home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Szabadesés
Brasnyó Zoltán
2014.07.30.
LXIX. évf. 31. szám
Szabadesés

Egy hétemeletes, sivár tömbház Pálfi György új filmjének főszereplője. Ez a hét emelet azonban mégsem egyenlő hét történettel. A nyitójelenetben Molnár Piroska, a boldogtalan kisnyugdíjas felmegy a tetőre, és a mélybe veti magát, de a csodával határos módon mégsem hal meg.

Testrészei helyett csupán a bevásárlószatyrába csomagolt zacskók és pillepalackok gurulnak szét az aszfalton. Leporolja magát, amolyan ráérős, nyugdíjas tempóban, és elindul, hogy megmássza a házat, nyögve-nyelve, krákogva, süvítő tüdővel. A következő nyolcvan percben az emeletek lakóinak életébe nyerhetünk bepillantást. Szürreális, groteszk, morbid, fekete humorral átitatott életképeket láthatunk, amelyek meghökkentenek, talán egy kicsit el is gondolkodtatnak, valamiért azonban mégsem működnek. Azazhogy működnek, ha a megbotránkoztatás a cél. Álművész ismerőseim persze bizonyára némán, magukba szállva igyekeznek újraélni a látottakat, és az egekben levitáló intellektusuk csúcsán felépített elefántcsonttorony tetejéről mosolyognak meg bennünket, halandókat, akiknek a vetítés alatt olykor kínos, ideges nevetés hagyta el a száját, vagy azon gondolkodtunk, milyen fagyit együnk hazafelé. Öncélúnak és erőltetettnek éreztem Pálfi filmjét, amelyben az egyébként zseniális Taxidermia és a Hukkle rendezője már-már szadista módon játszik karaktereivel. Látta Tarantino Négy szobáját, megnézte a New York-i történeteket, olvasott Sade márkit, és összegyúrta, amit látott. Nem új sztoriról van szó, évekkel ezelőtti jegyzeteit porolta le ugyanis, amikor dél-koreai producerek a jeonjui fesztivál szponzorálásában százezer dollárral karolták fel. A támogatás lényege, hogy a Jeonju Digital Projectben évi három filmet támogatnak százezer dollárral. Ez pedig igen szűkös anyagi keret egy egész estés nagyjátékfilm elkészítéséhez. Ezért is érzem azt, hogy sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből az alapkoncepcióból. Szociális érzékenység, kismagyar-valóság persze van, néha gulyásmeregető nagykanállal, máskor tőlünk, magyaroktól teljesen idegen módon. A szobák történetei nem kapcsolódnak egymáshoz, mintha mindegyikük más-más dimenzióból, párhuzamos valóságból érkezett volna: láthatunk szituációs komédiát, sci-fit, pőreséget, indiai lebegős meditációt, dohos öregséget. Az egyetlen történet, amely talán nem igényel útmutatást a nézők számára, egy házaspár tipikus, meghitt estéjét mutatja be. A férfi hazatér, azonnal lezuhanyoz, fertőtlenítőt szór magára, majd párjával asztalhoz ül. Beteges tisztaságmániában élnek ők ketten, elzárva mindentől, ami fertőzhet. Szeretkeznek, de nemcsak óvszerrel védekeznek, hanem sercegő celofánnal betekerik egymást, úgy, hogy közvetlenül egyáltalán ne érintkezzenek. Ekkor azonban történik valami. Kiderül, hogy ebben a kapcsolatban egyikük mégsem érzi túl jól magát.

Egy ijesztő abortuszellenes megbotránkoztatósdit is láthatunk, amelyben az unott nőgyógyász, akit Hegedűs D. Géza személyesít meg, egy anyának — saját kérésére — a testébe visszahelyezi újszülött gyermekét, kínosan élethű, közeli felvételekkel illusztrálva. Az orvos azonban megnyugtatja, néhány hét múlva már teniszezhet, szórakozhat, és akár nemi életet is élhet. A rutinbeavatkozás mindössze 250 000 forintba kerül. 

Zengő, hangos, elektronikusgitár-kitöréseket hallhatunk a zenei betétekért felelős Amon Tobintól.

Olyan legendákat láthatunk, mint Benedek Miklós vagy Jordán Tamás.

Egy kicsit csodálkozhatunk, hogy Karlovy Varyban ez a film miért kapott három díjat.

Annak viszont mégis örülhetünk, hogy a huszonegyedik palicsi filmfesztivál magyar filmeket bemutató programjában meg is nézhettük — jóval a magyarországi bemutató előtt.

Pálfi ettől függetlenül kiemelkedően jó rendező, generációjának talán a legjobbika. Valahol éppen ezért szomorú és örömteli is egyben, hogy ez a rendkívül gyorsan tető alá hozott produkció még így is felülemelkedik a legtöbb magyarországi alkotás színvonalán, és magyar filmes viszonylatban minőségi munkának számít.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..