home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Százéves a Csantavér Labdarúgóklub
Tóth Tibor
2013.03.06.
LXVIII. évf. 10. szám
Százéves a Csantavér Labdarúgóklub

A Dunaújváros elleni barátságos mérkőzéssel és ünnepi közgyűléssel ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a Csantavér Labdarúgóklub. Igazság szerint azonban az 1912-ben alapított egyesület az idén már a 101. évébe lép, ám tavaly pénzhiány miatt nem szervezhették meg az ünnepséget.

A klub CSAK (Csantavér Atlétikai Klub) néven kezdte a munkát, általában a negyed- és ötödosztályú magyar, illetve jugoszláv rangfokozatban kergették a labdát a bordó-feketék. A legnagyobb sikereket a 40-es évek végén és az 50-es évek elején aratták, amikor kiharcolták a Szerb ligába (harmadosztály) jutást, ám az akkori átszervezés miatt a csapat nem kerülhetett magasabb rangfokozatba. Az utóbbi negyven évben főleg a szabadkai körzeti ligában szerepel a Csantavér Labdarúgóklub.

A jubileum alkalmával meghívták a magyar harmadosztály Dráva csoportjának harmadik helyén álló dunaújvárosiakat, akikkel már több mint húsz éve gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak.

— Két évtizeddel ezelőtt a Magyar Szó akkori tudósítója, Csetvei Ferenc és az egykori magyar birkózóválogatott, Szabó Tamás egy sporteseményen ismerkedtek meg, ennek eredményeként máig tartó barátság és együttműködés jött létre a két klub között. Elsőként a két település női csapata fűzte szorosabbra a baráti szálakat, őket az öregfiúk, a pionírok, majd az első csapat követte. Évente egy alkalommal kölcsönösen ellátogatunk egymáshoz, tíz csantavéri gyerek pedig rendszeresen részt vesz a dunaújvárosi sporttáborban — mondta Ivkovity Tihamér, a klub elnöke.

A Dunaújváros csapata az NB II-be jutásért harcol, s az őszi idény után az éllovas Szekszárd mögött hat, a második helyen lévő Komló mögött pedig két ponttal lemaradva a dobogó harmadik fokán áll. A csapatban két délvidéki focista is szerepel: a csantavéri Perovity Dávid mellett a nagykikindai Goran Beleuc is a Duna mentieket erősíti. Sajnos, a csantavéri csapat nem áll ilyen jól a szabadkai körzeti liga őszi idénye után. A mindössze négy győzelmüket két döntetlen és kilenc vereség követte, így a táblázat utolsó előtti, azaz a 15. helyét foglalja el. Ez pedig méltatlan egy ilyen gazdag múltú csapathoz.

— Már az előző idény második felében pénzhiány lépett fel. Örültünk, ha legalább a mérkőzések költségeit elő tudtuk teremteni. A játékosok is érezték, hogy valami nincs rendben, és kijelentették, hogy ilyen körülmények között nem hajlandóak pályára lépni. Közöltük velük, ha így gondolják, akkor kilépünk a ligából, és a községi ligában folytatjuk, de a klub nem szűnhet meg. A száz évet mindenképpen tiszteletben kell tartani. Majd keresünk olyan labdarúgókat, akik örülnek, hogy a Csantavér Labdarúgóklub színeiben játszhatnak. Végül meggondolták magukat, de egy hónap múlva elfásultak, egyre ritkábban jártak edzésekre, így az eredmények is elmaradtak. Az első 4-5 forduló után a 6. helyen álltunk, utána viszont sorozatban négy meccsen vereséget szenvedtünk, ami Holló Róbert addigi vezetőedző lemondását eredményezte. Az utolsó öt őszi fordulóra a csapatot Željko Zinaja vette át, aki éveken át a Spartacus és a Bácska utánpótláscsapataiban tevékenykedett. Nem állíthatom, hogy az anyagi gondjaink megszűntek volna, de támogatóinknak köszönhetően a csapat zavartalanul végig tudja majd játszani az idei bajnokságot — nyugtat meg mindenkit az elnök.

