Szabó Attila fotója

A Hét Nap fedőlapjának belső oldalán látható felvétel a II. Honvédtalálkozó alkalmával készült a csókai Rákóczi Férfikarról. A rendezvényen, amelyet a szabadkai Népkörben tartottak meg, nagy sikerrel mutatkoztak be az egybegyűltek előtt Himnuszunk, a Szózat és a Rákóczi-induló, valamint katonadalok éneklésével.
A helybeli Móra Ferenc Művelődési Egyesület keretében működő kórus 1996-ban alakult meg, vagyis az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Már korábban is voltak kezdeményezések, amelyek nem vezettek sikerre, de abban az évben néhány jó hangú, dalolni szerető fiatalember, Hajnal Attilával az élükön, megalakította a csoportot. Korra és foglalkozásra nézve már akkor is nagyon vegyes volt az összetétel, ami azóta sem változott. Jelenleg 13-an vannak: Sziveri Szabolcs, Égető Lajos, Masa Zoltán, Oláh György, Bóka István, Fehér Attila, Bálint József, Kalmár András, Mraznica Tibor, Engi László (a képen), Fodor György, Fodor Mihály és Mihók Attila. A társaságban, amelynek a legfiatalabb tagja húsz-, a legidősebb pedig több mint nyolcvanéves, van nyugdíjas, vállalkozó, vasesztergályos, autószerelő, kereskedő stb. Égető Lajos kórusvezető és Sziveri Szabolcs művészeti vezető igyekszik összetartani őket - nem kis eredménnyel.
Egyben mégis nagyon hasonlítanak egymásra: mindannyian szeretik a zenét, a népdalt, szép magyar nyelvünket. Eltökélt szándékuk, hogy minél több helyre eljuttassák a népünk ajkáról fakadó dallamokat. Tudatosítani szeretnék a jövő nemzedékében a hovatartozás fontosságát, mert csak ily módon tudnak a szülőföldjükön megmaradni. Ezt a nem is annyira könnyű utat járja az énekkar immár egy évtizede. Számtalan fellépés van mögötte itthon és külföldön. Nem túlzás azt mondani, hogy a Vajdaságon kívül Magyarországon is nevet szereztek maguknak, ismerik őket és kedvelik. A nyáron első ízben Erdélybe is eljutottak, a Seprődi János Kórusszövetség második találkozójára, amelynek ők is tagjai. A három nap alatt több, az anyaországon kívüli magyar területekről érkezett csoporttal ismerkedtek meg, és tartják a kapcsolatot azóta is. Minden évben részt vesznek a Durindón, a különféle népzenei találkozókon, a Kárpát-medencei népdalfesztiválon, a budapesti Vass Lajos Emlékversenyen, ahonnan már két alkalommal is elhozták a nagydíjat. Felléptek a nemzeti ünnepeink alkalmából szervezett rendezvényeken, Palicson, a Szent István-napi központi ünnepségen. Nagyon emlékezetes marad számukra Tarpa, ahova Rákóczi nagyságos fejedelem lovas szobrának az avatójára hívták meg őket, valamint az Országházánál, a Kossuth Lajos tér déli végében álló II. Rákóczi Ferenc szobránál megtartott koszorúzások, ahol szintén nem egy alkalommal tapsolhattak nekik a megjelentek. A helyszínek között szerepel még - a felsorolás teljessége nélkül - Majkpuszta, Köröm, Szeged, Decs, Mórahalom és megannyi falu és város szűkebb pátriánkban.
A kórus tagja a Rákóczi Szövetségnek, amelynek most már a Vajdaságban is több tagozata van. Szakmai segítséget Bodor Anikótól és Szöllősy Vágó Lászlótól kapnak. A repertoárjukon katonadalok, korhelynóták, betyárdalok, Kossuth- és Rákóczi-nóták, közöttük a Rákóczi-induló, szerepelnek, vagyis azok, amelyek leginkább illenek nemcsak magához a férfikarhoz, hanem a tagok hangszínéhez is. A műsorukat igyekeznek minden évben több dalcsokorral bővíteni.
* Milyen a hangulat a próbákon, a korosztálybeli különbségek ellenére hogyan sikerül megtalálni az összhangot? - kérdeztem Sziveri Szabolcstól.
