Slam, könyvvásár és Cortex-nyitóbuli

Slam, könyvvásár és Cortex-nyitóbuli

December 15-én és 16-án Szabadkán lesz program dögivel.

A kínálatból most hármat választottam ki, azt hiszem, ezek azok, amelyek minden fiatalt érdekelhetnek. Vagy kellene hogy érdekeljenek. Lesz slam poetry est és vajdasági könyvkiadók vására, emellett a művészek egyik kedvenc klubja, a Cortex is újranyitja kapuit. Utánajártunk, részleteiben mire is számíthattok a következő hétvégén. Azt hiszem, unatkozni senki sem fog.

 

Nyílik a Cortex

Amikor bezárt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészklubja — melyet Hajdú Tamás és Bezzeg Gyula vezetett —, üressé vált a színház udvara, az előadások után a közönség és a művészek is érezték, hogy a művészeti élet, az előadások utáni beszélgetések tere szűnt meg a hely bezárásával. Most viszont — ha nem is a régi helyszínen — két fiatal, bevállalós és bátor csaj, Kabaji Stella és Pintér Nikoletta belecsapnak, és újranyitják a kultikus helyet. Az új helyszín a Gombkötő utca közepe táján, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 2-es szám alatt található. A hivatalos nyitóbulira pedig december 15-én kerül sor. Új hely, új tulajdonosok, régi szellemiség és a megszokott, jó cortexes hangulat.

Niki és Stella elmesélték, hogy már régóta szerették volna kipróbálni magukat egy saját klub működtetésében, és most megadatott számukra a hely, az idő és a lehetőség, hogy ezt megvalósítsák. Mindenképp szeretnék megtartani a Cortex lelkületét, a berendezés egy részét is átköltöztetik a Gömbkötő utcai új helyszínre. A régi vezetők, Gyula és Tamás áldásukat adták rá, mindenben segítik a lányokat, akik semmitől sem félnek, nem ijednek meg a nehézségektől, várják az előttük álló kalandot. Fúrnak, faragnak, meszelnek, alakítanak, téglákat hoznak-visznek, a szükséges papírmunkát is intézik, minden szabadidejüket erre áldozzák. Természetesen az előkészületekben minden régi és új cortexes, a szülők, a barátok is segítik őket. A lányok szeretnék, ha a Cortexet továbbra is magáénak érezné a Kosztolányi Dezső Színház, annak minden dolgozójával, valamint minden művész és nem művészember, aki a városban egy finom italra, kávéra, beszélgetésre, minőségi zenére vágyik. A továbbiakban különféle programokkal készülnek: koncertekkel, népzenével, vetítésekkel, slamestekkel és sok egyébbel. December 15-én, pénteken tehát nyitás színészkoncerttel, a Duhaj bandával, őrületes hangulattal, malomfesztiválos poharakkal, egy nagy bulival, DJ-vel és tánccal. Gyere be a diszkóba!

 

Karácsonyi könyvvásár és koncert

Az év végéhez közeledve felgyorsulnak a napok, ezért a Klein House Social Bar munkatársai szeretnének néhány ajándékötlettel hozzájárulni az ünnepi készülődéshez. És milyen jó ötletekkel! Könyvek jönnek hozzájuk. Könyvek, melyek nemcsak szórakoztatóak és tanulságosak, hanem gondosan kiválasztva személyre szólóak is lehetnek, így minden bizonnyal ez az egyik legszebb karácsonyi ajándék, mellyel szeretteinknek kedveskedhetünk. És hogy könnyebb legyen kiválasztanunk a mások vagy épp magunk számára megfelelő könyvet, most egyenesen a kiadóktól szerezhetjük be, hiszen mindhárom vajdasági intézményt meghívták erre az egész napos eseményre.
Itt lesz tehát az Életjel Szabadkáról, a Forum Újvidékről és a zEtna Zentáról.

A tartalmas nap során átböngészhetjük a három kiadó gondozásában 2017-ben megjelent köteteket, néhány szerzővel személyesen is megismerkedhetünk s elbeszélgethetünk, dedikáltathatunk, végül pedig kellemes zene mellett hangolódhatunk az ünnepekre. A könyvvásárhoz csatlakoznak a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai is egy jótékonysági könyvbörzével, mely a cipősdoboz-akció keretében valósul meg. Az olvasnivalóért felajánlott pénzadományt a szervezők ajándékra fordítják, így a becsületkasszás vásárlás által egy-egy lurkó karácsonyát is szebbé tehetjük.

Könyvbemutatók: 17.00—18.00 — Sándor Zoltán: J. K. (moderátor: Bíró Tímea és Szögi Csaba), 18.00—19.00 — Döme Szabolcs: A felhő neve (moderátor: Mészáros Anikó és Beszédes István), 19.00—20.00 — Kocsis Árpád: Oktopusz (moderátor: Kelemen Emese). A szervezők zenei programmal is készülnek, erre 21.45-kor kerül sor, majd következik a kArc Unplugged. Fellépnek: Kalmár Zsuzsa, Pámer Csilla, Kovács Nemes Andor, Jovančić Miroslav, ifj. Kucsera Géza és Pálfi Ervin. Érdemes lesz tehát december 16-án ellátogatni a Klein House-ba.

 

Slam poetry est

„A slam egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg, és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene, és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés. Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek” — áll a Slampoetry.hu oldalán. Lapunkban már többször olvashattatok slam poetryt, hiszen Vajdaságban is széles körben művelik a fiatalok, most pedig a VIFÓ és a Slam Poetry Vajdaság ismét elhozza a slam poetry versenyek örömét. December 16-án a slammerek újra beveszik Szabadkát egy nem is akármilyen felhozatallal.

Az est vendégei: Munkavonal, az ötödik team slam bajnokság győztes (Munkatársak) és közönségdíjas (Harmadik Vonal) csapatának fúziója, Munding Márton, Szén Benjamin, Maier Péter és Juhász Márton, Sunyi & Hobbit, azaz Somogyi Csaba és Borsos Bence egyenesen Veszprémből, Mészáros Péter, az idei országos slam poetry bajnokság győztese, valamint Békési Zoltán (Zebulon Dudora), az országos slam poetry bajnokság döntőse. A vendégeink bemutatóját verseny követi. A részvevők csak saját szöveget mondhatnak el, kellékek használata tilos. A papír vagy a telefon viszont, melyről felolvassák a szöveget, nem számít kelléknek. A versenyzőknek három perc plusz tizenöt másodperc tiszteletidő áll rendelkezésükre a szöveg előadására, az időtúllépés pontlevonással jár. A belépő: 150 dinár. Kezdés: 19 órakor. Az est során a közönségnek jótékonykodni is alkalma nyílik. A szervezők szeretettel várják a felajánlásokat, például édességet vagy könyvet. Ezeket a helyszínen lehet beletenni az erre a célra kijelölt ládába. Az ajándékokat rászoruló gyerkőcöknek továbbítják.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Jó, hogy írtok... (3.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.17.
  • LXXIII. évfolyam 46. szám
Jó, hogy írtok... (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • KDTG
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink