home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tanulnak és tanítanak
Tóth Lívia
2016.07.11.
LXXI. évf. 28. szám

Június 23-a és 26-a között a csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola adott otthont a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége 18. kiállításának. A nagyszabású, de mindenekelőtt szemet gyönyörködtető rendezvénynek a vajdaságiak mellett magyarországi részvevői is voltak.

A házigazda szerepét a helybeli Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Százszorszép kézimunkacsoportja vállalta, melynek tagjai hónapokon át nagy lelkesedéssel dolgoztak az esemény előkészítésén. A jól végzett munka megünneplésére adott okot az is, hogy nemcsak a kiállítás vált „nagykorúvá”, hanem a Százszorszép kézimunkacsoport is, hiszen tagjai tizennyolc éve szorgoskodnak együtt, illetve bűvölik el az érdeklődőket a szebbnél szebb munkáikkal.


Kiss Julianna és Fehér Piroska

Fehér Piroska, a csoport vezetője elmondta, a kiállításra Vajdaságból és Magyarországról 54 csoport hozta el az általuk legszebbnek tartott kézimunkákat, mintegy 1500 oklevelet írtak alá, vagyis ennyi embernek a munkája volt látható a középiskola tornatermében és a tantermekben.

— Ez a találkozó nagyon fontos, hiszen amellett, hogy örülünk a viszontlátásnak, tanulunk is egymástól, tanácsokat kérünk, tapasztalatot cserélünk. Hasznosnak tartjuk a táborokat, a műhelymunkákat és a szakmai kirándulásokat, melyeket a szövetség szervez, és mindegyiken igyekszünk részt venni. A mi csoportunk hetedik éve tagja a kézimunka-kedvelők szövetségének, és elmondhatom, nagyon elégedettek vagyunk a tevékenységével.

Nemcsak ezen a kiállításon, hanem a Százszorszép kézimunkacsoportban is próbáljuk összekapcsolni a múltat, a jelent és a jövőt, de nagyon nehéz a fiatalokat közénk csábítani. Megértjük, hogy őket már egészen más érdekli, a mobiltelefonok és a számítógépek világában élnek, éppen ezért mi magunk is kísérletezünk az új formákkal. A kézimunkázás már régóta nem csak a hímzést foglalja magában, foglalkozunk például üvegfestéssel vagy a quilling és a dekupázs technikával. Tanulunk és tanítunk — fejezte be Fehér Piroska.


A csókai „százszorszépek” egy kisebb csoportja

— Az idei rendezvény mottója felhívni az ifjúság figyelmét hagyományaink tiszteletére és továbbadására, illetve segíteni a fiatalokat az érvényesülésben — hangsúlyozta Kiss Julianna, a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének elnöke, akitől megtudtuk, nyolc csoporttal kezdték meg tevékenységüket, azóta pedig negyvenhat tagosodott be hozzájuk. — Ez az esemény nem verseny, hanem baráti találkozó. Bemutatjuk a hagyományainkat, a kreativitásunkat, és új ötletekkel leszünk gazdagabbak. Igyekszünk jó példát mutatni a gyerekeknek és a fiataloknak abban, hogyan tudják hasznosan eltölteni szabadidejüket. A szövetség első kiállítására még főleg nagyanyáink kézimunkáinak továbbadása volt jellemző, manapság viszont már sokkal több mindennel foglalkozik a tagságunk. A számítógépes világ fejlődése hozta magával, hogy azok is kísérni tudják a csoportok munkáit, az új formavilágot, akik nem juthatnak el a rendezvényekre. Jó dolognak tartom, hogy az iskolások is megjelentek a körünkben, tíz gyermekcsoportunk van. Szenttamáson egy műhelyt rendeztünk be három szövőszékkel, varrógépekkel. Szakmát adunk az érdeklődők kezébe, hiszen a gyöngyfűzéssel, szövéssel, kosárfonással pénzt is lehet keresni — mondta Kiss Julianna, és hozzáfűzte, Csókán szép összefogásnak lehettek tanúi, hiszen a kiállítás megrendezését nemcsak az egyesület, hanem a Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola és az önkormányzat is támogatta.

A záróműsor során serleget kaptak azok a legalább harminc kiállítóval érkező csoportok, amelyek huzamosabb ideje aktívan részt vesznek a kézimunka-kedvelők szövetségének munkájában. Tíz csoport volt, mely az első év óta jelen van a kiállításokon, tizenketten pedig egy évtizede mutatják be munkáikat.


Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..