- Hetente egyszer próbálunk, minden csütörtökön, a fellépések előtt természetesen gyakrabban. Mivel mi valamennyien jókedvű emberek vagyunk, a hangulat ilyenkor nagyon oldott. Mint minden csoportban, nálunk is vannak kisebb összezördülések, de gyorsan túltesszük magunkat rajtuk. Idegenben, ahol első alkalommal találkoznak velünk, sokszor megkérdezik tőlünk, honnan a nagy vidámságunk. A megjelenésünk és az előadásmódunk általában tetszik a közönségnek, hiszen életörömmel, ,,betyárosan' dalolunk. A titkunk talán az, hogy szívből cselekszünk. Többször előfordult már, hogy az előttünk bemutatkozó csoportokat beszélgetve fogadták, amikor viszont mi következtünk, akkor szinte a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Volt már olyan is, hogy könnyeket csaltunk a megjelentek szemébe. Évről évre több helyre hívnak meg bennünket, talán nem tűnik beképzeltségnek, ha azt állítom, hogy közkedveltek vagyunk.
* Magad is említetted, hogy sok meghívást kaptok, de ezekre, a gyakran távoli, sőt vízumigényes helyekre el is kell jutni. Az utazást hogyan oldjátok meg?
- Mi az éneklést nagyon komoly foglalatosságnak tartjuk, de nem vagyunk profik. Ezért ha meghívnak bennünket, különösen külföldre, kénytelenek vagyunk azt kérni, hogy az útiköltséget és az ott-tartózkodási költségeket térítsék meg. Ha ez nem lehetséges, akkor is megpróbálunk eljutni. Kisegített már bennünket a csókai önkormányzat, de általában a Rákóczi Szövetségre is támaszkodhatunk. Az erdélyi utunkat is ők támogatták, valamint az ő közvetítésükkel jutottunk hozzá az új formaruhánkhoz, a Bocskai-öltözékhez. Csak zárójelben jegyzem meg, szükségünk lenne egyforma ingekre és cipőkre is. Saját magunkra kell támaszkodnunk, de az anyagiak miatt nem mondunk le fellépést, igyekszünk minden felkérésnek eleget tenni. Volt már olyan is, hogy a tagok fizették ki az útiköltséget, összedobtuk az üzemanyagra a pénzt.
* A jubileumi évben milyen terveitek vannak, mire készültök?
- Már erre az évre is több meghívásunk van, nemcsak Magyarországra, hanem Erdélybe és a Felvidékre is. Szeptemberben, a tizedik évfordulónk alkalmából nemzetközi kórusfesztivált szeretnénk szervezni Csókán, amelyre vendégeket várunk Magyarországról, Erdélyből, a Felvidékről, Szlovéniából és természetesen itthonról. Azt tervezzük, hogy ez a találkozó egyben minősítő is legyen, ezt az elgondolásunkat a szakemberek is támogatják. Az esemény előkészítésén folyamatosan dolgozunk, nemcsak a kezdő lépéseket tettük már meg, hanem pályázatokra jelentkeztünk, védnököket keresünk. Az elképzeléseink között szerepel egy CD kiadása is, amely tizenkét dalcsokrot tartalmazna, és magán viselné mindazokat a stílusjegyeket, amelyeket a kórus képvisel. Ezen a téren is munkálkodunk már. Közben készülünk a Durindóra, amelyen a szakértőktől mindig kiváló osztályzatot kaptunk. Katonadalokkal jelentkezünk, a csokor csókai és környékbeli gyűjtés, a mi ö-ző nyelvjárásunkban.
Végül arra kértem Szabolcsot, mondjon egy idézetet valamelyik kedvenc dalukból, de ő azt válaszolta, inkább elénekli, mert a dalolás sokkal jobban megy, mint a szövegmondás. Mivel én is igencsak vidám társaságnak ismerem őket, álljon itt egy részlet az egyik korhelynótából:
,.,Nem bánnám, ha ëgy mélységes mély pince fenekére lëeshetnék,
Háromszázhatvanhat akós hordó csapja alá feküdhetnék!
Addig innék, míg a fogam ki nem ázna,
Míg bennem a szőlő magja ki nem csírázna!
Akkor is fokhagymás kolbászból lögyön fölöttem az égő gyërtya,
Száztizenhat éves kislány mondja el fölöttem a rékviedelmet!
Mert nem maradunk mindig a földbe, a bor së marad mindig üvegbe!
Mögáztatja az én torkom, amivel ëgyesülni fog gyomrom!
Életömnek végóráját töltöm a kocsmába,
Az angyalok onnat visznek fényös mönnyországba!
Az angyalok is azt mondják odafönn az égben,
Uram, ezt a jó borivót vögye kögyelömbe!'