home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szüreti sokadalom
(—)
2014.09.24.
LXIX. évf. 39. szám
Szüreti sokadalom

Fiákereket vontató lovak patáinak csattogásától és vidám énekszótól voltak hangosak a csantavéri utcák szombat délután. A Mendicus Művészeti Központ első alkalommal szervezte meg a Szüreti sokadalom nevű rendezvényt, mely lovas felvonulással kezdődött, majd a templom előtti téren művelődési műsorral folytatódott.

— Az év folyamán nagyon sok vendégszereplésen vettünk részt, és úgy gondoltam, hogy a minket vendégül látó csoportokat jó volna visszahívni. Pályáztam a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, és sikerrel jártam — mondta Vörös Róbert, a Mendicus MK elnöke.

A művelődési műsorban — melyben fellépett a felvidéki Dernőről érkezett Borostyán néptáncegyüttes, a kiskunfélegyházi Patkaporos néptáncegyüttes, a pélmonostori Talicska néptáncegyüttes és a csantavéri Mendicus MK tamburazenekara — bemutatkoztak a Magyar Összefogás listájáról ketten, Petkovics Márta és Bognár Beáta is.

— Megkérném a csantavérieket, hogy október 26-án hogy éljenek szavazati jogukkal, hiszen az MNT az elmúlt négy évben sokat tett annak érdekében, hogy a magyar szó, a kultúra, a magyar oktatás vidékünkön megmaradjon és tovább fejlődjön. Az MNT anyagi juttatásban részesíti az ifjú tehetségeket, ők pedig, reményeink szerint, egyetemi éveik után visszatérnek Csantavérre, és a falu gazdasági, kulturális és oktatási életét magasabb szintre emelik  — mondta Petkovics Márta.

A Szüreti sokadalom a lovasklubban alkalomhoz illő bállal zárult.  Szabó Attila felvételei a helyszínen készültek.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..