Az USA felmondta a párizsi klímaegyezményt, ezzel pedig Szíriához és Nicaraguához csatlakozott. Szíria a polgárháború miatt, mondjuk úgy, igazoltan maradt távol, Nicaragua pedig „rálicitálásképpen” nem írta alá a dokumentumot, mert nem tartotta eléggé szigorúnak. 195 állam viszont csatlakozott az egyezményhez, 145 már ratifikálta is. Nagyon érdekes világpolitikai fejleménynek tekinthető, hogy miközben Észak-Korea élesen bírálta, addig Putyin védelmébe vette Trumpot.

Az USA kiléptetése a 2015. évi párizsi klímaegyezményből valóban meglepő fordulatnak tekinthető, még akkor is, ha tudjuk, hogy a hivatalban lévő elnök a kampányában pontosan ezt ígérte. A klímaváltozás veszélyeiről számos szakember fejtette már ki véleményét és ellenvéleményét, a fősodratú média pedig arról cikkezik, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tudományos feltételezések elutasítása nemcsak a technológiai fejlődést, de konkrétan az emberiség jövőjét is kockáztatja.

A kilépés tehát a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bolygó lakossága már nem számíthat az USA-ra a klímaváltozás hatásainak enyhítéséért folytatott harcban. Ezzel szemben Európa és Kína, úgy tűnik, már elkötelezte magát a „zöld” jövő mellett. Olyan véleményeket is hallhatunk — egy tudományosan nem kellően megalapozott teória alapján —, hogy Európa és Ázsia csupán a profitot látja a zöldtechnológia terjedésében. És az is felmerült már, hogy a világ országainak úgynevezett szénkiigazítási adót kellene kivetniük az amerikai exportra.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy semmi sem az, aminek látszik. Ha hinni lehet a statisztikának, akkor Kína után és Európát némileg megelőzve jelenleg az USA a világ legjelentősebb széndioxid-kibocsátója. Az amerikai kormányzat pedig a most felrúgott klímaegyezménynek nem csupán az egyik fontos kezdeményezője volt, de hatalmi befolyása által az egyik legfontosabb garanciája is lehetett volna.

Sokak szerint Trump döntésének hátterében a nagy amerikai szén- és olajkitermelő társaságok üzleti érdeke áll. A kilépés támogatói mindenesetre azzal érvelnek, hogy a világ államainak széndioxid-kibocsátása 1989 és 2012 között drasztikus mértékben emelkedett ugyan, de ezt a meredek ívelést nem követte az átlaghőmérséklet ugyanilyen mértékű növekedése. Ezzel tehát azt látják bizonyítottnak, hogy a klímaváltozás természetes folyamat, nem pedig az emberi tevékenység következménye. Csakhogy sem ezt, sem az ellenkezőjét nem lehet olyan megbízható tudományos módszerrel alátámasztani, amelyet esetleg a jövőben ne lehetne cáfolni, megdönteni, vagy amelyről ne derülne ki például az, hogy pontatlan számításokon alapult.

Az amerikai elnöki döntés első látszatra sokkoló, hiszen úgy is értelmezhető, mint a környezetszennyezés legalizálása. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a tudományos magyarázatok között sem könnyű eligazodni, illetve hogy ismét Virág elvtársat kell idéznünk, aki szerint „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”. De még ezen is lehetne — tudományos érveket felhozva —vitatkozni. Biztosnak csak az látszik, hogy mint mindig, ezúttal is a természeti erőforrásokért folyó küzdelem húzódik meg a hátterében.