home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szervezett embercsempészet!
Tomek Viktor
2015.09.21.
LXX. évf. 37. szám
Szervezett embercsempészet!

A muzulmánok legalább annyira toleránsak a más vallásúakkal szemben, mint a keresztények.
Az iraki származású Mekdad Rafek harminchárom éve él Szerbiában, mint mondja, építészmérnöknek tanult. Az iraki Moszulban született, kurd nemzetiségű, a polgárháború előtt évente járt haza családjához, de amióta az Iszlám Állam elfoglalta a várost, és családja Dohokba költözött, nem utazik.

Rafek muzulmán vallású, a szerb és a magyar nyelv mellett arabul, kurdul és egy kicsit fársziul (újperzsául) is beszél. Nyelvtudásának köszönhetően a szabadkai rendőrség és a bíróság már több mint három éve alkalmazza tolmácsként, így mindennap találkozik a Közel-Keletről menekülőkkel.

— Szíriából és Irakból érkezik a legtöbb menekült. Amint megszólalnak, rögtön tudom, hogy hová valósiak. A nyelv sokat elárul, még azt is, hogy az ember melyik nemzethez tartozik: kurd, síita, jazidi vagy szunnita. A szíriaiak és az irakiak mellett az afgánok vannak a legtöbben, ők főleg a talibánok elől menekülnek, de sok a pakisztáni, bangladesi is, vagyis olyanok, akik nem a háború elől menekülnek, hanem a jobb megélhetés reményében kelnek útra.

* Szíriában, Irakban több éve tart a polgárháború. Mit mondanak: miért most indultak el?

— Azért, mert azt hallották, hogy Németország befogadja őket. Segít nekik, munkát kapnak, tartózkodási engedélyt — erről szóltak a hírek. Néhány hónappal ezelőtt naponta hét-nyolc menekült lépte át illegálisan a szerb—magyar határt, most egy-kétezer fős ez a tömeg.

* Többüknél semmilyen személyazonosító okmány nincsen. Miért?

— A gazdasági migránsok azok, akiknél nincs semmilyen okmány. Szíriaiaknak adják ki magukat, abban bíznak, hogy így könnyebben megkapják a menekültstátuszt. A szíreknek és az irakiaknak többnyire van útlevelük, hiszen Németországban ezekkel az okmányokkal tudják igazolni, hogy melyik országból jöttek. Egyszersmind azokat a papírokat, igazolásokat, amelyeket itt kapnak, Szerbiában, vagy még korábban, Macedóniában, Görögországban, többnyire eldobálják, attól tartanak ugyanis, hogy ha elfogják őket Magyarországon, akkor majd ezekbe az országokba toloncolják őket vissza. Egyébként nem akarnak sem Szerbiában, sem Magyarországon maradni, jól tudják, hogy ezek szegény országok, és nincs munka. Azt mondják, ha véget ér a háború Szíriában és Irakban, akkor visszatérnek hazájukba.

Sokukra tolmács sem jut, ebből sok félreértés adódik a regisztráció során, például az az abszurd helyzet, hogy nagyon sokuknál a születési dátum január 1-je. Nem akarnak ők senkit sem félrevezetni, egyszerűen a hivatalos szervek Görögországban, Macedóniában vagy Szerbiában a gyorsabb ügyintézés miatt ezt a dátumot jelölik meg születési időpontnak.

Három éve mindennap — még szombaton és vasárnap is — van munkám a bíróságon. A rendőrség az embercsempészek után folytat hajtóvadászatot, vagyis azokat a menekülteket, akiket most állítanak elő, csupán azért hozzák be, hogy tanúskodjanak az embercsempészek ellen.

* Egyértelmű, hogy a menekültek szervezetten érkeznek. Kik azok, akik segítik őket?

