Mottó: „Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, és azzá legyünk, akik lehetünk.”
(Robert Louis Stevenson)
A meglévő testvérkapcsolatot erősítő, illetve új alapokra helyező szándékkal tett viszontlátogatást Hódmezővásárhelyen október hó első hetében a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola tízfős különítménye. Méltó szegmense volt ez a két Vásárhely között tizennyolc évvel ezelőtt ratifikált szándéknyilatkozatnak, amely az évek során nemcsak az elöljáróságot, hanem a kulturális, sport- és az egyéb jellegű civil szférákat is felzárkóztatta. A debellácsi diákokat és tanáraikat a hódmezővásárhelyi HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola növendékei és pedagógusai fogadták, megannyi élménydús, közösen eltöltött órán át erősítve az együvé tartozást, tanúsítva annak eszméjét és jelentőségét.
Mint már korábban hírül hoztuk, a hódmezővásárhelyi HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola, illetve annak keretébe tartozó székkutasi Gregus Máté tagintézmény növendékei ez év májusában a Határtalanul! fedőnevű ötnapos honismereti körútjuk során Torontálvásárhelyen is megfordultak. Azt ígérték, azon fáradoznak, hogy a meglévőnél is szilárdabb alapokra helyezzék a két testvértelepülés közötti együttműködést. A hangosan kimondott gondolatot a 2012-2013-as tanév kezdetén tett, azaz meghívás követte, amire önköltséges változatban Bárány János, Szilágyi Donáta, Aleksandra Savić és Becsei Károly nyolcadikos, valamint Balassa Beáta, Kalmár Lívia és Szabó László hetedikes torontáli diákok, illetve Bakator János osztálytanító, a magyar tannyelvű felsősök biológiatanára, továbbá Balogi András iskolaigazgató válaszolt. Anyagilag ugyan a „fájdalmasabb”, ám mindenképp a gyorsabb és megbízhatóbb megoldást választva. Mert ugyebár efféle „csekélységek”-kre mifelénk legfeljebb pályázat után érkezik némi ráfordítás „odafönt”-ről. A kérelmet persze halomnyi dokumentummal is alá kell támasztani, majd a beadvány elbírálásának a végtelenbe nyúló időtartamához igazodni — annak rendje és módja szerint.
A mindössze három napba sűrített viszontlátogatásra október harmadika és ötödike között került sor. A Hódmezővásárhelyi Őszi Hetek rendezvénysorozat idején, amikor a „befogadó mezőváros” a művészetek szemszögéből is kitárulkozott polgárai és tisztelői előtt. Az 1876-ban alapított Klauzál utcai általános (öko)iskola tantestületének nevében a délvidéki különítményt Patócs Anikó igazgatónő köszöntötte, majd csatlakoztak hozzá a diákok, illetve Kovács Szabina és Kis-Bicskei Róbert, a vendégfogadási projektum tervezetének kidolgozásával és kivitelezésének koordinálásával megbízott pedagógusok is. A tartalmas közös program nyitányaként Ambrus Sándor, a Magyar Kézműves Remek Díjjal hét ízben is kitüntetett fazekasmester, iparművész, a Belvárosi Fazekasház működtetője engedett interaktív betekintést e régi mesterség fortélyaiba. Soron következő összerázódási helyszínül a szervezők a városi önkormányzat által üzemeltetett mártélyi Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontot választották. A délutáni szállásfoglalás után íratlanul is „parancsba” adva a szalonnasütéshez elengedhetetlen rőzsegyűjtést és nyársfaragást, majd a tábortűz körül a késő éjszakába nyúló beszélgetéseket. Noha a reggel fátyolködöt terített szét a Holt-Tisza mártélyi szakaszán, a jókedvet sürgető októberi napsugarak ellenében bizony kevés esélyük maradt a reggeli tornagyakorlatok nyomán fakadó durcáskodásoknak. Ráadásul a dallamok is szót kértek. Yehudi Menuhin világhírű amerikai zsidó hegedűművész és karmester kezdeményezésére ugyanis 1975-ben október elsejét a zene világnapjává nyilvánították. Így aztán a vendéglátó „klauzálosok” nemcsak játékos vetélkedőt szerveztek iskolájuk tornatermében, a debellácsiakat is soraikba szólítva, de e jeles nap apropóján a tanintézmény ifjú hangszerszólistái és rockzenekara, továbbá a tantestület énekkara is bemutatkozott néhány zeneszám erejéig.
Természetesen az ezután következő táncház, a diákmenzán elfogyasztott ebéd, a kihagyhatatlan TESCO-zás, a felújított református Ótemplom megtekintése — nt. Bán Csaba tiszteletes vendégeként —, illetve a „hírös vásárhelyi promenád” bejárása ezúttal is csupán étvágygerjesztő volt a mártélyi ínyencségekhez. Konkrétan a festői szépségű vidék fénybeírásához, a közös erőbevetéssel elkészített bográcsos elfogyasztásához, végül a tanösvény éjszakai feltérképezéséhez, a már említett tanárok és egy vérbeli túravezető szakmai felügyeletével. Mindeközben pedig egyre szorosabbra fonódtak a testvéri és baráti kézfogás szálai, amit a hivatalos fogadáson a megyei jogú város alpolgármestere is melegen üdvözölt. A búcsúzkodás kesernyés ízét az „élő” és „holt” Tisza mentében kígyózó tanösvény reggeli újralépegetése ugyan semlegesítette, de a felmálházott gépjárművek kerekei alatt feltartóztathatatlanul futott ismét tova az országút. Néhány órára azért Székkutast is érintve, ahol a húsz-egynéhány főnyi csapat az iskola és a település vendégszeretetét élvezte. Tembel Tibor tagozatvezető és diákjai jóvoltából ismertetők hangzottak el a két évvel ezelőtt egészében felújított Gregus Máté tagintézmény életéről, majd a falumúzeum kusztosza az 1950-ig Vásárhely-Kutaspusztaként emlegetett falu múltjáról és hagyományairól beszélt. Pontosabban a mai településnek elődjeiről, amelyek emlékét az utókor meglepően nem a Nagyalföld leghíresebb betyárjával, Rózsa Sándorral szereti egybekapcsolni, hanem Hugo Harting német regényíróval, aki az 1920-as években vetődött e tájra, és szeretett bele reménytelenül az itteni állomásfőnök Piroska nevű leányába. Így lett ihletet adó múzsája az alkotásra kész tollforgatónak, aki aztán elragadtatásában maradandóan bearanyozta a magyar puszta romantikáját. Az egymásba olvadt református, illetve katolikus településrészek bejárásához a helybéli Fehér Imre vezette lovas klub ajánlotta fel speditőrjeit. A program végén a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségéhez (FATOSZ) tartozó Kutasipuszta Vendégház fogadott bennünket finom étekkel — a székkutasi helyi önkormányzat védnökségével. Köszönjük!
Értékelés? Nos, mindenképpen bátorító, hogy az élményekben és tapasztalatokban gazdag pillanatok utáni istenhozzád korántsem jelentette az örökre szóló búcsúzást, hiszen mindkét fél részéről vannak már konkrét tervek és elképzelések a megkezdett projektum folytatásához. Erről szólnak az illetékeseknek a regionális sajtóban közzétett nyilatkozatai, de még inkább a valóval párhuzamosan lüktető virtuális világ közösségi portáljai. Egyiküknek, úgy hiszem, fenntartás nélkül hihetünk!