home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Saul fia
Brasnyó Zoltán
2015.07.13.
LXX. évf. 27. szám
Saul fia

Milyen a „jó” holokausztfilm? Mi a feladata? Le kell taglóznia, gondolkodásra kell ösztönöznie, vagy az utókort kell emlékeztetnie a XX. század egyik leggyalázatosabb tettére? Egy létező—nem létező lobbit kell kiszolgálnia, netalán egyszerűen a készítők zsebét kell megtömnie?

A válasz mindenki számára más, legyen az zsidó, német, amerikai, egy túlélő, történész, szélsőjobbos vagy filmmágnás. Az sem utolsó szempont, hogy az évtizedek múlásával, az aktuálpolitika vagy a felszínre került számos egyéb népirtás, esetleg az eddigi holokausztfilmek viszonylatában mennyire válik-válhat triviálissá vagy egyre nehezebben értelmezhetővé a téma. A Saul fia nemcsak tartalmában mond újat, de több filmnyelvi újítást is felvonultat. Nemes Jeles László drámája számos egyéb díj mellett 2015-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját. Magyar film nagyon régóta nem aratott ekkora sikert.

A 4 : 3-as képarány tűnik fel először a Saul fiában — az akadémiai formátum ugyanis ma, a szélesvásznú mozi aranykorában már képes rá, hogy klausztrofóbiás érzést keltsen a nézőben. A rendező a főszereplő szemszögéből, egyes szám első személyben, illetve esetenként a Sault játszó színész, Röhrig Géza válla felett láttatja a kizárólag általa tapasztalt eseményeket. Nincs nagytotál, nincs olyan kép, amely átfogóan mutatná meg a teret. Közeli és még több közeli, a mocsok szagát és a verejték páráját szinte az arcunkon érezzük. Működik: átad és éreztet, kompromisszumok nélkül. A Sonderkommando az egyik legnagyobb tabu, ami a holokausztfilmeket illeti. Azoknak a zsidóknak a története, akiknek az volt a feladatuk, hogy a többi elhurcolt elpusztításában segédkezzenek, nem igazán szerepelt még reflektorfényben. Hiszen pandúrok közt a saját fajtársaikat eláruló, bőrüket mentő rabok voltak, kápókkal az élen.

Saul egy ilyen osztagba van besorolva Auschwitzban. Új emberszállítmány érkezik, melynek tagjait a nácik csak „daraboknak” nevezik. Miközben arra kényszerítik a rabokat, hogy levetkőzzenek, és önként a zuhanyzókba menjenek, harsogva hazudják nekik, hogy ácsokra, munkásokra, mesteremberekre van szükség a táborban. A Sonderkommando pedig, miután mindenkit betereltek a gázkamrákba, aranyat, pénzt, papírokat szortíroz — Saul pedig az ajtóra tapasztja a fülét, és sikolyok helyett egy vonat zakatolására emlékeztető, egyre közeledő robajt hall, mely éppúgy lehet a halál, mint saját reménytelenségének lelkébe hatoló felismerése. Egy halott kisfiúban azonban a saját fiát véli felismerni, s innentől kezdve egy észbontóan képtelen ötlet élteti: el akarja temetni, a zsidó szokásoknak megfelelően egy rabbi segítségével. A megaláztatások, verések, kínzások és a halál mindennapossága ellenére sem tágít terve végrehajtásától. A nézőt pedig minduntalan az a kínzó kérdés foglalkoztatja, hogy vajon valóban a saját fia-e az, akinek meg akarja adni a végtisztességet. Az igazság azonban az, hogy nem számít, a vér szerinti gyermekéről van-e szó, vagy egy ismeretlenről. Ahogyan az sem, hogy a megbomlott elméje kényszeríti-e erre. A fiú remény, cél, sőt az egyetlen ártatlan és őszinte entitás, elhantolása pedig emberség a véráztatta embertelenségben.

A Saul fia nem moralizál, nem hegyezi ki a drámát, nem állít szembe jót és rosszat. Nincsenek érzelmi viharok és megható pillanatok sem. Talán pontosan ezért érezhetjük kevésnek Röhrig Géza játékát, és lehet hiányérzetünk akkor is, amikor a legbensőségesebb momentumokat látjuk — amikor a fiú testét mossa le, vagy amikor néhány percre egyedül marad vele. Ez nem a színész, inkább a forgatókönyv hiányossága. A düh is a fiú kapcsán robban ki belőle egy pillanatra, de ezt a másodpercet is ugatásszerű náci parancsszavak dörgésébe fojtják. Nemes Jeles László a saját szavai szerint az emberből kiindulva szeretett volna elmesélni egy történetet, és nem képeslapszerűen megmutatni a haláltábor környezetét. A rendező a legmegrázóbb képsoroknál rendszeresen a főszereplőre fókuszál, a háttér pedig elveszíti élességét, csupán homályosan sejtetve a borzalmakat.

A filmben látott képsorokon pedig a táborok vérfagyasztó szervezettségéről és hatékonyságáról is megbizonyosodhatunk. A Saul fia végén kapunk ugyan feloldozást, az élmény azonban — mivel egy rendkívül naturalista és giccsmentes holokausztfilmről van szó — megvisel és megdöbbent. A magyar készítőkön kívül több nemzetközi alkotó is jegyzi a művet. A magyar főszereplő mellett izraeli, német, lengyel és amerikai színészek játsszák a főbb szerepeket. Az sem meglepő, hogy Magyarország a Saul fiát nevezi a 2016. évi Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..