Szépség és hagyomány - ezúttal a sátorponyvák oltalmában - Ferenc István fotója

Hosszas és a legapróbb részletre is kiterjedő előkészületek előzték meg az idei, sorrendben negyedik Magyar Konyha Napjai elnevezésű gasztronómiai rendezvényt Székelykevén, mégis az időjárás diktálta a tempót. A főzőmesterek - vagyis a negyvenhárom üst tulajdonosai - sátor alá kényszerültek. Onnan tekingettek ki az elszontyolodott égre, miközben a marha- és disznópörkölt, a halászlé és a huszárpaprikás, s a megannyi ínycsiklandozó magyaros étek illata lengte körül a művelődési élet gyöngyszemeire is kíváncsi publikumot, népes vendégsereget. A korábbi évektől eltérően az anyaországi Ráckeve és Kunszentmiklós testvértelepülések önkormányzatán kívül a romániai Igazfalva (Dumbrava) is csatasorba állította mesterszakácsait, a belgrádi magyar nagykövetség küldöttsége pedig - jól bevált szokásához híven - az értékesített üstremekből származó pénzt ezúttal is a falunak ajándékozta. S bár a dunakavicsos hangulatú rendezvény képkockái az internet útján ''egyenes adás”-ban ezúttal is eljuthattak a világ legtávolabbi csücskébe, a rezgéseket mégiscsak az érezhette át igazán, aki élőben is a helyszínen lehetett.
Idevágó és kedvfakasztó impresszióit egy visszatérő ,,bűnös” imigyen fogalmazta és osztotta meg a Facebook közösségi portálon:
''Ez az az alkalom, amikor magyar - elsősorban - férfiak virtusból főznek. Olyan jó magyarost, fűszerest, paprikást. Üstben vagy bográcsban. Értelemszerűen valamilyen húst. Disznót, marhát, vadat, birkát. Ez az az alkalom, amikor a belgrádi szerbség (is) kijön fővárosából, hogy hódoljon a magyar konyhaművészet ezen szegmensének. Az egész olyan, mint egy gasztrolovagi torna. Hozzátartozik a szellemes-tréfás fennhéjázás, a büszkeség, a koccintás, ölelés, majd a hosszú előkészületi éj után a derekas munka. A küzdelem a viadalt néző - kis képzavarral - kóstolók kegyeiért. Az étkek úgyszólván már az elnevezésükben is versengenek egymással: főtt üszőfej, velős marha, paksi tokány, dunai vadas, káposztás csülökpörkölt, kecske- és báránypörkölt, vagy a szép nevű szerelmi pörkölt, s még sorolhatnánk. (...) Gyűlik a nép a magyar konyha ragyogó falatjaira. A vadítóan vörös, sokszor már bordóba hajló paprikásokért szinte versenyeznek a látogatók. Sőt, a látványosabb bográcsoknál az idejében érkezők elő is jegyeztetik a maguk adagját.”