home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Sikeres beruházások az óvodákban
Tóth Tibor
2018.04.10.
LXXIII. évf. 14. szám
Sikeres beruházások az óvodákban

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi — nemzeti közösségi titkár látogatást tett a horgosi és a magyarkanizsai óvodában. Az iskoláskor előtti intézményekben jelentős beruházások folytak az elmúlt időszakban, Horgoson a nyílászárókat és a bejárati ajtókat cserélték ki, Magyarkanizsán pedig új gyermekbútort vásároltak.

A titkárság a Közelebb az iskolapadokhoz elnevezésű akciója keretében az óvodákba és az iskolákba látogat. Nyilas a horgosi Napraforgó Óvodában elmondta, hogy a tartományi forrásokon kívül a magyarkanizsai önkormányzat is hozzájárult az épület korszerűsítéséhez, valamint a szülők is kivették részüket a munkából. Emellett a kivitelezőt is dicséret illeti, mert hatékony és gyors munkát végzett.

— Két évvel ezelőtt körkérdést tettünk fel a tartomány egész területén, és sikerült pontosan megállapítanunk, hol mik a szükségletek. Az elsődleges szempont a gyerekek biztonsága, illetve nagy figyelmet szentelünk a fűtési rendszerek felújításának is. A szükségleteket folyamatosan kísérjük, a tartományi költségvetésben minden évben jelentős összeget irányozunk elő az oktatási intézmények számára. A tartomány az önkormányzattal és a köztársasággal együtt a jövőben is arra törekszik, hogy a területén levő több mint 550 oktatási intézményünk megfelelő állapotba kerüljön, és egyre korszerűbb felszerelést kapjon — mondta Nyilas.

Kiemelte még, hogy a pályázatok közül az intézmények felújítására vonatkozóak a legnépszerűbbek, jelenleg ezek kiértékelése van folyamatban. A nyolcszoros túljelentkezés miatt nagy valószínűséggel a nyár folyamán, a költségvetés módosításakor, újabb pályázat kiírására kerül sor. Emellett az etnikai közösségek egyesületeinek programjaira, a kisebbségi nyelvhasználatra és az oktatási projektumokra is pályázatokat írtak ki.

Veselinov Ibolya, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője elmondta, hogy a tartományi oktatási titkársághoz benyújtott pályázat sikeres volt, ezért is tudták kicserélni a nyílászárókat a horgosi Napraforgó Óvodában.

— A 2 750 000 dinár értékű beruházásból ötvennyolc ablakot vásároltunk, valamint a bejárati ajtók cseréjét is elvégeztük. A felújításból az önkormányzat is kivette részét, hiszen befestettük a termeket és az előcsarnokot. Az óvónők minden év karácsonyakor jótékonysági akciót rendeznek, a gyermekekkel különféle kis ajándékokat készítenek, melyeket utána árulnak. A három év alatt összegyűlt összegből bútort vásároltunk az óvodába. A Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény magyarkanizsai központi épületében a titkárságnak és az önkormányzatnak köszönhetjük az új bútort, ennek a befektetésnek az összértéke mintegy 495 000 dinár — mondta Veselinov.

Az eseményen jelen volt Miloš Kravić, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke is, aki köszönetét fejezte ki a tartományi kormánynak a támogatásért.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..