home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szindbád a száguldó kínai expresszen
Tóth Lívia
2014.09.17.
LXIX. évf. 38. szám
Szindbád a száguldó kínai expresszen

Krúdy Gyula Szindbádja több okból is eszembe jutott ezen a héten.

„A magányosan, elhagyottan élő Szindbád verandájáról arra a magas vasúti töltésre látott, amely ott húzódott keresztül a falucska közepén, és a töltésen naponta százötven vonat elrohant. Napközben a mozdonyok mulattatták Szindbádot. A nagy fekete gépek, amelyek gyors kerekeiken sietve gurultak tova, idővel élő lények alakjában jelentkeztek a Szindbád képzeletében. Voltak közöttük hatalmas, haragos és gőgös fajták, amelyek csupán kötelesség­tudásból vetődtek erre a tájra. A gyorsvonatok amerikai típusú szörnyei egy-két füstfelhőt pöffentettek a kis falucskára, aztán eltűntek.”

Krúdy Gyula Szindbádja több okból is eszembe jutott ezen a héten. Huszárik Zoltán azonos című nagy sikerű filmjét, a felejthetetlen Latinovits Zoltánnal a címszerepben hamarosan láthatja a magyarkanizsai közönség. Vajdaság tizenhat településén szeptember 22-e és 26-a között bemutatják a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott ötvenhárom legjobb magyar alkotást.

Ezenkívül a hírek is a vasúti közlekedésre irányították a figyelmemet. Aleksandar Vučić szerb kormányfő legutóbbi kínai látogatásán ismét felvetett egy korábbi témát: a modern vasútvonal létrehozását Belgrád és Budapest között. A pályát, melyen háromszáz kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatnának a vonatok, és a leggyorsabb lenne Európában, természetesen kínai cégek építenék. Zoran Anđelković, a Szerbiai Vasutak közgyűlésének elnöke pedig sietett kijelenteni, hogy az új, kétvágányú vasúton Belgrádból Újvidékre fél óra alatt, Szabadkára egy óra alatt, Budapestre pedig másfél óra alatt lehet majd érni. Egyébként a szerb és a magyar főváros közötti vasútvonal vágányainak felújítása két évtizede húzódik, a jugoszláv háborúk és az embargó miatt a terveket többször elsüllyesztették. Azon viszont nem kell csodálkoznunk, hogy Kínát emlegetik, hiszen ez az ország hatalmas összegeket fordít a vasút fejlesztésére. Állítólag az év végéig 6500 kilométerrel bővül a már meglévő tekintélyes hálózat.

Amíg Szerbia vezetői ábrándoznak, addig továbbra sincs közvetlen vonatjárat Szabadkáról Szegedig, és ismét határozatlan időre felfüggesztették a Szabadka és Nagykikinda közötti sínbusz közlekedését.

Amikor Magyarország megtiltotta a szürke sínbusznak a határ átlépését, ellenintézkedésként Szerbia is ugyanezt tette a szomszédok piros vonatjával. Noha az illetékesek már tavaly megbeszélték, hogy szorgalmazzák a rendelet eltörlését, nem történt előrelépés. A Bánát felé „robogó” ezüst nyíl viszont egészen prózai dolog miatt kényszerült pihenőre: meghibásodott. Mivel a több mint negyvenéves, muzeális értékű járműhöz nagyon nehéz beszerezni az alkatrészeket, senki sem tudja megmondani, mikor lesz ismét üzemképes.

Az emberek sopánkodnak ugyan, de azért feltalálják magukat. A legismertebb közösségi oldalon több csoport is létezik, ahol az utazni vágyók hirdetnek, fuvart keresnek, illetve kínálnak Szabadkára, Újvidékre, Szegedre, Budapestre. Ez talán nem olyan romantikus, mint Szindbád képzeletében, nevezetesen, hogy nászutasként ül a zöld pamlagom, és komolyan néz egy fiatal lány szemébe, de az úti cél eléréséhez megfelel. Méghozzá viszonylag olcsón, ami manapság nem mellékes.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..