home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Szeptember 8-a és 10-e között falunap és templombúcsú Muzslyán
Borbély Tivadar
2017.09.05.
LXXII. évf. 35. szám
Szeptember 8-a és 10-e között falunap és templombúcsú Muzslyán

Muzslya az idén ünnepli fennállásának 127. évfordulóját. A szervezők — a helyi közösség tanácsa, a civil szervezetek és egyesületek — ezúttal is gazdag és sokrétű programmal várják az érdeklődőket.

Pénteken, szeptember 8-án, 17 órától a Lehel Sportközpont kézilabdapályáján sor kerül egy kézilabdatornára, majd 17 óra 30 perckor a Magyar Házban megnyitják több szervezet, egyesület, intézmény és önálló alkotó kiállítását. 18 óra 30 perctől a Szűz Mária szent neve templomban szentmisét szolgáltatnak, mely a helyi zeneművészek hangversenyével zárul.

Szombaton, szeptember 9-én, 10 órától a Szűz Mária szent neve templomban ünnepi szentmisére kerül sor, melyet díszülés követ a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében, ahol kiosztják a falu díjait azon személyeknek, akik az elmúlt évek folyamán sokat tettek a faluért, és öregbítették annak hírnevét.

14 órától a RÉMUSZ — Hagyományápolók Egyesülete csirkepaprikás-főző versenyt rendez a Muzslai Petőfi Sándor MME kerthelyiségében.

16 órától sakktorna a Nők Klubjában és elsősegélynyújtó bemutató a Vöröskereszt nagybecskereki tagozatának szervezésében, 16 óra 30 perctől a Lehel Sportközpont labdarúgópályáján barátságos labdarúgó-mérkőzést  (öregfiúk) láthatnak, 17 órától pedig a helyi közösség épülete előtt felállított színpadon kultúrműsort tartanak, melynek keretében a helyi közösség képviselői hivatalosan is megnyitják a falunapot és a templombúcsút.

Amíg tart az előadás, addig a gyerekek számára a helybeli amatőr képzőművészek (MAKK) immár hagyományos, nyilvános, szabadtéri rajzolására és festésére kerül sor a Magyar Háznál. 18 óra 30 perckor szentmise kezdődik a Szűz Mária szent neve templomban. Utána a Don Bosco ifjúsági kórus és zenekar fiatal, tehetséges tagjai lépnek fel.

Szombaton a helyi közösség épülete előtti téren koncertek várják az érdeklődőket. 21 órától Dragan Zukić szórakoztatja a közönséget, majd a Playboys együttes.

22 órakor a Muzslyai Ifjúsági Fórum tagságának szervezésében technóparti kezdődik a valamikori Piros Csizma udvarában.

Vasárnap, szeptember 10-én, 8 óra 30 perctől és 10 órától szentmisét szolgáltatnak a Szűz Mária szent neve templomban, majd bajnoki labdarúgó-mérkőzést (legfiatalabb korosztály) rendeznek a Lehel Sportközpont focipályáján, valamint szabadtéri rajzolást és festést a gyerekek számára a Magyar Ház épülete előtt. 16 óra 30 perckor bajnoki labdarúgó-mérkőzés (felnőttcsapatok), 18 óra 30 perckor pedig szentmise kezdődik a Szűz Mária szent neve templomban.

A közös kiállítás pénteken, 17 órától 22 óráig, szombaton és vasárnap pedig 10 órától 22 óráig tekinthető meg.

A házigazdák és a szervezők minden kedves vendéget szívesen látnak!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..