home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Speckó volt az évadzáró
Gyurkovics Virág
2013.06.26.
LXVIII. évf. 26. szám
Speckó volt az évadzáró

Sokat dolgoztak, sikeres évadot zárt a KDSZ

Rutkai Bori két év után újra berobbant a Kosztolányi Dezső Színház színpadára. Most is, mint akkor, magával hozta a Specko Jedno zenekart, amely zenei hangzásvilágában kiválóan idomul a néhol avantgárdos, absztrakt, groteszk, de mindenkor a kortárs problémákra reflektáló szövegekhez.  A művésznő — mint ahogyan várható is volt tőle — most sem csak a szokásos értelemben vett énekesnői pozíciót töltötte be, hanem színészi tehetségét is megvillogtatta különféle tárgyak felhasználásával, illetve szituációk létrehozásával, amivel egy erőteljes színpadi jelenlétet, egyben pedig bensőséges hangulatot teremtett a színházi térben. A fellépést Rutkai Bori animált, kivetített képei fűszerezték, és ez az összhatás egy nagyszerű — vizuális, zenei, színházművészeti — élményt nyújtott.

Az évad utolsó programjaként június 21-én megtartott koncertet a jótékonykodás jegyében szervezte meg a KDSZ. A belépőjegyekből befolyt összeget egy agydaganatban szenvedő szabadkai fiú kezelésére ajánlotta fel az intézmény.

A Kosztolányi Dezső Színház négy bemutatót tartott idei munkája során. Urbán András társulatigazgató rendezésében elkészült a Pass-port trilógia második és harmadik előadása, a Szeged, avagy maga az Ördög, illetve az Európa című, valamint a Keszég László rendezte Vojáger és a Táborosi Margaréta által színpadra vitt Az ember komédiája című produkció.

Évértékelő sajtótájékoztatóján Urbán András szakmai értelemben az eddigi legszínvonalasabb és egyben a leghumorosabb összeállításnak nevezte az idei repertoárt.

A Desiré villamosa keretében — támogatások nélkül ugyan, de továbbra is — rendszeresen és sikeresen érkeznek vendégprodukciók Szabadkára. A vendégjátékok tekintetében sem marad el a KDSZ, a 2012/13-as évadban a társulat bejárta a régiót. A többi között Szegeden, Belgrádban, Ljub-ljanában, Szarajevóban és Kolozsvárott, valamint Szerbia több településén is megfordult. Az idei nyáron sem pihen a társulat.

Nagyobb lélegzetvételű volt az idén a tájolási program is, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) jóvoltából tizenhárom vajdasági településen játszották a Béres Márta One-girl show-t. A színésznő legújabb sikere, hogy Szabadka városától Bodrogvári Ferenc-díjat kapott.

Ugyancsak fontos eredményként könyvelheti el a társulat, hogy noha a támogatások csökkentek, a Desiré Central Station nemzetközi/regionális kortárs színházi fesztivál mégis az eddigi legjobban megszervezett és minőségileg is kiemelkedő rendezvénysorozatnak bizonyult. A Desirét egyébként a miniszteri, tartományi, önkormányzati és a magyarországi pályázatokon kapott mindössze négymillió dinárból bonyolították le, ez pedig már csak az induláskor kapott összeg egyharmada. Az igazgató elmondása szerint a KDSZ jelenleg is az adósságokat próbálja törleszteni — amelyek vagy azért halmozódtak föl, mert nem a megígért összeget folyósították nekik, vagy azért, mert a pályázati pénzek késve érkeztek meg —, de ezen a téren rendeződni látszik a helyzet.

A jövő évadra tervezett munkájukról az igazgató elmondta, hogy újraindítják a Show case elnevezésű programot, amely tulajdonképpen egy minifesztivál lesz, s a meghívottak között külföldi fesztiválok szelektorai és kritikusok kapnak helyet. Fölújítják majd Tolnai Ottó Kisinyovi rózsa című darabját, és elkészítik A rózsa alkímiája című mozgásszínházi produkciót, valamint színre viszik Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című regényét is.

Urbán András a következő évaddal kapcsolatban ugyancsak bizakodó, annál inkább, mert a közelmúltban megvalósult az a 2011-ben indult kezdeményezés, melynek értelmében az MNT 50 százalékban átveszi a KDSZ alapítói jogát. A színház támogatása továbbra is az önkormányzat feladata, remélik viszont, hogy az alapítói jogok megoszlása után ezentúl nagyobb figyelmet kap a munkájuk.

Mi pedig kíváncsian várjuk a következő évad színházi termését, és bízunk abban, hogy a repertoár legalább olyan izgalmas lesz, mint amilyen az idei volt, és mint amilyennek a program ígérkezik.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..