home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Százötven versmondó
Tóth Lívia
2018.11.06.
LXXIII. évf. 44. szám
Százötven versmondó

Harmadik alkalommal tartották meg Zentán a „Messzeringó gyermekkorom világa…” elnevezésű versmondó versenyt. Az eseményre zsúfolásig megtelt a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Kihelyezett Tagozatának ebédlője, hiszen a megmérettetésre Vajdaság több településéről mintegy másfélszáz diák érkezett a felkészítő tanárával vagy a szüleivel.

A rendezvény kezdetén a szervezők nevében Galusz Gabriella köszöntötte az egybegyűlteket, majd Molnár Mona alkalmi produkciója után Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja nyitotta meg a versenyt. A tanulók korcsoportonként külön tantermekben, három-három tagú zsűri előtt — melyben voltak színművészek, újságírók, tanítók, tanárok is — mondták el a választott verseket.

Amíg a résztvevők az eredményhirdetésre vártak, Kónya Sándor csókai versénekes vajdasági magyar költők megzenésített műveit adta elő. Összeállítása rendkívül tanulságos volt, hiszen fotókkal, életrajzi adatokkal, könyvcímekkel bővítette a bemutatóját.

Galusz Gabriella / Kónya Sándor

 

Juhász Lassú Kornélia könyvtáros az első és a második osztályosokról elmondta, azokat díjazták, akik igyekeztek kapcsolatot teremteni a zsűrivel és a közönséggel, kommunikáltak a szemükkel, látszott rajtuk, hogy értik és érzik a kiválasztott költeményt.

Elor Emina, az Újvidéki Színház művésznője szerint a harmadik és a negyedik osztályos diákok szépen beszéltek, jó verseket hoztak, és ami a legfontosabb, örömmel adták át a költők sorait a jelenlevőknek.  

Elor Emina értékel

 

Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közművelődési referense az ötödik és a hatodik osztályosoknál zsűrizett. Arra biztatta a tanulókat, hogy versmondás közben legyenek természetesek és őszinték.  

Virág György, a zentai Magyar Kamaraszínház művésze a hetedikesek és a nyolcadikosok teljesítményét értékelte, de egyúttal néhány hibára is ráirányította a figyelmet. Hangsúlyozta, egyéniségeket szeret látni és gondolatokat hallani, de ha ezeket elnyomják a jól begyakorolt ritmikus sorok, akkor nem jut el hozzá az, amit a szerző a versmondó által kíván közölni.  

A III. „Messzeringó gyermekkorom világa…” versmondó versenyen a következő eredmények születtek:

Első és második osztály: 1. Dulity Adrián, 2. Vojcsena Patrícia, 3. Nagy Tamás és Ujházi Nina, különdíj: Radócki Márk.

Harmadik és negyedik osztály: 1. Csévári Nina és Tóth Vilmos, 2. Lovas Jázmin, 3. Paróczi Dominika Dorina, különdíj: Szarka Hanna.

Ötödik és hatodik osztály: 1. Szarka Kitti, 2. Galusz Áron, 3. Király Ella, különdíj: Ivić Aleksandar.

Hetedik és nyolcadik osztály: 1. Jaksa Dominika. 2. Tóth Katarina, 3. Szabó Rebeka, különdíj: Kalocsai Viktória és Molnár Mona.

A sajátos nevelési igényű gyermekek közül az alsósoknál Tamási Nikoletta lett a legjobb, a második helyezést Apci Róbert érdemelte ki, a felsősöknél Vince Roland lett az első, Pető Odett a második, Valkovity Emília pedig különdíjban részesült.

A magyar nyelvet környezetnyelvként tanuló diákok mezőnyében az alsósoknál Maša Živković teljesítményét első, Ivana Šehovacét második díjjal jutalmazták, Lena Tevdenić különdíjat kapott. A felsősöknél Marija Zubac végzett az első és Danko Ninčić a második helyen.

Galusz Gabriella tanítónő elmondta, a verseny ötletét az adta, hogy az intézmény Thurzó Lajos zentai költő nevét viseli, az iskolaújságukat pedig Tavasz Jánoskáról, az író ismert elbeszélő költeményének a hőséről nevezték el. A megmérettetést a zentai diákoknak szánták, mert nem tudnak minden versenyre eljutni, és vannak olyan tanulóik, akik szeretnek verset mondani, de nem tartoznak a legkiválóbbak közé, itt viszont ők is bemutatkozhatnak. Már az első évben több mint százan jelentkeztek, ez a szám pedig azóta egyre csak növekszik, a résztvevők Vajdaság számos településéről érkeznek. Nagyon fontosnak tartják a tanintézményben, hogy a szervezésben az iskola pedagógusai közül sokan részt vesznek, hiszen ezt az eseményt ünnepként élik meg.

— Igyekszünk bevonni azokat a diákokat is, akik a magyart környezetnyelvként tanulják, és a sajátos nevelést igénylő gyerekeket sem hagyjuk ki. Nagyon örülünk, hogy ebben a kategóriában a zentaiakon kívül az idén az adai diákok is bemutatkoztak — hallottuk Galusz Gabriellától.

A verseny után a legjobb produkciókat a Pannon RTV stábja rögzítette a Kalamáris címet viselő műsora számára.

A rendezvényt a Forum Könyvkiadó Intézet, a zEtna Kiadó, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta Község Önkormányzata támogatta.

A díjazott diákok csoportja

 

(A szerző felvételei)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..