Mottó: „Fakó fényképpel nézek egyre szembe, ahogy az íróasztalnál ülök. Mi minden jut egy képről eszembe? Láttán borongok és felderülök...” (Dsida Jenő: Előre való beszéd).

Az egész estet betöltő zenés-táncos műsort a verseci „magyar ház” volt titkár asszonya, dalkörének vezetője, Krizbai Hajnalka nyugalmazott tanítónő szervezte meg. Szándékához nemcsak a házigazda-egyesület szakcsoportjainak és amatőr magánszemélyeinek közreműködését kérve — és kapva —, hanem a székelykevei vegyes kórus, illetve a fejértelepi fiatal néptáncosok részvételét is. Ezáltal is nyomatékosítva, hogy bár a nevezett településeket sok kilométer választja el egymástól, még napjainkban is képesek együtt alkotni. Kiváltképpen, ha egy olyan személy érdemét kell méltatni, aki — noha önmaga sohasem volt „nagy ember” — példamutató életviteléből fakadóan képes volt maradandót alkotni földi pályafutásának legfőbb állomáshelyein.  

Csula Mária, vagy miképpen újabb kori barátai és tisztelői inkább ismerték: Maris néni 1938. augusztus 14-én látta meg a napvilágot Székelykevén, Neubauer József és Korsós Anna földművesszülők gyermekeként. Miután a német hadseregbe besorozott apa a második világégés után nem tér(hetet)t vissza családjához, az anya a leánygyermekkel Fejértelepre költözött. Itt cseperedett Mária érett hajadonná, innen indult el varrónői szakmát tanulni, majd hazatérve a közeli kisvárosból családot is e faluban alapított. Miként az adatközlők feljegyzéseiben is olvasható, a „felszabadulástól” datálva egészen 1952-ig tetszhalotti állapotban leledzett a fejértelepi művelődési élet. Némi javulást a fiatalos lendülettel érkező tanügyi munkások hoztak. Közbenjárásuk révén rövid időn belül zenekar alakult, esti táncmulatságok, illetve színdarabok rázták fel a Delibláti-homokpuszta peremén felejtett magyar falucska közösségét. Ebbe a munkába kapcsolódott be Mária is, akinek megkapó hangjára és rendkívüli tehetségére csakhamar felfigyeltek a helyi művelődésszervezők is. 1964-től már ő irányította a susarai tánccsoportot, vezette a falu ifjúságát. Ebben az időszakban készítette el a Nóta, nóta..., majd a Bánáti páros tánc című tánckoreografiákat. A vidék szüreti és lakodalmi szokásait bemutató tánccsokrát az Újvidéki Televízió forgatócsoportja is megörökítette.

A Csula család 1970 nyarán költözött Versecre. Mária, férje és két leánygyermekük csakhamar az Érdsomlyó-hegy alatti városka Petőfi Sándor Kultúregyesületének oszlopos tagjaivá lettek. Egy olyan időszak forgatagában, amikor az egyesület — állandó székház hiányában — gyakran költözködni kényszerült egyik albérletből a másikba. Horváth László zenei szerkesztő révén Mária tehetségére az Újvidéki Rádió is felfigyelt: amatőr énekesként mintegy harminc népdalt és két balladát énekelt fel. Nyílt és emberszerető egyén lévén a verseci román és szerb művelődési egyesület is szívesen látta soraiban, hazai és külhoni fellépéseiken egyaránt. Bármerre járt is, vállalt fellépést, énekhangjával szülőföldje magyarságának üzenetét vitte magával. Utolsó istenhozzádot hetvenhat éves korában, 2010. december 22-én mondott környezetének.

Miképpen azt a műsorvezető is megjegyezte, egy vidám és életigenlő emberre csak vidáman és életigenlően lehet(ett) emlékezni. Néma főhajtással elegy, reménykedőn repeső lélekkel. Hogy a Maris néni(k) által megkezdett munká(k)nak a továbbiakban is legyen folytatása, kellő számú pártfogója.

A fellépők mellett az eseményt a méltatott leányai is megtisztelték jelenlétükkel. Emlékeket pergető névsorok hangzottak el, megfakult színeket újjáélénkítő dalok csengése emelt hidat a régmúlt, a jelen és a jövő közé. Az életrajzi adatok rendszerezését a már említett tanítónőn kívül Beretka Sándor, Teichmann Magdolna, Slavuj Edit, Sebestyén Mária, Lantos Ilona és Lantos Lajos vállalta.