Szerelmük a tánc

Szerelmük a tánc

Eleinte csak néhány lelkes páros kezdte el ropni a táncot. Rebbentek a szoknyák, dobbantak a csizmás lábak, röppent a piros szalag a hajban. És utána látták a többiek is, hogy ez jó, beálltak hát ők is. És teltek-múltak az évek, a piros szalagos lányokból felnőtt nők lettek, a pirospozsgás ifjakból pedig meglett férfiak. A topolyai Cirkalom Táncegyüttes pedig azóta is működik.

1986-ban alakult meg a többszörös nívódíjas és hétszeres kiválóan minősült Cirkalom. A harminc év alatt sikert sikerre halmozott, a tagok száma egyre csak nőtt, új és régi nemzedék csiszolódott össze. A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ táncegyüttese jubileumi műsorral emlékezett meg erről a szép kerek évszámról. Mint a Cirkalom minden műsorán, ezúttal is dugig megtelt a Csáki Lajos Általános Iskola nem kis tornaterme. A minőségi népzenét és néptáncot kedvelők most sem csalódtak.

És amíg mi a közönség soraiban a kezdésre vártunk, addig hátul, a színfalak mögött még felkötötték az utolsó kilógó alsószoknyát, húztak egyet a szalagokon, begombolták a mellényeket, beénekelték a hangjukat, talán még egy korty pálinkát is megittak, hogy jobban szóljon, majd megkezdődött a műsor. Már az első hang felcsendülésekor tudni lehetett, hogy egy energikus, profi, jó hangulatú, színes műsor vár ránk. És így is történt. Többen eljöttek a táncegyüttes régi tagjai közül, nagy részük a közönség soraiból nézte a szoknyák rebbenését, ám voltak olyanok is, akik egy közös produkció erejéig újra beálltak táncolni.

Egy ilyen fontos műsoron természetesen meghívott vendégek is részt vettek, többek között Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki köszöntötte is a tánccsoportot, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere, Penovác Náray Éva, a Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottságának tagja, valamint Topolya testvértelepüléseinek képviselői Szentesről, Jánoshalmáról és Kiskunmajsáról.

A műsorban régi és új koreográfiákat mutattak be, felvonultatva Magyarország, Vajdaság és Erdély táncait. Láthattunk doroszlói, al-dunai székely, hajdúsági és vajdaszentiványi táncokat. A híres doroszlói népviseletet egyébként Budapesten is megtáncoltatták, hiszen a Fölszállott a páva című műsor döntőjében ezzel a koreográfiával zsebelték be az első díjat. Ennek a versenynek köszönhetően, mondhatni, az egész világ megismerte a cirkalmasokat, hiszen a műsor igen nagy népszerűségnek örvend északon, délen, keleten és nyugaton egyaránt.

A jubileumi rendezvényen a közönség vendégprodukciókat is láthatott: fellépett a Kodály-központ Szélszirom táncegyüttese és a kiskunmajsai Majsa csapata. S akik nélkül nem igazi a tánc, azok a muzsikusok. A Cirkalom állandó zenekara, a Csalóka ezúttal az óbecsei Fokos tagjaival egészült ki, így egy nagyzenekar szólaltatta meg a finom, ízes muzsikát. Jó volt őket hallgatni — kísérőként és önálló produkcióban is.

A cirkalmasok egy összeszokott, összetartó társaság. Nagy hangú férfiakkal és vidám leányzókkal, akik mindig kaphatóak egy táncra.

— Nem ijedünk meg a kihívásoktól. Bárki, aki eddig velünk dolgozott, azt nyilatkozta, hogy a Cirkalom szüntelenül képes a legjobb formáját hozni. Jó kedélyű társaság vagyunk a színpadon és a civil életben is. A próbákon kívül is sok időt töltünk együtt. Barátságok, szerelmek, házasságok is kötődtek köztünk, ami még jobban erősíti a csapatszellemet — mondja Kisimre Árpád, a táncegyüttes egyik művészeti vezetője.

Savelin László, a tánccsoport másik művészeti vezetője egy korábbi interjúban hasonlóan nyilatkozott. Azt mondta, a táncosok nemcsak a próbákon találkoznak, hanem a civil munkában is segítenek egymásnak: ha kell, kukoricát morzsolnak, házat építenek, paprikást főznek, locsolkodni mennek. 1999-ben, amikor bombázták az országot, tilos volt próbákat tartani a Kodály-házban, ezért mindig egymásnál gyakoroltak. És mivel akkoriban sokszor volt áramkimaradás, mindig abban a házban találkoztak, ahol kiolvadt a bab vagy a töltött káposzta.

A balett-táncosokat elnézve azt gondolhatnánk, nagyon könnyed a mozgásuk, pedig évekig tart ezt begyakorolni. Viszont mégis elhitetik velünk, hogy ez könnyű. Hogy akárki meg tudja csinálni. És a néptáncosoknak sem könnyű a dolguk, hiszen a lányokon több alsó- és felsőszoknya, illetve kötény is van. Ahhoz, hogy autentikus legyen a tánc, a tájegység népviseleti hagyományai szerint muszáj öltözködni. S több kilóval a derekukon nem is olyan könnyű ugrani, mint azt gondolnánk. Viszont a topolyaiakon mindig látszik, mennyire élvezik a táncot, és ha az ember valamit szenvedélyesen szeret, akkor az ilyen apróbb nehezítő körülmények is megszűnnek.

„A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá” — mondta Martha Graham táncos, koreográfus. Én azt gondolom, hogy a Cirkalom Táncegyüttesben sok igazán nagy táncos van.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A múlt és a jövő öröksége
Tánc
  • Csermák Zoltán
  • 2018.10.08.
  • LXXIII. évfolyam 40. szám
Táncház örömnapok
Tánc
  • Csermák Zoltán
  • 2018.09.11.
  • LXXIII. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink