home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tiszta szódavizet a pohárba!
Kónya-Kovács Otília
2017.03.01.
LXXII. évf. 8. szám
Tiszta szódavizet a pohárba!

Igazi szódás buli volt nemrégiben Muzslyán. Természetesen az esemény részvevői nem csak szódavizet ittak, még akkor sem, ha az Aqua Dani muzslyai szódásüzem fennállásának 10. évfordulóját is ünnepelték.

A vendégeket, akik Vajdaságból és az anyaországból is érkeztek, a Dani család, János és Valéria, valamint fiatalabbik lányuk, Klaudia fogadta. Kollégákkal, támogatókkal, olyan emberekkel ünnepeltek, akik a kezdetekkor, a szódásüzem beindításakor jó tanácsokkal, szakmai hozzáértéssel segítettek, vagy csak mellettük álltak.

A kezdetekre úgy emlékeztek, hogy egyszer vendégségben szódával kínálták őket, mire János elgondolkodott, és jó lehetőségnek látta a szódával való foglalkozást. A nejével együtt gyári munkások voltak, de mindkettejük vállalata eléggé rosszul gazdálkodott. Nem várták meg, hogy felmondást kapjanak, vagy a munkaközvetítőbe kerüljenek. Időközben már túl voltak egy sikertelen vállalkozáson, pékséget üzemeltettek társtulajdonosokkal, de nem működött úgy, ahogyan szerették volna.

— Jártuk a környező falvakat, reklámoztuk a szódánkat, és emlékszem, az első vevőnk éppen Szentmihályról jelentkezett, azután szépen sorjában növekedett a fogyasztók száma — mesélte János.

Valéria rögtön hozzáfűzte, hogy kezdetben nem volt könnyű dolguk.

— Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Viszont napról napra szaporodni kezdtek a vevők, és jelenleg mintegy 60 kilométeres körzetben értékesítjük a termékeinket, Torontálvásárhelytől egészen Kisoroszig. Arra is büszkék vagyunk, hogy nagyon sok magánboltos a kezdetek óta, vagyis immár tíz éve kitart mellettünk, és továbbra is együttműködünk.

A gazdasszony szerint a jó szódavíz készítéséhez elsősorban tiszta víz szükséges, valamint szén-dioxid meg jókedv. Viszont azt is hozzáfűzte, hogy ő nemigen issza a szódavizet, a férje viszont csak azt fogyasztja.


A Dani család: Valéria, János és Klaudia

Mivel Nagybecskereken már több mint egy évtizede ihatatlan a csapvíz, illetve tiltott a használata, Daniék fúrattak egy kutat, hogy tiszta vizet nyerjenek a termékükhöz. A kút vizét állandóan ellenőrzik, így nyugodt lelkiismerettel dolgozhatnak. Mivel a Prosperitati Alapítvány pályázatán is támogatáshoz jutottak, egy kicsit korszerűsítették a termelést, új filtereket, gépeket szereztek be, így most már a vízhez hozzáadhatják a kalciumot és a magnéziumot is. A család nagyon hálás ezért a lehetőségért. Az ünnepségen jelen volt a bajmoki szódás is, Gyetvai Gábriel, aki 1992-ben vette át szüleitől az üzemet, mely jövőre lesz ötvenéves. Mint mondta, ők is kihasználták az anyaországi támogatást, és mivel Magyarországon sokkal nagyobb hagyománya van a szódának, onnan szerezték be a legújabb gépeiket. A sikerben bízva a pályázat második körében is beadták a projekttervüket, mert víztisztítókat vásárolnának. Örömmel fogadták a meghívást, és mivel télidőben egy kissé lazább a munka, ünneplésre is akad idő. Szívesen jöttek, mert tudták, hogy az összejövetelen jó kis eszmefuttatásokra is számíthatnak, hiszen sok szódás kollégával találkozhattak Muzslyán.

A szegedi Ampovics Zsolt a szikvízgyártás minden fokozatát végigjárta, volt saját vállalkozása, egy időben öt céget is vezetett, valamint harmincöt éve gyárt szódásüzemekhez gépeket, berendezéseket. Igazi tudója a szakmának, amit a jelenlévők is elismertek. Érdekes adatokat is közölt, például arról, hogy Magyarországon jelenleg megközelítőleg 1200 szikvizes működik. Ampovics szerint van jövője a szakmának, és azt kívánja, hogy az unokáink unokái is szikvízzel fogyasszák majd a fröccsöt. Ennek az italnak ugyanis éppen a szódavíz adja meg a lényegét, a hozzáértők szerint ásványvízzel nem keverhető a bor.

A tóthfalusi Fekete Igor a nejét, Krković Jovanát képviselte. A vállalkozást öt éve működtetik sikeresen. Igor csak besegítőként veszi ki a részét a munkából, hiszen jómaga egy közvállalatban dolgozik. Büszkén mondja, hogy felesége cége három embernek nyújt megélhetést. Neki a szódásüzem gyermekkori álma volt, melyet még ha közvetve is, de sikerült megvalósítania.

A szódásokban az a közös, hogy mindegyik házal, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy minden fogyasztóhoz eljusson a termékük. A jó szódavíz híre gyorsan terjed, a fröccsöt sokan szeretik, valamint a házi málnaszörp is szódával a legfinomabb.

Visszakanyarodva az ünnepeltekhez, Daniék bizakodóak. Az idősebbik lányuk, Karolina Németországban dolgozik — úgy döntött, hogy kipróbálja ott magát —, de természetesen tudja, hogy a család visszavárja. A fiatalabb lány Muzslyán maradt, neki egy toalettpapír-gyártó üzemet indítottak be, valamint a szódavízzel kapcsolatos tevékenységbe is besegít. A szülők reménykednek, hogy a lányok továbbviszik azt, amit ők elkezdtek, de addig minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a fogyasztóik elégedettek legyenek.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..