home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Társkereső Nagybecskereken
Kónya-Kovács Otília
2016.08.21.
LXXI. évf. 33. szám
Társkereső Nagybecskereken

Két fiatal, nagybecskereki hölgy felismerte azt a társadalomban igencsak elharapódzott gondot, amelyből levonható, hogy az emberek mind nehezebben alakítanak ki kapcsolatokat, nehezebben találnak társra. Huzamosabb ideig kutattak ezen a téren, és megdöbbentő eredményekre jutottak. Ekkor döntötték el, megpróbálnak segíteni az embereken: létrehoztak egy társkereső egyesületet.

Kollár Melinda, a 023 Status egyesület egyik alapítója elmondta, hogy Sanja Stankovval közösen foglalkoztak a témával, céljuk, hogy segítsenek a társat kereső embereknek, hogy azok megismerkedjenek a hozzájuk leginkább illő személlyel. Vagyis leegyszerűsítve: a fő cél segítséget nyújtani az egyedüllét leküzdéséhez.

A tavalyi év vége óta szép számban tagosodtak be hozzájuk az érdeklődők. Leszögezhető, hogy férfiak, nők egyaránt segítségre szorulnak, és a harmincöt és ötven év közöttiek vannak túlsúlyban.

A tagosodásnál a legfontosabb, hogy az illető tisztában legyen szándékával, tudja, mit is szeretne, kivel is kíván ismerkedni. Az elvárások könnyebb kezelése érdekében készítettek egy igencsak átfogó kérdőívet, mely a legapróbb részletre is kitérően ecseteli a társat kereső személy igényeit. Természetesen teljes a diszkréció, így a fényképek meg az adatok sem kerülhetnek avatatlanok birtokába. Ha az adatlapok összevetése után kiderül, két ember illik egymáshoz — persze egyelőre csak elméletben —, ahhoz mindkét fél beleegyezése szükséges, és ha valóban szeretnének megismerkedni egymással, akkor egy nyilvános helyen szervezik meg a találkozót. A tagsági díj egy évre szól, hatszori ismerkedési lehetőséget nyújt, de ezt az eddigi tapasztalatok szerint még egyik tag sem használta ki. Az egyesület eddig húsz párral dicsekedhet — ezek az emberek már huzamosabb ideje találkozgatnak, barátkoznak, vagy már együtt is élnek.

Természetesen a visszajelzés is nagyon fontos. Akik már megtalálták a párjukat, azok boldogok, és időnként befordulnak a társkereső egyesület irodájába, hogy elmeséljék élményeiket, és hogy újra meg újra megköszönjék az alapító hölgyek segítségét.

Nagybecskereken a közelmúltban a tagok részére egy nyilvános társalgást is szerveztek, melyre Vajdaság több településéről is eljöttek, de voltak távolabbi, Szerbia szívéből érkezők is, akik fáradságot nem ismerve vállalták az utat, hogy részt tudjanak venni a háromórás társalgáson, barátkozáson. Melinda elmondása szerint a 30 és 50 év közötti tagokból volt a legtöbb, de persze huszonévesek meg ötvenen túliak is jöttek. Kezdődő kapcsolatok is körvonalazódni látszottak, akár komoly kapcsolatok is kialakulhatnak egy-egy ilyen barátkozásból. A bulin jelen levő tagoknak a társkereső egyesület vezetői vázolták a terveiket is, így az érdekeltek első kézből értesülhettek a fontos újdonságokról.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..