Séta a földi paradicsomban

Séta a földi paradicsomban

Mielőtt elindultunk volna Dubrovnikba, előző este a szállásunkon mindenfélét összeolvastam az úti célunkról.

Például, hogy túl sok a turista, ezért a városvezetőség úgy döntött, korlátozza a városfalon belül egyidejűleg tartózkodó látogatók számát. Az érkezőket kamerák segítségével figyelik, 6000 főig nincs gond, utána azonban már lassítják a belépést, így sorok alakulhatnak ki a kapuknál. Vagy: drága a parkolás, és nem is lehet helyet találni.

Az, hogy én ilyen információkkal vérteztem fel magam, még nem lett volna gond, ám mindezt megosztottam a társaságunk többi tagjával is. Éppen ezért reggel egy kissé nyomott hangulatban keltünk útra, amit csak tetézett, hogy több mint egy óra várakozás után jutottunk át a Montenegrót és Horvátországot elválasztó határon.

Szerencsére, a minden jó, ha a vége jó mondás esetünkben is bizonyosságot nyert, hiszen könnyen találtunk parkolóhelyet viszonylag közel a fallal körülvett óvároshoz, 40 kunáért (kb. 5 euróért) óránként. Beljebb már 75 kunát kellett volna fizetni, és ott valóban nem volt egyetlen szabad hely sem. A turisták tömege is elviselhető volt, főleg, amikor a legfontosabb látványosságok megtekintése után a hőség elől a csöndesebb, árnyékosabb mellékutcákba menekültünk, és ott folytattuk a kószálásunkat. Egyébként is gyorsan ráuntunk az egymás hegyén-hátán sorakozó éttermekre és emléktárgyboltokra. Az árak ugyanis jócskán eltúlzottak, az üzletek többségében euróval is lehet fizetni, és amíg néhány helyen korrektül átszámították az eurót kunára, máshol elég vastagon fogott a kereskedő ceruzája.

Dubrovnikot, egykori nevén Raguzát, Dalmácia földi paradicsomaként emlegetik, és az egyik legszebb horvátországi városnak tartják, ahol egyszerre van jelen a történelem, a kultúra és a mediterrán hangulat. Mi, akik tudjuk, mi történt ezen a vidéken a ’90-es években, nehezen hisszük el, hogy ez a gyöngyszem is súlyosan megsérült a délszláv háborúban. A rombolásnak viszont ma már nyoma sincs, a világ minden tájáról érkeznek ide a hírességek nyaralni, és a Trónok harca sorozat néhány epizódját is itt forgatták.  

A városfalat a XIII. és a XVII. század között építették, 1940 méter hosszú, 25 méter magas, vastagsága 3—6 méter. Csodálatos kilátás tárul a tetején sétálók elé, újabban viszont megfizettetik ezt az élvezetet, 150 kunát, vagyis mintegy 20 eurót kóstál. A falon belüli óvárost az UNESCO 1979-ben a világörökség részévé nyilvánította.

A főtérre, ahol a legfontosabb látnivalók találhatóak, az 1444-ben emelt harangtorony alatti alagúton át érkezünk. Két tonnát nyomó harangját két bronzfigura kongatja az idő kalapácsával. A barokk stílusú Szent Balázs-templomot Dubrovnik védőszentjéről nevezték el. Szent Balázs szobra egyébként a két legnagyobb kapu felett is ékeskedik, továbbá megannyi templom és épület díszítőeleme. Az 1418-ban felállított Orlando-oszlop egy egész alakos, középkori lovagot ábrázol. A rektori palotából, vagyis a város legnagyobb építményéből irányították egykor a Raguzai Köztársaságot. A számos megtekintésre méltó objektum között előkelő helyet foglal el a Sponza palota, az Onofrio kút, mely a középkorban a város édesvízforrása volt, valamint Dubrovnik katedrálisa. Az eredeti szentélyt, mely teljesen megsemmisült az 1667. évi földrengésben, még Oroszlánszívű Richárd építtette, a ma is látható 1713-ra készült el. Ebben az emlékezetes természeti katasztrófában egyébként a főutca szinte mindegyik épülete súlyosan megsérült.

Említsük még meg a kikötőt is — különlegességével, a végén álló Szent János-erőddel. Nyaranta óriási tengerjáró hajók állnak itt meg, és esetenként akár 15 000-nél is több utast zúdítanak a hangulatos utcákra. A többi közt ezért is volt szükség az írás elején említett korlátozásra.


A szerző felvételei 

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A székelykevei tájház
Riport
A szendrői vár
Riport
Facebook

Támogatóink