Az előrelépés érdekében a Csantavér hat új játékost igazolt: Csapó, Kovács és Mezei a szabadkai Bácska 1901-ből, a Grbić fivérek és Kopunović pedig az újzsedniki Preporodból kerültek át Csantavérre. Néhány barátságos mérkőzés lejátszása után ötnapos edzőtáborba, a Veszprém melletti Taliándörögdre utaznak, ahol a csapat szerkezetén a szakemberek elvégezhetik az utolsó simításokat.

— Célunk egyértelműen a ligában való maradás. Valószínűleg a Vajdasági liga keleti csoportjából az adai AFK-n és a bajmoki Radničkin kívül más nem kerül a mi rangfokozatunkba. Az a kérdés, hogy az alsóbb ligákból (Szabadka községi, Topolyai községi, Tisza menti) hány csapat vállalja majd a magasabb ligában való szereplést. A 10., 11. hely már biztos bennmaradást jelent, ezt mindenképp el kell érnünk — jelenti ki a klubelnök.

Ha a csapat a bajnoki küzdelmek során is annyira motiváltan és harciasan játszik majd, mint a dunaújvárosiak elleni találkozón, akkor a kiesésre nem is kell gondolniuk a csantavérieknek. Az összjáték a Bajsa elleni rajtra egységesebb lesz, a csapatrészek közötti összhang is remélhetőleg helyreáll, így már csak a góllövő cipőt kell megtalálniuk a csatároknak. A magyarországi vendégek elleni találkozót végül épp a csantavéri Perovity Dávid góljával veszítették el a helybéliek, ám a bemutatott játék mindenképpen reményre ad okot.
Nemcsak az első csapatnak, hanem a serdülőknek és a kispioníroknak is nagy figyelmet szentelnek a klubban. A serdülők 6-3-6-os mérleggel a 11. helyen teleltek a szabadkai körzeti liga táblázatán. Anitics József vezetőedző az idény kezdetén jobb eredményre számított, de ezen még a hátralevő tizenöt mérkőzés során bőven lehet javítani.

— Több olyan mérkőzést elveszítettünk, amelyet a legerősebb összeállításban játszva meg kellett volna nyernünk. Sajnos, voltak olyan játékosaink, akik nem mindig jöttek el a bajnoki találkozókra, ezenkívül a csapat többször sárga lapot is kapott, néhány alkalommal pedig kiállításra is sor került. A felkészülés elején nagyobb volt a létszám, az utóbbi időben azonban kisebb. Célunk az első öt közé kerülés, melynek elérése érdekében az első lépést már Bajsán szeretnénk megtenni, tehát egyértelműen a három pontért megyünk — mondta az edző.

A kispionírok Triznya Zoltán kezei alatt ismerkednek a sportággal. Bajnokságban még nem szerepelnek, csupán tornákon vesznek részt. Szabadkán, a Dribling Focisuli által szervezett tornán a 3., az adai tornán pedig az 5. helyet szerezték meg. Ezek nagyon jó eredmények, ha figyelembe vesszük, hogy a gyerekekkel ősszel kezdtek foglalkozni.

— Az edzéseken általában huszonöt gyerek vesz részt. Ennyi fiatallal nem könnyű foglalkozni, szükség volna még egy edzőre, úgy kivitelezhetőbb lenne a munka. Korosztályonként kellene szétosztani őket, mert ebben a korban még a fél év korkülönbség is soknak számít. Tavaszra a környező falvak településeivel több barátságos mérkőzést tervezünk, valószínűleg több tornán is részt veszünk majd — nyilatkozta Triznya Zoltán.

A jubileumi mérkőzés után a bálteremben folytatódott az ünneplés. A jelenlevők egyperces néma felállással adóztak a klub elhunyt vezetőinek és játékosainak, majd Ivkovity Tihamér klubelnök rövid köszöntőt mondott és átadta a csapat zászlóját a körzeti és a községi labdarúgó-szövetség képviselőjének, a két szomszéd egyesület, a meggyesi Udarnik és a zentaörsi Hajduk vezetőjének, Szabó Tamás, egykori magyar birkózóválogatottnak és a klub két legidősebb játékosának, a nyolcvanéves Huszák Ferencnek és a nyolcvannyolc éves Curnovics Antalnak. Az ünneplés a kiváló disznótoros vacsorával az éjszakába nyúlóan folytatódott.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..