— A történet Törökországban kezdődik, az emberek az ottani menekülttáborokból indulnak el. Ebben az országban több száz olyan „iroda” működik illegálisan, amely szervezi az „utakat”. Fejenként hét-tízezer eurót kell kifizetni az embercsempészeknek, pontosabban ezt az összeget letétbe helyezik ezekben az „irodákban”. Ez így biztonságos, hiszen a több ezer kilométeres úton számos veszély leselkedik rájuk. Sokkal biztonságosabb pénz nélkül, illetve csak egy minimális összeggel utazni. Harminc-negyvenes csoportokban indulnak el, egy ember — akit az „iroda” beszervez nekik — vezeti a menekülteket Görögországig, a letétbe helyezett összeg a vezetőé, majd a görögországi összekötő veszi át a csoportot, melyet Macedóniáig vezet, és ő is megkapja a részét. Szerbiában is hasonló a helyzet. Olyat is hallottam, hogy egy-egy vezető mindössze 100 euróért dolgozik. Utólag, amikor a menekült eléri a célországot, jelentkezik a törökországi „irodánál”, megadja a kódot, melyet kapott, jelzi, hogy rendben van minden, megérkezett, és ekkor fizetik ki az embercsempészeket. Ez egy jól megszervezett, működő módszer, így a csempészeknek is érdekük, hogy a menekülteket átjuttassák a határokon.

De vannak olyanok is, akik egyedül vágnak neki az útnak. Ez esetben sokkal kevesebbe kerül, de sokkal veszélyesebb is. 

* Tízezer euró nem kis összeg, főleg, ha családostul indul meg az ember...

— Sokuknak van már rokonuk Nyugaton, az Egyesült Államokban, tőlük kérnek pénzt, akár kölcsönbe is. Sokan mindenüket eladják, és bármennyire hihetetlen, még a háborúban is van értéke az ingatlannak, sokkal alacsonyabb  ugyan, mint békeidőben, de mindig vannak nyerészkedők. Szíria és Irak nagy országok, több millió lakossal, nem tudja mindenki megengedni, hogy Európába jöjjön, sokan otthon vagy a menekülttáborokban maradtak. Félrevezető propaganda, hogy az USA vagy bárki más pénzelné őket. Ez nem igaz.

* Mit gondol a menekültek európai társadalomba való integrációjáról? Mekkora szakadéknak számítanak a vallási különbségek?

— Attól függ. A szíriaiak és az irakiak zöme iskolázott, tanult ember, tanárok, ügyvédek, orvosok. Szerintem velük nem lesz gond, ám a gazdasági migránsok már más kérdés. Úgy hiszem, velük lesznek gondok. És a menekültek között nagyon sok a katolikus is. Egyébként a muzulmán vallást nem szabad összemosni az ISIS-szel. A tanult, felvilágosult muzulmán ugyanolyan toleráns a más vallásúakkal szemben, mint a keresztények. Az ISIS ráadásul nem is vallási alapon szerveződik, ez csak ürügy, propaganda, semmi más. A terrorszervezet barbár zsoldosok hada, melyhez a katonák a pénz és a nők miatt csatlakoznak. Például Irakban volt olyan város, ahol hatszáz jazidi nőt emberkereskedők módjára eladtak Afrikába.


Török menekülttábor (Beta/AP Photo/Gregorio Borgia)

* Ha zsoldosok, akkor valaki fizeti őket. Ki?

— Erre nem akarok válaszolni. Az ISIS katonái között egyetlen iraki sincs, jó részüket Európából verbuválják, illetve vannak köztük csecsenek, marokkóiak, afgánok, algériaiak és pakisztániak is. Azt mondták nekik, hogy amit elfoglalnak, azaz az övék lehet — szó szerint. Sok országnak megfelel, ami most Szíriában és Irakban történik. Az USA, Oroszország és néhány európai ország fegyverekkel kereskedik az ISIS-szel, mások pedig a másik oldalt támogatják. Törökország is az ISIS-t támogatja, annak ellenére, hogy menekültek millióit kell ellátnia. Ez az ország majd a háború utáni újjáépítésben lesz érdekelt. Azt is el kell mondani, hogy az ISIS számos olajfúró kutat is elfoglalt, és a nyersolajért 20 dollárt kér hordónként (a világpiaci ára 45-60 dollár). Ha lenne rá politikai akarat, akkor az egész válságot egy-két hét alatt meg lehetne oldani. Igaz, szárazföldi csapatokat is be kellene vetni, nem csak repülőgépekből, jó magasról bombázni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..