home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Sikertörténet
Tóth Tibor
2013.09.25.
LXVIII. évf. 39. szám
Sikertörténet

A Magyarkanizsa Úszóklub mindössze két és fél éves, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a klub neve aranybetűkkel íródjon be a szerbiai hosszútávúszás történetébe. Már a tavalyi évben is sikert sikerre halmoztak: a Szerb Kupában összesítettben a második helyen végeztek, egyéniben pedig három első, négy második és hat harmadik helyet értek el Kormos Rudolf edző tanítványai.

Az idén még ezt az eredményt is sikerült felülmúlniuk: csapatban az ezüstérmet aranyra váltották, egyéniben pedig öt országos bajnokot, hat ezüst– és öt bronzérmest tudhat magáénak a klub. A tizenhárom versenyből álló hosszútávúszó kupa végén a dobogó legfelső fokára állhatott: Almási Bence (12 éves korig), Balog Attila (20-25 évesek), Szabados Rita (20-25 évesek), Juhász Árpád (50-60 évesek) és Barta Kornélia (25-29 évesek). Ezüstérmet a következő versenyzők nyakába akasztottak: Ana Pavlov, Rudics Zsuzsanna, Sőregi Márta, Szabó Ádám, Kordován Zoltán és Sreten Nikolin. Bronzot nyert: Ervin Beharović, Enis Beharović, Fejős Anna, Tandi Adél és Losonc Anna. Csapatban a magyarkanizsaiak végeztek az élen 12 214 ponttal, a 7410 pontos Óbecse és a 6657 pontos Swimstar előtt.
— Eredményeink titka a munkában és az összetartásban rejlik. Heti három alkalommal tartunk edzéseket, nyáron pedig naponta kétszer — reggel a gyógyfürdőben, délután a Tiszában kell teljesíteniük a versenyzőknek. A csapat felelősségteljesen és példásan áll hozzá a feladatokhoz. A kupa rajtja előtt bíztam a sikerben, tudtam, hogy jól fogunk szerepelni. A mezőny nagyon erős, hiszen Szerbiában huszonnyolc hosszútávúszóklub működik. Kezdetben a mi versenyzőink a zomboriak, az óbecseiek és a belgrádiak után értek célba, mára viszont nagyon sok esetben a mi úszóink mögött érnek csak be a többiek — mondta Kormos Rudolf, a magyarkanizsai úszóklub edzője.
Rácz Endre szeptember 4-én vette át a mintegy nyolcvan tagot számláló klub elnöki tisztségét. Korábban labdarúgással foglalkozott, több bánáti együttesben is sikeresen rúgta a bőrt. Az a célja, hogy megszerettesse a fiatalokkal az úszást, a sportot, hogy egészséges életformára nevelje őket, valamint hogy javítson a körülményeiken és támogatókat szerezzen.
— Elégedett vagyok a gyerekekkel, hiszen nagyon jó eredményeket értek el. Támogatóink sajnos még nincsenek, de januárig, a téli hosszútávúszó-liga rajtjáig még lehetnek. A klub hallatott magáról, s remélhetőleg az önkormányzat támogat majd bennünket — mondta az elnök.
A városban több nagy hagyományú sportág is jelen van, melyek között nem könnyű tekintélyt szerezni ennek a sportágnak
— Magyarkanizsán már kezdik elismerni a hosszútávúszást. Eddig nem akarták elhinni, hogy lehet itt úszással foglalkozni. A jó eredményeknek köszönhetően felfigyeltek ránk, s remélem, ezentúl több segítséget kapunk majd. Eddig csak a szülőkre tudtunk számítani. Jó lenne, ha a klub is tudna adni valamit a versenyzőnek. Akkor a szülőknek csak az lenne a dolguk, hogy szurkoljanak, az úszóknak pedig csak az, hogy ússzanak. Nem kellene nekik mással törődniük — vélekedik az edző.
Szabados Rita mindössze fél éve foglalkozik hosszútávúszással, s máris országos bajnoki címet szerzett. Tizenhárom versenyből tizenkettőn vett részt, s tízet meg is nyert.
— Kitűnő csapatmunkával értem el a sikert. Kedvenc távom nincs, csak pályám: a Topolyai-tavon megtartott versenyt jobban szeretem a többinél, mert ott változatosabb pályán ússzuk le a távot. A lányok és a fiúk együtt rajtolnak, s ilyenkor figyelni kell, mert az úszók lökdösődnek, tapossák egymást. Jövőre szeretnék még jobban teljesíteni. Természetesen elégedett vagyok az első hellyel, de az időeredményeimen javítani szeretnék — mondta a civilben tornatanár Rita, aki az úszáson kívül a Testvériség—Bratstvo Kajakklubban kajakozik, és a nemrég megtartott országos bajnokságon három ezüst– és egy bronzérmet „lapátolt össze”.
Ervin Beharović öt éve hosszútávúszó, tavaly a 2., idén pedig a 3. helyet szerezte meg összesítettben az országos bajnokságon.
— A hosszútávúszó versenyek kettőtől tíz kilométeres távon zajlanak. A két kilométeres táv nekem elég rövid, az öt kilométeres viszont éppen megfelel. Amikor elkezdtem úszni, még nem volt bejegyzett klubunk, de már akkor is jó eredményeket értünk el. Még sokáig szeretném űzni ezt a sportot, s a klubnak nagy szüksége lenne egy támogatóra — mondta az általános iskolás Ervin, aki aikidózik is.
Ivan Pavlov tíz éve úszik, a maratonúszásba négy éve kóstolt bele.
— Saját kategóriámban (15-19 évesek) összesítettben az 5. helyen végeztem, a tizenkét versenyből pedig az egyiket meg is nyertem. Ez a kategória a legerősebb, és sokan rajtolnak. Szeretek úszni, saját fejlődésem szempontjából is fontosnak tartom a sportot, ezenkívül jó érzés egy klub tagjának lenni és erősíteni azt — mondta a középiskolás Ivan, aki egy nem mindennapi sportággal, siklóernyőzéssel is foglalkozik.
Három hónapon át szinte minden hétvégén versenyeztek a klub tagjai, s most eljött a lazítás és a feltöltődés időszaka. Ilyenkor megbeszélik a versenyek eseményeit, vízilabdáznak, majd novemberben szárazedzésekkel (futás, súlyzózás) elkezdik a felkészülést a téli ligára, amelyben tavaly a 3. helyen végeztek. A klubban fontosnak tartják, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni. Négyéves kortól úszásoktatásra jelentkezhetnek a gyerekek, s aki tehetséges, és kedvet érez magában, idővel áttérhet a versenysportra. Jelentkezni szerdán 15 órától, szombaton és vasárnap pedig 7.30-tól lehet Kormos Rudolfnál, a magyarkanizsai gyógyfürdőben.
A Magyarkanizsa Úszóklub az egyik legjobb bizonyítéka annak, hogy pénz híján is szép eredményeket lehet elérni, ha a versenyzőkben és az edzőjükben megvan a tudás meg az akarat, és ehhez munka is párosul.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..