home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Telt ház a téli táborban
Tóth Lívia
2009.01.28.
LXIV. évf. 4. szám
Telt ház a téli táborban

- Szabó Attila fotóA jeges utak miatt a tervezettnél később indultunk el, de még telt ház fogadott bennünket Szenttamáson a téli táborban, amelyet már tizenharmadik alkalommal szervezett meg a helybeli Vajdasági Népek és Nemzetek Hagyományápoló Klubja. A zsúfolt teremben szinte körül sem né...

- Szabó Attila fotó

A jeges utak miatt a tervezettnél később indultunk el, de még telt ház fogadott bennünket Szenttamáson a téli táborban, amelyet már tizenharmadik alkalommal szervezett meg a helybeli Vajdasági Népek és Nemzetek Hagyományápoló Klubja. A zsúfolt teremben szinte körül sem nézhettünk, a vendéglátóink máris a konyhába tereltek, teával, uzsonnával kedveskedtek, no meg - csakis a felnőtteknek! - jóféle barackpálinkával. Dolgozzunk is, ne csak együnk! - módosítottam az ismert közmondást és megpróbáltunk elvegyülni a szorgoskodó gyermekek, fiatalok és oktatóik között. Ötéves kortól lehetett jelentkezni, s az iskolások mellett a felnőtteket is szívesen fogadták. A tevékenység célja a hagyományos mesterségek, mint a kosárfonás, a gyékény- és egyéb szövés, a fonás, a gyöngyfűzés stb. felújítása, elsajátítása. Az ötletgazdák arra törekszenek, hogy az alkotókat a természetes anyagok használatára ösztönözzék, az idén azonban, gyékény híján, kénytelenek voltak műszálas fonalat, ''nejlonmadzag”-ot használni.
Ott jártunkkor a nagy nyüzsgést hatvan-egynéhány gyermek okozta, de mint megtudtam, tavaly százan-száztízen is megfordultak egy-egy délelőtt a székházban. Az idén nagy vetélytársa akadt a téli tábornak: a befagyott Krivaja, amely sokakat a jégre csábított.
- Mire a foglalkozások megkezdődtek, a legtöbb házban már lebontották a karácsonyfát, mégis az ünnep fényét és melegét igyekeztük felidézni az arany színű angyalkák, a Kisjézus, az üdvözlőlapok készítésével - számolt be munkájukról Radisity Mária nyugalmazott óvónő. - Később következtek a virágcserépbe tűzhető állatkák, de felhasználjuk az üres pomádésflakonokat is, amelyekből magvakkal díszített kincses dobozkákat kreálnak az ügyes kezűek. A felsősök, akik évek óta visszajárnak, nehezebb feladatokat igényelnek. åk megtanulták a körmön szövést, amihez öt szál fonal és az ujjaik szükségesek, valamint a papírkorongon és a szarvacskán való szövést. Egyesek kötnek, mások hímzéssel foglalkoznak, de népszerű a bojtok kötése is. Észrevettem, a nagyobbak inkább az iránt érdeklődnek, amit felhasználhatnak az öltözékük kiegészítéséhez, ilyenek például az övek, hajfogók, kis táskák a mobiltelefonoknak. A motívumokat a saját képzeletükkel alakítgatják, ami nem baj, hiszen közben megismerik a hagyományokat is.
Robotka Sarolta nyolcadikos diák, egyébként régi ismerősöm a tiszaszentmiklósi nemezelőtáborból, természetesen a nemezelést hiányolta, ami az idén kimaradt a kínálatból. Elmondta, a felsősök asztaltársasága is jól érzi magát, az egyéb szünidei időtöltések között pedig a korcsolyázást, a tévénézést és a számítógépezést említette.
A szövést ketten tanították. Az egyikük, Szécsényi István, vidáman mesélte, mennyire örül, hogy minden évben ilyen sokan vannak a táborban.
- Sajnos, az idén augusztusban családi gondjaim voltak, ezért nem sikerült gyékényt vágni. Maradt a műanyag madzag, amiből tetszetős táskák születhetnek, de az üvegek befonására is nagyon alkalmas - magyarázta, miközben helyet foglaltam a házi készítésű szövőalkalmatosság mögött. Hozzátette azt is, hogy a gyerekek nagyon lelkesek, itt senki sem unatkozik, mindenki talál kedvére való foglalatosságot.
Az ötnapos együttlét az elkészült munkák kiállításával és alkalmi ünnepséggel zárult, amelyen mindenki jól érezte magát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..