home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Téglahíd az üres folyómeder fölött
Martinek Imre
2015.08.24.
LXX. évf. 33. szám
Téglahíd az üres folyómeder fölött

Amióta világ a világ, a folyók medre változik, és szeszélyük fölött csak hídon át járható biztonsággal a kinézett ösvény. Temesőr (szerbül Straža, románul Straja, németül pedig Lagerdorf) falucskájának határában van egy téglahíd. Nem éppen mai, de még bírja a strapát.

Mottó: „Azt lásd, amit látsz és ne azt, amit valaki mond, hogy látsz” (L. Ron Hubbard).

Igaz, a közeli Karas folyó martjára, illetve a róla visszabandukoló tehéncsorda is jóval kisebb megterhelés számára, mint a vele párhuzamosan futó, 18-as számú, Versec és Fehértemplom közötti műút gépjárműforgalma. Szóval, bírja a gyűrődést, és talán még regélne is a múlt fáradhatatlan fürkészőinek, ha volna, aki felvállalja a tolmács szerepét. Ám az ajkakról legfeljebb szótalan sóhaj száll az égbe, ahonnan szikrázó verőfénnyel köszön vissza a horizont aranyüstökű fejedelme. Áll a híd, mely már semmit sem köt össze semmivel, csak áll magában a pusztában. Nap süti, szél fújja, jég veri, eső áztatja, és ha akarna, akkor sem menekülhetne sehova, védtelenül és kiszolgáltatva kapja fentről az áldást. Talán akkor sem tévednénk sokat, ha e híddal próbálnánk megszemélyesíteni a dél-bánsági ultraszórványmagyar közösségek létét. Melyeket nem is oly régen — mit nékünk másfélszáz esztendő! — messziről és sokfelől telepíttettek ide, és csak a legrejtettebb gondolatok Ismerője tudja, meddig lesznek képesek ellenállni. Sajátos állapot ez. Egy hídon lenni, mely sehonnan sehová tart. Mindig csak úton, sohasem megérkezetten, védtelenül és kiszolgáltatva. 

A reménytelen hit és az örök jelen pillanat imperativusának szép és rettenetes szimbólumaként jellemezte e kőpallót egyik kedves ismerősöm. Levetkezve magáról még gondolatban is az álszent megalkuvás és a konformizmus cifra köntösét. Mondván, a pácban mindenki benne van, és csupán a jelen az, amely hiteles képmás tud lenni. Ugyancsak ennek az ismerősömnek a tollából ered ama megállapítás is, miszerint kultúránkban önfeladásnak minősül, ha egy közösség elismeri, hogy jelenlétének gyökerei instabilak, és a lakhelyéhez politikai, gazdasági érdekek, nem pedig a múltja köti. Hovatovább, sajnos azt sem tudjuk görcsmentesen elfogadni, hogy nincs jövő, és nemhogy a menthetőt alig tudjuk menteni, de egyre inkább már (ön)magunk erejére sem számíthatunk.

Az üres folyómeder fölött átívelő temesőri téglahíd tövében megejtett pihenő kéretlenül idézte meg a vidék szellem(iség)ét. Elhessegetve magunktól az önfeladás kínálkozó lehetőségét, de a sírva vigadás szirupos mákonyát is. Ráadásul karnyújtásnyira attól a falutól, amelyben akár Damjanich János generális is megszülethetett volna. Feltéve, hogy eredeti szülőfaluja nem a horvátországi Straža település. A délkelet-bánsági, főleg román ajkú faluban napjainkban 531 lakos él. Közülük a legutóbbi népösszeírás idején 16-an vallották magukat magyarnak. Mindenképpen elenyésző lélekszám ahhoz, hogy puszta jelenlétük és sorsuk fölött egy sima kézlegyintéssel is rendelkezni lehessen...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..