Szomorúan kaptuk a hírt, hogy júniusban elhunyt Timár Sándor – Mesti, a nemzet művésze, Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus. Művészetét átszőtte a népi kultúra szeretete, munkássága a Magyar Állami Népi Együttesben teljesedett ki: a „Rábai-korszak” után egy új fuvallatot vitt annak életébe. Egy új korszaknak volt apostola, neki is meg kellett vívnia a maga harcát. Amikor az együttes történetéről készítettem interjúsorozatot, személye különösen előtérbe került. A művészre emlékezve ezekből a beszélgetésekből idézek.
„Sándor nagy türelemmel, jól tudta e konfliktushelyzetet kezelni, kora, tapasztalata mind segítette a nehezebb helyzetek feloldásában. Inkább az egykori tanítványai részéről mutatkozott türelmetlenség, ők radikálisabb változást képzeltek el, s véleményüknek hangot is adtak. Az új vezetőnek így négy vektor eredőjét – markáns koncepcióját, munkamódszerét, az elutasító törzsgárdát és az ifjak türelmetlenségét – kellett megalkotnia, kanalizálnia” (Timár Böske).
„A Timár-éra mintegy másfél évtizedet ölelt fel, Mesti módszere szerint a színpadon mutatta be a táncait. Koreografálásának fókuszában az autentikus táncok hiteles színpadra állítása volt, vagy egy adott szituációba helyezte (például népszokások) az alkotást. Térben gondolkozott, ami elkápráztatta a közönséget, és a táncosok virtuóz előadását is kidomborította. Néhány alkalommal Mesti – mint a Tánckaláka című műsornál – támogatta a fiatalok szárnybontogatását, máskor vegyes érzelmekkel fogadta e próbálkozásokat” (Végső Miklós).
„Az általa elképzelt motívumkincset a színpadon próbáltatta ki, gyakran improvizálnunk kellett. Ez a módszer mára elnyerte létjogosultságát, akkor viszont nagyon szokatlannak számított” (Csapó Katalin).
„Megismerkedtünk a Kárpát-medence számos táncanyagával, többek között a szatmári táncokkal, a dunántúli táncrendekkel. A széki táncok is nagyon népszerűek voltak, köztudott, hogy ez az anyag képezte a táncházmozgalom indulását is. Timár gyakran a közterekről hívott be széki árusokat, így ha szerencsénk volt, akkor első kézből, testközelből ismerkedhettünk a híres széki táncokkal… Timár az okításunkról is gondoskodott, Erdélybe küldött gyűjteni, megismerkedtünk Kallós Zoltánnal, bejártuk Gyimes, Mezőség és Kalotaszeg falvait. Akkoriban a román hatóságok nem nézték jó szemmel munkánkat, így például Visában egy eldugott helyen, teherautó reflektorának fényénél filmeztük a táncokat. Személyes kapcsolatokat ápoltunk, ezeknek és hitünknek köszönhető, hogy a színpadon hitelesek, meggyőzőek lehettünk” (Szabó Szilárd).
Mesti emlékét híven ápolja az együttes és tanítványai, személyét a magyar táncművészet klasszikusai között tartják számon. A Magyar Állami Népi Együttes jubileumi kiállításán kiemelten foglalkoztak Timár Sándor munkásságával.
