home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Telelőre készülnek a fák
Tóth Tibor
2012.12.05.
LXVII. évf. 49. szám
Telelőre készülnek a fák

Helyzetkép a gyümölcsösökből — Az enyhe, szinte tavaszias időjárás az emberek nagy részét kellemes érzéssel tölti el, a termelők azonban nem örülnek túlságosan a felmelegedésnek, hiszen a gyümölcsfákon megindult a rügyképződés. Ami nem is lenne baj, ha márciust írna a naptár, de december elején ez a folyamat még veszélyezteti a gyümölcsfákat.

A kispiaci Jankovics Tibor több mint harminc éve termel almát, de nem emlékszik arra, hogy valaha is ilyen korán megindult volna a rügyképződés. Elmondása szerint a nyári szárazság utáni sok csapadék következtében nem állt le a vegetáció, ami nem jó, hiszen a leveleknek már le kellett volna hullniuk. A fáknak több mint a felén ez még nem történt meg.

— Ha bekövetkezik egy nagyobb fagy, akkor gond lehet ezekkel a fákkal. A rügyek állapotától függ, hogy mínusz 15, vagy mínusz 20 fokos hidegben megmaradnának-e, vagy sem. A tavalyi termés a nyári kukacinvázió miatt nem volt valami jó, akármennyit is permeteztünk, teljesen nem tudtuk megvédeni az almát a kártevők ellen. Az orosz vevő tiszta felületű almát keres, egy flekknek sem szabad lennie a termésen. Ennek a követelésnek nagyon nehéz eleget tenni. Csak a külalakot nézi a vevő, pedig attól, hogy az almán egy-két flekk van, még ízletes. Az ára a tavalyihoz képest nem változott, a költségek viszont megnőttek, hiszen a nagy szárazság miatt egész nyáron működött az öntözőberendezés. Ha még egy ilyen évünk lesz, akkor az almatermelők tartalékai — ha még vannak — elfogynak, és nem tudom, mi is lesz velük — mondta a gazda.

A palicsi Gajdács Károly gyümölcsösében is többnyire ott ülnek még a levelek a fákon. Elmondása szerint a hosszú ősz miatt duzzadnak már a rügyek, de bízik abban, hogy erőteljesebb képződésük mégsem indul meg.

— A fák lassacskán a télre készülnek, alvó állapotba kerülnek, lehullajtják leveleiket. Veszélyt csak az jelentene, ha december második felében, vagy január elején is a mostanihoz hasonló meleg idő lenne. A fák leengedték a vizet, tehát az ágak és a rügyek nem szenvednek fagykárt. Hosszúk az éjszakák, nekik pedig az újrainduláshoz több napfényre lenne szükségük. Ha kora ősszel erős fagyok lettek volna, s leviszik a leveleket, akkor a mostani meleg napok veszélyt jelentenének. A levelek szépen beértek, lepotyognak, úgyhogy a fák fel vannak készülve a télre. A december eleji, akár mínusz 15 fokos fagyok is alvó állapotban érnék őket, és nem okoznának bennük semmilyen károst. Egyes helyeken már augusztus derekán virág volt a fákon. Ezekben az esetekben a jövő évi termés már odavan, hiszen ezek a fák új rügyeket már nem hoznak. A mínusz 9 fokos hideg az idared fajtákat szinte kilencven százalékban lefagyasztotta, egyedül az arany delicious, a mucu, a jonagold, melyek rejtett rügyekből hoztak még később virágot, esetében nem történtek nagyobb károk. Az idared tavasszal nagyon korán virágzik, és elszenvedi a korai fagyokat. Később bekövetkezett a szárazság is, úgyhogy ezt a 2012-es évet jó lenne minél hamarabb elfelejteni — vélekedik a gazda. 

Gajdács gazda az almán kívül őszibarackot is termel, de a korai hideg miatt, hatszáz, 5-6 éves fája kifagyott. A földbe ezután nem őszibarackot ültetnek, mivel e gyümölcs termeléséhez melegebb éghajlatra lenne szükség. Hiába teremnek szépen a fák több éven át, de ha tízévenként bekövetkezik egy nagyobb fagy, akkor azonnal tönkremennek, és ki kell venni őket.

A királyhalmi Nagy György Szilveszter az alma esetében nem tart a megindult rügyképződéstől, probléma sokkal inkább a csonthéjasokkal lehet. A csonthéjas gyümölcsök érzékenyebbek, már a kisebb fagyok is jelentős károkat tesznek bennük.

— Az almának az sem tesz rosszat, ha december első felében mínusz 10-15 fokra hűl le a levegő, mert a lehűlés nem hirtelen, hanem fokozatosan érkezik. Csonthéjasok esetében már károsodás léphet fel. A gyümölcsfákat az utóbbi években rengeteg stressz (szárazság, korai fagy) éri, s már a szakemberek sem igen tudják követni, hogy a fák mennyire tudnak alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz. A csonthéjasok hajlamosabbak az elfagyásra, a fakéreg megreped, és a késő tavaszi fagyban a nem megfelelő erőnlétben lévő fák egyszerűen megfagynak — ismerteti a helyzetet beszélgetőpartnerem.

Egyik hétről a másikra tíz-egynéhány fokkal is ingadozik mostanában a hőmérséklet, ami nemcsak az emberi szervezetnek, hanem a gyümölcsfáknak sem tesz jót. Kérdés, hogy a fák hogyan reagálnak erre, mennyire tudnak alkalmazkodni a szeszélyes, már-már szélsőséges időjáráshoz.

— Az almát a faggyal szembeni ellenálló képesség növelése végett ősszel bórral meg kellett volna permetezni, de hosszú távon derül ki, hogy ez valójában ér-e valamit. Sok függ a fák erőállapotától. Azoknál a fáknál merülhet fel probléma, melyeket nem kaptak kellő mennyiségű vizet, amelyeket hőguta ért, amelyek megszenvedték a nyári szárazságot — mondta a gazda.
A termelők a termést már rég betakarították, most pedig arra várnak, hogy a levelek lehulljanak, s az istállótrágyával együtt majd bedolgozzák a talajba. S abban bíznak, hogy jövőre az időjárás jobban kegyeibe fogadja őket, s munkájuknak meglesz az eredménye.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..