home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Tájház, ahogy elődeink építették
Tóth Tibor
2017.07.31.
LXXII. évf. 30. szám
Tájház, ahogy elődeink építették

A szerda délelőtti tikkasztó hőségben mindenki igyekezett elbújni a nap perzselő sugarai elől. A tornyosi határban levő egyik tanyán, a frissen öntözött paprikaföld mellett azonban serény munka folyik, hiszen hagyományos technológiával tájház épül.

A Topolyán élő Kalmár László és csapata, dacára a trópusi időjárásnak, szaporán dolgoznak, kezeik nyomán a tájház falai napról napra egyre csak nőnek.

— Őseink által alkalmazott technikával, azaz döngölt földből építjük a tájházat. Az utóbbi évtizedekben nagyon sok így készült tanya le lett bontva, az utókor már el sem tudja képzelni, hogy készültek akkortájt ezek a házak. Szeretnénk bemutatni a fiataloknak és a jövőben idelátogató vendégeknek a falverés módszerét, és az ilyen technológiával készült épületeket. Az utóbbi évtizedekben 70—80 tanya tönkrement, manapság talán 25—30 található a környéken, és ezeknek csak a fele lakott — mondta Kalmár gazda.

A kánikulában is halad a munka

 

A falverés technikáját idős mesterektől sajátította el, majd haláluk után a világhálóról gyűjtött adatokat. A csapat létszáma változó, gyakran tízen serénykednek a tájház körül, de az is előfordul, hogy ketten szorgoskodnak a nagy melegben.

— A falverést kézi erővel kell végezni, gépesítésről itt nem beszélhetünk. A föld felszíni rétegét nem használjuk, viszont egy ásónyom mélyen már megfelelő alapanyagot találunk. A fundamentum mindkét oldalára oszlopokat, a mi esetünkben vasrudakat ásunk le, melyek mellé a fal szélességében deszkákat helyezünk el. Közéjük tíz-tizenkét centiméter vastagon földet lapátolunk, majd ezt élezővel, vagy furkolóval tömörítjük. Amikor ezzel végzünk, akkor döngölővel még egyszer végigmegyünk rajta. A már kész rétegre újra földet lapátolunk, és így haladunk egyre magasabbra. Nem könnyű munka, hiszen egyetlen nap alatt pár ezerszer oda kell csapni a döngölővel. Az 50 centiméter vastagságú fal nyáron hűvöst ad, télen pedig hosszú ideig tartja a meleget. A régi szakemberek szerint a falnak olyan állagúnak kell lennie, hogy a nádat át lehessen dugni rajta. A döngölt falak nagyon tartósak, akár száz évig, vagy még tovább is állhat az épület — mondta László.

A deszkák közötti részt földdel töltik fel

 

A tájházban helyet kap két vendégszoba, ahol a távolról érkezők megszállhatnak, egy kisebb és egy nagyobb közösségi terem, ahol beszélgetések és konferenciák folyhatnak, gang, fürdőszoba és konyharész. Az épületre deszkából készült homlokzat kerül, ami megkülönbözteti a többi hasonló objektumtól. A szobákat régi bútorokkal rendeznék be, a közösségi termekben pedig polcokon sorakoznának az elődeink által használt eszközök. A gazda várja a felajánlásokat: mindenféle régi tárgy helyet kap az épületben. Ezen kívül szívesen látja azokat, akik a falverés iránt érdeklődnek, és besegítenének a tájház építésébe. A tágas udvart füvesítenék, és valamikori mezőgazdasági eszközökkel népesítenék be. A két régi, ’30-as években épült létesítmény lakható, áram és víz is van bennük, így olyan házaspárokat, családokat is vendégül látna, akik a falusi turizmus területén dolgoznának. Táborok szervezésére, a hajdani technológiák elsajátítására tökéletes a helyszín.

— Mindent önerőből végzünk, támogatást sehonnan sem kaptunk. Igaz, nem is pályáztunk még sehol, de hamarosan megtesszük, hiszen egy kis hátszél nagyon jól jönne. Addig is dolgozunk, haladunk a munkával, a megoldást nem mástól várjuk. A tél beállta előtt szeretnénk felhúzni a 23 méter hosszú épület falait, és ha fentről is úgy akarják, akkor addig még a tető is felkerülhet. A segítségen kívül különféle tartozékokat is szívesen fogadunk, például nagy szükségünk lenne régi bontott házakból kivett ajtókra, ablakokra, amelyeket be tudnánk építeni — nyilatkozta Kalmár gazda.

Elmondása szerint a tájház elkészültével a fiatalok egy kis ízelítőt kapnának a múltból, egyúttal a falusi turizmus fellendítésében is fontos szerepet játszhat a tornyosi határban megépülő létesítmény.

Az 50 centiméter vastag falak télen a meleget, nyáron pedig a hűvöst tartják (Szabó Attila felvételei)
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..