Mottó: „Önbecsülésre, a nyelv és a hit megőrzésére lenne ma szükség, mert elveszni azok szoktak, akik magukat veszejtik el. Maradjunk hát meg a magunk és a világ örömére.” (Nagy Sívó Zoltán)

A hagyományos vojlovitzi kirváj idején, azaz szeptember végén ünnepelték meg Hertelendyfalván a bukovinai székelység Al-Dunára való letelepedésének 130. évfordulóját.

A tény, hogy az ünnepség nyitányán a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Vajdaságban tartózkodó tagjait — élükön Potápi Árpád János úrral, Bonyhád város polgármesterével — Pancsova város polgármestere, Pavle Radanov úr is fogadta, a kisvárosi szerb médiában kiemelkedő jelentőséget kapott. Mint ismeretes, a két város 2010. március 15-én ratifikálta testvérvárosi kapcsolatát.

Az est közösségépítő fénypontja a Tamási Áron Székely—Magyar Művelődési Egyesületben létrehívott, Szőttest hoztunk önmagunkról című műsor volt. Köszöntőt Lőcsei Vilmos, az egyesület elnöke és Kerekes Klára alelnök mondott és egyben üdvözölték a Magyar Országgyűlés államtitkárait: dr. Veress Lászlót, az Elnöki Titkárság vezetőjét, dr. Sárdi Pétert, az Országgyűlés Hivatala Külügyi Igazgatóságának vezetőjét és Márky Zoltánt, az Országgyűlés Hivatala Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezetőjét. Név szerint méltatták a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tizenöt fős delegációját, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének képviselőit, továbbá Incze Bélát, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Ketesdi Imrét és Orbán Balázst, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársait, Galántai Gábort, a Belgrádi Magyar Nagykövetség első titkárát, Milorad Đurićot, a tartományi kormány küldöttét, Pancsova város önkormányzatának képviselőit, illetve az erdélyi, székelyföldi és magyarországi székely vendégeket. A rendezvényt a helyi és a belvárosi katolikus, valamint a vojlovicai evangélikus egyházközség, továbbá a székelykevei, a sándoregyházai és a pancsovai magyar művelődési egyesületek, valamint a helyi Szlovák Matica és a Đetván kultúregyesület delegációja is megtisztelte jelenlétével. Végül, de nem utolsósorban, külön köszöntés illette a Thomka család tagjait, s az egy szívvel-lélekkel ünneplő hertelendyfalvi közönséget.

A Kerekes Emília által tolmácsolt nyitóének (Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem...), Biszak Lajos, Lőcsei Ilona és Györfi K. Sándor méltatása, illetve a kétnyelvű elnöki és elnökhelyettesi köszöntők után a legkisebbek is bemutatkoztak. Mint ismeretes, anyanyelvápolással a helyi Testvériség-egység Általános Iskolán kívül a Hertelendyfalvi Református Egyházközség kezdeményezésére beindított hétvégi óvodában is foglalkoznak. Az új iskolaév kezdetén Balog Hajnalka és Lőcsei Márta óvónők tizenöt gyermeket vettek védőszárnyaik alá, és zömük sajnos még elég törve beszéli magyar ősei nyelvét. E csapatból egy-egy szavalattal, majd közös énekszámmal Kiss Laura, Kató Lídia, Kemény Leila, Bíró Kszénia és Martinek Viktor léptek színre. Az anyanyelvápolás lehetőségével a helybéli általános iskola növendékei is élhetnek, akik egyúttal egy kicsiny, de lelkes tánccsoport tagjai is. A bemutatott gyermekjátékokat Nemcsek Klaudia, Nagy Mónika és Lőcsei Márta tanították be velük, az élő muzsikát pedig az egyesület fiatal zenekara biztosította, ifj. Varga József vezetésével. A székely népdalkör hertelendyfalvi székely népdalcsokorral lépett színre művészeti vezetőjük, Kemény József citerakíséretével, majd a Székely himnusz akkordjait megelőzően Lőcsei Antal mesemondó és a már említett zenekar közreműködésével az egyesület Hagyományőrző tánccsoportja kért magának figyelmet. Kerekes Klára lenyűgöző koreográfiája élő csokorként formálta meg az utókornak körültekintő alapossággal felgyűjtött és megmentett hertelendyfalvi gyermekjátékok, továbbá a guzsalyas és a farsangolás, illetve a még élő karácsonyi és a lakodalmas szokások töredékeit.

Önmagunk és a jövendő megtalálása

Az ünnepség második napján az ugyancsak hagyományos hërtelendy ún. kirvájfának az egyesület székháza előtti feldíszítése és felállítása volt műsoron, illetve a pörköltfőző verseny. Ez utóbbi „megmérettetés” szakácsremekei a Tamási Áron SZMME-ben kerültek terítékre, majd a helybéli fiatalok képekkel kísért beszámolója hangzott el a közelmúltban megejtett erdélyi útjukról.

A harmadik nap kiemelkedő eseménye az úrvacsorai jegyek kiosztásával teljessé tett délelőtti istentisztelet volt a Kárpát-medence legdélebbi református templomában. A Lukács apostol szerinti evangélium 12. részének 32. verséből vétetett igeszakaszra építve („Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országát!”) nt. Hegyi Sándor, a Székelyudvarhelyi II. Református Egyházközséghez tartozó Szombatfalva lelkipásztora tartott buzdító prédikációt. Gondolatait átszőtte mindazokkal az intelmekkel, amelyeket a mai ember is betéve ismer, gyakran mégis csak komoly körülményeskedéssel hajlandó beépíteni a mindennapjaiba: az egymással és a Gondviseléssel való találkozás és beszélgetés fontosságát! Pedig bizonyított tény, hogy egymagában, Istentől és közösségétől elzárkózva, az ember végtelenül esendő, gyámolításra és bátorításra szoruló lény csupán. Az istentiszteleten, amelyen vendégként nt. Kovács Tamás, a Szentendrei Református Egyházközséghez tartozó Leányfalu—Pócsmegyer társgyülekezet lelkipásztora is jelen volt, közreműködött a helyi kórus Kerekes-Székely Zita kántornő vezényletével.

Az elbocsátó áldás, illetve a Nemzeti ima és a Székely himnusz akkordjai előtt ft. Halász Béla püspök úr mondott köszöntőt, lelkére kötve minden egybegyűlt és távol maradt (székely)magyarnak: találja meg önmagát, hogy ezáltal a jövendőjét is megtalálhassa! A bukovinai telepesek ötödik generációja, illetve a koszorúzási szándékkal érkező vendégek az istentiszteletet követően a hertelendyfalvi temetőkertben nyugvó Thomka Károly telepítő lelkész (1829—1905) és Kocsis Antal tiszteletes úr (1916—1991) sírja előtt hajtottak főt.

Később a Tamási Áron SZMME székházában a bukovinai telepesek második generációjának legutolsó élő képviselőjeként Varga Anna nyugalmazott tanárnő emelkedett szólásra. Említést érdemel még a helyi héttagú fúvószenekar köszöntője, a varrottasokból és a helytörténeti fényképalbumokból összeállított válogatás. Az érdeklődők fotókat láthattak az utcákról, a házakról, a megtartó erővel bíró egyházközségről, a művelődési élet kezdeteiről, családi eseményekről, a csákós-mundéros katonaidőkről, az anyanyelven zajló oktatásról. Egy, a mindenkori hányattatása ellenére is maradandót és időállót alkotni képes maroknyi közösség mindennapjairól. Bukovinától Hertelendyfalváig.