home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szent István-napi ünnepség a Zorkában
(-s -a)
2013.08.20.
LXVIII. évf. 34. szám

Több mint ötszázan jelentek meg a rendezvényen

Több mint ötszáz helyi és környékbeli polgár vett részt pénteken a Zorka helyi közösség területén megtartott Szent István-napi ünnepségen a Roly-terem udvari részében, a Vajdasági Magyar Szövettség helyi szervezete rendezésében. A magyar himnusz eléneklése után Hegedűs Attila a VMSZ zorkai elnöke üdvözlő beszédében többek között elmondta, hogy hagyományt teremtettek, hiszen a mostani volt sorrendben a harmadik alkalom amikor az államalapító királyunkra emlékeztek a helyi közösség területén, a pénteki pedig minden bizonnyal a legtömegesebb volt mindegyik közül.
Dr. Dévavári Zoltán történész, a VMSZ alelnöke alkalmi beszédében felvázolta a korabeli Magyarországon belül uralkodó helyzetet, Szent István tetteinek jelentőségét, párhuzamot vonva a jelenlegi állapotokkal.
Ezt követően a szabadkai Ungaresca együttes bemutatkozására került sor. Az ünnepség zárószámaként pedig a Szabadkai Új Dáridó együttes fellépésének örülhetett a közönség, akik éjfélig teremtettek fergeteges hangulatot.
A szervezők értékelése szerint a mostani több mint félezres részvételi szám, valamint az augusztus másodikán megtartott Lángos-fesztiválon megjelent csaknem háromszáz ember jelzi, hogy a VMSZ zorkai helyi szervezete jó úton halad a közösségteremtés építése kapcsán.
A rendezvényen jelen volt a VMSZ számos tisztségviselője, valamint Fehérvári Magdolna a szabadkai gróf Széchenyi István Általános Iskola igazgatónője is.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..