Hét Nap Online - Képzőművészet

Képzőművészet

Szerelme a türkiz

Szerda Zsófi

2017.02.20.

LXXII. évf. 7. szám

A türkiz egy olyan szín, amelyről csak pozitívumok jutnak eszünkbe. Pesti Emmáról is. És Emma türkizei különösen szépek, könnyedek. Még egy pici tengerillatot is hoznak. Nyáréjszakát idéznek, és téli alkonyokat. Emmának nemrég nyílt kiállítása a szabadkai Kunst Caféban. És már nem az első.

* Hányadik kiállításod ez a mostani? Számolod?

— Eddig még nem számoltam, de a kedvedért most megteszem: volt önálló kiállításom Tiszaszigeten, még az egyetemi évek alatt, aztán volt egy Szegeden, a városi könyvtárban, volt az Újvidéki Színházban, és volt olyan, hogy ketten vagy hárman állítottunk ki, de azok is már inkább számítanak önállónak, mint csoportosnak, úgyhogy ez a negyedik teljesen önálló.

* Mit adnak neked ezek a kiállítások? Gondolok itt szakmai szempontokra és személyesekre egyaránt.

— Maga a kiállítás személyes értelemben nagyon fontos, mert nálunk valahogy úgy alakult, hogy minden tárlat egy ünnepnap. Köszönhető ez a kis családnak (anyu, apu, nagytestvér), ők mindig jönnek, támogatnak, és ugyanannyira — ha nem jobban — be vannak zsongva egy-egy kiállítás előtt, mint én. És mindig nagyon jó hangulatuk van a megnyitóknak. Mostanában kezdem észrevenni, hogy szakmailag milyen vonzata van egy ilyen rendezvénynek. Jönnek az érdeklődők, a festmények áráról kérdeznek. Úgy tűnik, most meglovagoltam egy jobb hullámot, mert veszik a képeimet. Szóval minden tekintetben jó egy önálló kiállítás. Ami eddig nagyon szerencsésen alakult, az az, hogy soha nem én voltam az, aki törtetett. Egyszerűen csak jöttek a lehetőségek, s úgy vettem észre, elég, ha élek velük, és akkor minden megy magától a saját vágányán.

* Mondod, hogy kérdezgetik az árakat, és vásárolnak is a festményeidből. Azzal, hogy egyre többet állítasz ki, növeled az árakat is?

— Borzasztóan nehéz volt ez az elején megszabni, hogy mennyit is ér egy-egy kép. Az első jelentősebb érdeklődő két-három éve keresett fel. Egy budapesti pasas volt, aki interneten talált meg, és amatőr műkereskedőnek vallotta magát. Ő tudakolta tizenegy képem árát. Megdöbbentem és meglepődtem. Aludtam rá egy párat, felvázoltam az árakat, gondolván: jobb esetben is majd kiválaszt egyet-kettőt. Tizenegy képből kettő már nem is volt meg, de a férfi visszajelezte, hogy húsz százalék kedvezménnyel elvinné a megmaradt kilencet. Nem nagyon akartam elhinni, hogy ez igaz, és egészen addig szkeptikus is voltam, amíg át nem adtam neki a képeket.

* Itt már nagyobb összeget mondtál?

— Egy okés összeget kértem. Azokat az árakat egyébként azóta is tartom, nem adom ennél olcsóbban a festményeimet. Még akkor sem, ha ismerősről, barátról van szó. Ilyenkor inkább ajándékba adom a képet.

* Mennyi idődbe telik elkészíteni egy festményt? Egyáltalán hogy festesz? Leülsz, s addig fel sem állsz, amíg az alkotás el nem készült? Vagy ha elkészülsz vele, pihenteted, és másnap még néhány ecsetvonással kiegészíted?

— Ez nálam egy eléggé gyors folyamat. Ha ránéz valaki a képeimre, látni lehet rajtuk a lendületet, a dinamikusságot. Ez annak is köszönhető, hogy akár két-három óra alatt is elkészítem őket. Nem ülök rajtuk, nem nyálazom őket hetekig. Ettől függetlenül persze előfordul, hogy néhány óra után, amikor elkészült az alkotás, ránézek, és úgy érzem, hogy még nem lehet aláírni. Ilyenkor alszom rá egyet, másnap odaállok, de általában csak néhány ecsetvonás hiányzik, s amikor már érzem, hogy kész, akkor alá is írom. Nálam tehát ez egy gyors folyamat.

* Az Almodóvar-filmek egyik jellemzője, hogy nagyon sok képkockán megjelenik a piros szín. Néha csak egy-egy apró részletben, de ott van. Mint egy kézjegy. A te képeiden pedig a türkiz ez a szín. Rögtön felismerem, ha látom, és tudom, hogy ez csakis egy Pesti Emma-kép lehet. Honnan ez a türkizszerelem?

— Hát én nem is tudom. Nem jelképez semmi konkrétat. Volt korábban, még az egyetemi éveim alatt egy nedvzöld korszakom is, akkor egyszerűen az a szín tetszett. Másfél-két éven át minden képemen ott volt ez a sötét nedvzöld. Bár akkoriban sokkal tájképesebbek voltak a munkáim, nem voltak ennyire absztrahálva, mint most. Keresgéltem. Ahogy most is. Aztán már éreztem, hogy nem szívesen nyúlok a zöldnek ehhez az árnyalatához, s ekkor következtek a sárgás árnyalatok, de ezt sem éreztem igazinak. Végül pedig megérkeztem a türkizhez.

* És azóta valóban úgy van, hogy ha látok egy kis türkizt egy festményen, akkor rögtön tudom, hogy a tiéd.

