— Talán azzal kellene kezdenem, hogy szervezetünk valójában egy imacsoportból jött létre — mondja Márta. — Közvetlenül a rendszerváltás után az akkori kántorunk lakásán rendszeresen, minden pénteken összejöttünk egy közös imádságra, beszélgetésre. Ott fogalmazódott meg bennünk, hogy jó lenne valamilyen módon „intézményesülni”, vagyis szervezeti formát adni a működésünknek. Katolikus újságunkban, az Új Emberben egészen véletlenül bukkantam rá egy cikkre a Keresztény Értelmiségiek Szövetségéről. A paksi helyi csoport is akkor alakult, 1995 tavaszán. Innen eredt tehát az ötlet: felkerestem a paksi csoport akkori vezetőjét, és az ő segítségével, közreműködésével alakultunk meg 1995 őszén.

* Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen hosszú idő után se veszítse el a lelkesedését a munkáját illetően? Önt mi hajtja?

— Örömmel vállaltam el ezt a munkát, és szerencsére sok segítőm van. Nem bántam meg, mert úgy gondolom, rengeteget tanultam, számtalan értékes, elkötelezett, hitét és magyarságát szerető, illetve büszkén vállaló emberrel találkoztam. Sok előadót hívtunk meg Tolnára, egyúttal az országos szintű rendezvényeken, előadásokon, lelki napokon is sok érdekes személyt ismertem meg: Széchenyi- és Kossuth-díjas művészeket, Jókai Anna írónőt, dr. Papp Lajos szívsebész professzort. Olyan sikeres embereket, akik a hitük és a magyarságuk elkötelezett képviselői. Osztie Zoltán atya személyében jó vezetőnk volt országos szinten, aki sokat segített nekünk, és egyben tartotta a társaságunkat. Örömmel tölt el, hogy mi ott, Tolna megyében bővültünk, hiszen nyolc éve Faddon is létrejött egy KÉSZ-csoport. Ezzel egyidejűleg viszont sajnos megszűnt a szekszárdi társulatunk. Jó kapcsolatban maradtunk a paksiakkal, illetve kiválóan együtt tudunk működni a dél-dunántúli településekkel is: eljárunk egymás rendezvényeire, előadásaira, közösen megyünk a zarándoklatokra, és ez nekem egyfajta lelki feltöltődést ad. Úgy érzem, addig csinálom, vezetem majd a csoportot, amíg az egészségem megengedi.

* Milyen a kapcsolat a vajdasági Keresztény Értelmiségi Körrel?

— Az országos és a tolnai KÉSZ életében is piros betűs ünnep volt, amikor létrejött az együttműködés a délvidéki KÉK-kel. Most is ennek a szervezetnek a meghívására érkeztünk a Vajdaságba. Mi mindig úgy gondoltuk, hogy a délvidékiek is hozzánk tartoznak, csak a határ választ el bennünket egymástól. Nekem különösen szívügyem ez a kapcsolat, hiszen anyai nagyapám temerini származású volt, gyermekkoromban nagyon sokszor ellátogattunk a rokonsághoz. Még mindig szívesen jövök a Délvidékre.

* Mi motiválta, amikor huszonkét évvel ezelőtt a „nyakába vette” a helyi KÉSZ vezetésének terhét?

— Nem érzem tehernek, sohasem tartottam annak. Most is nagyon szívesen szervezem a rendezvényeinket, és mint már említettem, nem egyedül csinálom. Sok kiváló munkatársam van, de úgy érzem, a jóisten kegyelme, ereje is kell ahhoz, hogy jól dolgozzak. Azt gondolom, ezzel a munkával ápolom a korán elhunyt édesanyám emlékét. Ő egy egészen más korban szocializálódott, mint mi: a kommunista érában sohasem tagadta meg hitét, viszont nem is gyakorolhatta szabadon.

* Vannak-e megvalósulatlan álmai, illetve utánpótlás, mely segíthet ezek valóra váltásában?

— Az országos elnökségnek tavalyig voltam a tagja. Az országos KÉSZ-ben elnökváltásra került sor, úgy éreztem, itt az idő, hogy én is átadjam a helyem a fiataloknak. Most már csak a tolnai csoportot vezetem. Sajnos öregszik a szervezetünk, úgy gondolom azonban, hogy nem csak a miénk. Nagyon nehéz megszólítani a fiatalokat. Az idei évtől a tolnai gimnázium katolikus iskola lett, és dolgozunk rajta, hogy az immár katolikus gimnázium tanulóit is bekapcsoljuk a KÉSZ munkájába, életébe, mindennapjaiba.

* Hogyan? Mivel lehet „megfogni” a mai fiatalokat akkor, amikor a többség számára sajnos az internet, azon belül is a különféle közösségi oldalak formálják a világról alkotott képet, követendő példának pedig a celebek számítanak?

— Hát igen, a „Hogyan?” a legnagyobb kérdés. A fiatalokat a KÉSZ felé szeretnénk terelni, de ez csak úgy lehetséges, ha olyan programot szervezünk számukra, amely valahogy képes „megfogni” őket. Ha magunkkal vihetnénk őket a lelki napokra, zarándoklatokra, vagy olyan előadókat hívnánk hozzájuk, akik meg tudnák ragadni a figyelmüket, akkor talán sikerrel járhatnánk. Vannak például keresztény zenekarok, melyek könnyűzenét játszanak. Nem is tudom. Ezen még gondolkodnunk kell. Az biztos, hogy a fiatalok megszólítása a KÉSZ számára az egyik legnagyobb kihívás, de bízunk Isten segítségében.