home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Sikeresen zárult a talentumosok nyári tábora
(B.R.)
2014.07.23.
LXIX. évf. 30. szám
Sikeresen zárult a talentumosok nyári tábora

A szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művelődési Egyesület megszervezte gyermek- és ifjúsági néptánctáborát, melyre Vajdaság egész területéről és Magyarországról is érkeztek részvevők. A II. Talentum Gyermeknéptánc-tábort a Horgos melletti Túrú-tanyán tartották meg. A gyermekek és a fiatalok egy héten át sárközi és gömöri táncokat tanulhattak, emellett zenei, kézműves- és drámapedagógiai foglalkozásokon vehettek részt.

A táborban elmélyült szakmai munka folyt. A békéscsabai Farkas Tamás és párja, Gál Nóra felvidéki, gömöri palóc táncokat tanított.

— Domaháza kiváló egyéniségeinek táncait tanítottuk a gyerekeknek. Próbáltuk improvizatív stílusban, illetve a rögtönzőképesség fejlesztését szem előtt tartva előadni az anyagot — mondta Farkas Tamás néptáncpedagógus.

A horgosi Gazsó Tibor és Varga Viola a sárközi táncok alapjaival ismertette meg a legkisebbeket. A szokatlanul hűvös, időnként esős időjárás még jobban összekovácsolta a Muzslyáról, Csantavérről, Palicsról, Szabadkáról, Királyhalomról, Hajdújárásról, Noszáról, Ludasról, Kelebiáról, Kecskemétről, Petőfiszállásról, Orosházáról, Magyarkanizsáról, Zentáról, Kishegyesről, Horgosról, Szegedről és Szarvasról érkezett gyerekeket.

— Megtapasztaltuk annak a szituációnak a közösségépítő erejét, amikor az eső miatt egy szűk helyre kellett zsúfolódnunk. Ez is jó hangulatot teremtett. A tanya tulajdonosával megegyezve kihasználtuk a termeket, és a gyerekek két napot bent töltöttek — tette hozzá Brezovszki Roland szervező.

A részvevők gálaműsor keretében mutatták be a táborban tanultakat. A táncon kívül drámapedagógiai foglalkozásokon vehettek részt Vörös Imelda és Gregus Zalán vezetésével, és kézműveskedhettek is Baranyi Annamáriával és Erdélyi Olíviával

A Talentum-táborok sorát már a következő héten az Ifjúsági Nép-tánctábor folytatta a horgosi Túrú-tanyán. A középiskolás és az egyetemista korosztálynak a kecskeméti Lukácsné Haránt Eszter és Lukács László tanított palatkai táncokat, illetve a gyerektáborban is oktató békéscsabai páros magyarszentbene-deki táncokat. A Vajdaságból, illetve Magyarországról érkezett csaknem száz fiatal jobban is belekóstolhatott a tájegységek néprajzába, alaposan kielemezve a néptánchagyományt. A szervezők Brezovszki Tamara, Brezovszki Roland, Vas Brezovszki Tímea és Vas Endre gondoskodtak róla, hogy a tábor tartalmasan teljen. Vetélkedőkkel, csapatépítő játékokkal tették színesebbé a programot. Hernyák György és Pálfy Ervin vezetésével a fiatal táncosok a színpadi viselkedés fortélyaival is megismerkedhettek.   

Szabadka város, a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és Vajdaság Autonóm Tartomány támogatásának köszönhetően a két táborban összesen több mint kétszázan vettek részt, a gálaműsorokat több mint hatszázan látták. A Talentum-táborok mind szakmaiságukat, mind hangulatukat illetően feladták a leckét a nyár folyamán megtartandó vajdasági néptánctáboroknak.            

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..