— Jó ezt hallani.

* Jelenleg egy nyomdában dolgozol grafikusként. Szerinted Szerbiában egy fiatal, feltörekvő festő meg tudna élni csak festészetből?

— Ezt egyelőre nem tudom elképzelni. Mármint, hogy például én magam csak a festésből éljek. Ez biztosan lehetséges, hiszen ismerünk ilyeneket. De erre nincs meg a recept.

* De ha ez működhetne, akkor félretennél minden mást, és csak festenél?

— Egy picit tartanék attól, hogy görcsössé válna a festés, ha csak ezzel keresném meg a napi betevőt. Inkább munkajellege lenne, és talán valami átfordulna. Nem biztos, de érzem ennek a veszélyét.

* Dolgoztál már színházban is, például a KDSZ-ben Döbrei Dénesékkel a Furcsa hurok című előadás készítésekor. Milyen volt a munka, hogy nem vászonra, hanem székekre, asztalokra kellett festened?

— Nagyon izgalmas volt számomra, s azóta már a Desiré Central Station Fesztiválon is dolgoztam Dénessel. Ő mindig kihívás elé állít. És ez jó, mert az ember hajlamos elkényelmesedni, beleszorulni egy mókuskerékbe. Még akkor is, ha művészetről van szó. Ő pedig jött, hogy fessek egy díszletet, mely tizenkét székből és három asztalból áll. Klassz volt belecsöppenni a színházi világba, mögé látni, megismerni a színészeket, jó tapasztalat volt feszegetni a saját határaimat. Az előadás bemutatója is jó érzéssel töltött el, büszke voltam a csemetéimre a rivaldafényben. A desirés projektum is jó munka volt. Dénes csak jön, elmondja, hogy mit képzelt el, én hosszú másodpercekig csak pislogok és gondolkodom, hogy jó, de hogy lesz ebből konkrétum. Ő hihetetlen ember. Kitalál dolgokat, és én a helyében sokszor már pánikolnék, hogy nem lesz kész időre. De ő nyugodt marad.

* Szegeden végeztél a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, képi ábrázolás szakon, festő szakirányon. Mindig az absztrakt témák érdekeltek, vagy volt idő, amikor, mondjuk, jobban vonzott a figuratív festészet?

— Az egyetemen a kötelezőkkel is kellett foglalkozni: csendélet, portré, akt. Az aktot és a krokizást, azaz a gyors rajzolást nagyon szerettem. Volt egy kötelező egyetemi művésztelep Csongrádon, és ott valami megindult. Aztán amikor elkezdtem a festő szakirányt, a második évben, úgy éreztem, hogy mindent úgy csinálok, ahogy kell, ott vagyok a jobbak között. De a szemeszter végén mégis hármast kaptam. Ez egy kicsit elbizonytalanított. Lehet, hogy nem is olyan jó, amit csinálok? Mérges voltam a mesteremre, javítani akartam. A mester egyébként nem egy szószátyár ember, nem is fejtette ki igazán, hogy mi a gond. Csak annyit mondott, hogy amit csinálok, az görcsös. Engedjem el magam, csapkodjak, alapozzak homokkal, legyen textúrája, kísérletezzek. Azon a nyáron végig bent voltam a tanszéken, hogy javítsam a jegyemet, megvolt az első pelkózás is a tanszék falain belül, és lassan kezdtem ellazulni. A művésztelepeken kötelező téma a táj, a Tisza meg hasonlók, s itt indult meg ez a geometrizálás és absztrahálás.

* S akkor ott érezted, hogy ez a te utad, ezek a te ecsetvonásaid?

— Igen. Kezdtem kapiskálni. A diplomamunkámnak az is volt a címe, hogy Konstruktív expresszívum. Már akkor elkezdtem kiéleződni ezekre az ellentétekre, a nagyon mértani és a nagyon lendületes, expresszív gesztusok ellentétére, hiszen izgalmas feladat megtalálni ezeknek az egyensúlyát.

* Tematikusan festesz?

— Nem. A téma nálam valamiért nem fontos. Másodrendű, viszont tudatosan készülök egy-egy kiállításra. Nem válogatok össze régi képeket, próbálok mindig valami újat mutatni, megújulni. Ezen a kiállításon sok a mostani, januári anyag, a legrégebbi pedig tavaly nyári.

* Vannak itt a falon ezek a türkizszélű deszkák. Mint egy evezőlapát vagy csónak darabjai. Ráadásul ha jól tudom, a tengerparton készültek. Jót mutat a türkiz a barna deszkadarabon. Szinte érezni a tengerillatot.

— Egy symposionos projektum alkalmával készültek Horvátországban, Vodnjanban, valóban közel a tengerhez. Többféle műhely volt: irodalmi, zenei, valamint képzőművészeti, melyet Oláh Dórival együtt mi ketten szerveztünk, és Stark Attila is csatlakozott hozzánk. Ezeket a deszkákat egy fatelepszerűségen találtuk. Több fadarabot is összeszedtünk, és találtam fiókokat is, melyeket szintén megfestettem.

* Ez tetszik. S milyen jó lenne egy szobát olyan bútorokkal berendezni, amelyeket Pesti Emma festett.

— Jó ötlet. Elgondolkodom rajta.

* Ha azt kérdezem, hogy mi Pesti Emma szerelme, mit válaszol ő erre?

— Hát azt hiszem, azt, hogy a türkiz.

Képgaléria

Hozzászólások

Hozzászólás küldése

* Név:

* E-mail:

* Hozzászólás:

1000 karakter áll rendelkezésére

A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.