home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szeptembertől újra ropják a táncot
Zséli Ágnes
2017.07.05.
LXXII. évf. 26. szám
Szeptembertől újra ropják a táncot

Népzenétől volt hangos a törökbecsei művelődési ház színházterme a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület évadzáró műsorán. Az esten együtt ropták a táncot a huszonöt éves múltra visszatekintő, több generációt felölelő csoportok tagjai, kicsik és nagyok egyaránt.


Hajdina tánccsoport (Báló József felvételei)

Az egyesület néptáncoktatója már több mint egy évtizede az óbecsei Cseszák Balázs, aki több településen is tanít. Nagy megelégedéssel állapította meg, hogy Törökbecse egyetlen magyar művelődési egyesületében sem csökkent a népi hagyományok iránti érdeklődés, sőt, a tagok száma napról napra nő. 

— A gyermekek, ifjak és felnőttek négy tánc- és két énekcsoportban dolgoznak. A legkisebbek a Parapács és az Aprókák csoportban táncolnak, őket követi a Hajdina, majd a legidősebbek, azaz a Csalogatók, akik az idei Gyöngyösbokrétán felcsíki táncokkal képviselték a bánsági magyar egyesületet. Noha lent hangsúlyos, belsőlábas erdélyi tánchagyományról van szó, a lépéseket a tapasztalt ifjak ügyesen elsajátították, és az esti műsoron elkápráztatták a helyi nézőket. Törökbecsén van múltja és jövője is a népi hagyományoknak, hiszen évről évre azt tapasztaljuk, hogy sok fiatal érdeklődik a táncok, a népzene iránt, és tiszta szívvel ápolja az őseinktől örökölt kincseket. Azt sem szabad elhallgatni, hogy a Villő és a Cseperke énekcsoport is a vajdasági fesztiválok rendszeres, sikeres részvevője.


Csalogató néptáncegyüttes

A talpalávalót az öttagú Fokos zenekar húzta. Cseszák Zsombor kitűnőnek minősítette a táncosokkal való együttműködést:

— A rendezvény előtt csak egy-két közös próbára került sor, hiszen a Fokos több helyen is szolgáltat zenei kíséretet, amikor azonban az ember szereti a hagyományápolást, akkor elegendő egy mosoly, egy jelzés, mely meghozza a közös hangot. Olyankor a zenészek, a táncosok, az énekesek tudatában megjelenik a múlt, a lépések, a mozdulatok, a hangok, melyek visszatükrözik a régi magyar szokásokat.

Babó Julianna, az egyesület elnöke kiemelte, hogy a rendezvény egyúttal évadzáró műsor is volt, hiszen a szemlék befejeztével a tagok az elmúlt évad sikereit ünneplik, ezt az örömöt pedig a nézőkkel is szerették volna megosztani. 

— A programban az egyesület 125 tagja lépett fel. Sikeres évadot zártunk, teljes egészében azonban a nyáron sem hagyjuk abba az aktivitásokat, hiszen meghívást kaptunk a testvértelepüléseinkre: Mezőtúrra, Párkányra, valamint Sándorfalvára is. A vendégszerepléseket elfogadjuk, házigazdáinkat az ősszel visszavárjuk a már hagyományossá vált, tizennegyedik alkalommal sorra kerülő Ricsaj népművészeti találkozónkra. Ennek az eseménynek a keretében közösen ünnepeljük meg az egyesületünk huszonöt éves jubileumát, azzal az üzenettel, hogy a hagyományok nem ismernek határokat — hangsúlyozta az elnök asszony.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..