Az idei nád eladásra vár

A tél a nádvágás ideje. Ilyenkor a befagyott Ludasi-tó jegén általában hemzsegnek a különféle nádvágásra alkalmas szerszámokkal felszerelt munkások, hogy megtisztítsák a tavat e növénytől, s hogy a nád értékesítésével egy kis mellékkeresetre tegyenek szert. Hajdújárási és ludasi látogatásunk alkalmával - a hó miatt, amely igencsak felpuhította a nemrég még biztonságosnak tartott jeget, s veszélyessé tette a rajta való közlekedést - mindössze egyetlen nádvágóval találkoztunk, aki a recsegő-ropogó felületű tóra merészkedett.
- Nagyon veszélyes a jég, könnyen beszakad, ma már öt alkalommal én is megfürödtem a nem éppen kellemes hőmérsékletű vízben - mondja a hajdújárási Juhász Péter, aki a parttól néhány méterre mégis szorgalmasan dolgozik, egy újabb fürdési lehetőség kockázatával. - Negyven éve foglalkozom nádvágással, de ilyen gyenge minőségű nádam még nem volt. Ma is fél hektárról mindössze tíz épkézláb kéve nádat sikerült vágnom, több nem jött össze. Igaz, hogy kereslet van iránta, de az a vállalat, amelynek én adom át a nádat, csak húsz-harminc dinárt hajlandó fizetni érte, ami szégyenletesen kevés, az is bolond, aki ilyen feltételekkel gyalázkát fog a kezébe. A szerződés értelmében a kivágott nádból eredő bevétel hatvan százaléka engem illet meg, negyven százaléka pedig a vállalatot. Szerintem inkább a vállalatnak kellene fizetnie nekünk, nádvágóknak azért, hogy megtisztítjuk a tavat, nem pedig még kérni tőlünk a bevétel negyven százalékát. Sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért csinálom. Egyszerűen azért, mert munkanélküli vagyok és valamiből élnem kell a családommal - mondja keserűen Péter.
Ezután Ludasra mentünk, ahol a hat éve nádvágással foglalkozó Takács Tibortól megtudtuk, hogy már mindent előkészítettek a munkára, készenlétben áll a gyalázka, a toli és a kistraktor is, de eddig a jég vastagsága nem tette lehetővé a nagyobb munkát. Annak, aki nem tudná, elmondjuk, hogy a gyalázka egy rövid nyelű kaszára emlékeztető eszköz, a toli pedig - amely kizárólag sima felületen alkalmazható -, mint ahogy a neve is mondja, egy toló alkalmatosság, amelynek az elején egy x alakú kaszaél van, ami tologatás közben vágja és összegyűjti a nádat. A legközkedveltebb azonban a kis kerti traktorokra felszerelhető fűkaszálóval és herekaszálóval történő nádvágás, ami lényegesen könnyebb és gyorsabb is, mint az előbb említett módszerek. Takácsék kombinált módszert alkalmaznak: amíg a traktor súlyát nem bírja el a jég, addig gyalázkával és tolival, megfelelő erősségű jég alkalmával pedig kis traktorral dolgoznak.
- Egy idényben a mi öt-hat főből álló csapatunk 400-700 kéve nádat is képes levágni - tudom meg Tibortól. - Az idei nád a mi parcellánkon elég jó minőségű, mivel tavaly három napot rádolgoztunk a tisztítására. Nagyon fontos a felújítása, hiszen ahol nem vágják, nem tisztítják, ott elavasodik, rossz minőségű, és eladni sem lehet. Az utóbbi években tapasztalt kereslettel meg vagyok elégedve. Nyár közepén megjelennek a magánvállalkozók, s felvásárolják az egész termést. Stukatúrt, tetőt, valamint préselt szigetelést gyártanak belőle. Tavaly 60-80 dinárt kértünk egy kéve nádért, s amikor már fogytán volt a készlet, akkor 100 dinárt is lehetett kapni érte - mondja Tibor, aki Magyarországon tanuló fia, Roland kezdeményezésére vágott bele ebbe a korántsem könnyű munkába.
A szintén ludasi Szűcs József már több mint harminc éve űzi ezt a mesterséget, a szüleitől örökölt egy holdon még érintetlen a nád, hiszen ő sem merészkedett még jégre az idén. A növény minősége Szűcsék parcelláján is jónak mondható, minden bizonnyal meg lesznek elégedve vele az erzsébetlaki felvásárlók, akikkel kitűnő kapcsolatokat ápolnak Józsefék.
Régebben a nádvágások - a disznóölésekhez hasonlóan - igazi népünnepélynek számítottak Ludason és környékén. Ilyenkor reggel összejött a család, a szomszédok, barátok, ismerősök, s egy kupica pálinka elfogyasztása után birtokukba vették a derék emberek a tavat. Késő estig folyt a munka.
- Sokan még az ebédet is a jégen készítették el - emlékezik Óvári Józsi bácsi, aki fiatalkorában az egyik legszorgalmasabb nádvágónak számított Ludason. - Tüzet raktunk a jégen, körülültük, egy pálcikára szalonnát, kolbászt, krumplit szúrtunk és megsütöttük, még most is a számban érzem azokat az ízeket.
Józsi bácsi elmondása szerint a nádvágás a kihalófélben levő szakmák közé tartozik, hiszen az idősebbek már nem bírják erővel, a fiatalokat pedig egyre kevésbé érdekli ez az igencsak fárasztó munka.
E megállapítás alól kivétel a húszas évei elejét taposó Borsos Zsolt, aki az idén egy barátjának segédkezve ismerkedett meg e régi mesterséggel.
- Szerintem nem is olyan nehéz a nádvágás, a híresztelések alapján sokkal fárasztóbbnak gondoltam. Már alig várom, hogy elolvadjon a hó, s hogy újra megfagyjon a jég, hogy a haverommal birtokunkba vehessük a tó jégpáncélját - lelkesedik Zsolt.
Optimizmusra adhat okot, hogy vannak még olyan emberek, akik nem fogják hagyni, hogy ez a régi mesterség örökre eltűnjön. Már csak az időjárásnak kellene kedvezőbbé válnia, hogy újra a nádvágók vidám hangjától, a gyalázkák suhogásától és a kivágott nád rendekbe dőlésének finom hangjától visszhangozzék a tó.