Samu sejti, Tamás írja

Samu sejti, Tamás írja

T. Kiss Tamás író, slammer, tanár. Új kötete a Samu sejti címet viseli.

Mennyire jó cím — gondolom, és gondoljátok nyugodtan ti is ugyanezt, miközben éppen a könyvesboltba rohantok megvásárolni a regényt. Amikor jelzem Tamásnak, hogy késni fogok, visszajelez, hogy ő pedig elfelejtette, hogy mára beszéltük meg a találkát, de már robog Magyarkanizsa felé Martonosról. Kerékpáron... Hát, ilyenek vagyunk. Sejthettétek. De befutottunk mindketten, különben most nem is lenne mit olvasnotok. Azaz lenne, hiszen már a kezetekben Samu, aki sejti.

* Honnan ez a grafománia? Ha ránézek erre az igen vaskos kötetre, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy eléggé grafomán író lehetsz.

— A Samu sejti megtévesztő, mert bár vastag lett a könyv, és az ember azt hinné, hogy én vagyok grafomán, ez nem így van. Az elbeszélőm az, Samu. Ő olyan, aki mindenről sokat szeret beszélni, nem bírja megállni, hogy ne mondjon el valamit. Ha az anyukája azt mondja, sorolja fel a Szaturnusz holdjait, ő bizony felsorolja mind az ötvenet, különben viszketni fog a bőre. Finoman szólva vannak bogarai, és beszédkényszeres. Eddig azt hittem, hogy nem szeretek sokat írni. A Wordben készült szöveget nézve is még azt gondoltam, hogy ez egy vékonyabb kötet lesz, aztán amikor kijött a nyomdából, én is jól meglepődtem.


Fotó: Szerda Zsófi

* A Wordben egymás alatt vannak az oldalak, könyvben pedig egymáson. Lehet, ez az oka. (Nevetünk.) Amikor első regényed, a Tükörtestvér megjelent, sok fiatalnak a könyvespolcán ott volt, ráadásul el is olvasták. Írás közben sejtetted, hogy ez egy sikeres könyv lesz? Lehet ezt érezni egyáltalán?

— Nem, szerintem ezt nem lehet megjósolni. Akkor kezdtem érezni, amikor leállítottak a Malomfesztiválon, hogy már másodszor olvassák, vagy a Mojóban azzal, hogy ez a kedvenc könyvük. Ezek olyan szavak, amelyek nem kell hogy a legnagyobb kritikustól szóljanak. Ha valaki azt mondja, hogy ez a kedvenc regénye, az óriási dicséret. Én még egy könyvet sem olvastam el kétszer, az enyémet pedig már van, aki igen, ez pedig nagyszerű érzés. Talán az lehetett A tükörtestvér sikerének a titka, hogy sikerült megírnom egy generációnak azt a történetet, amelyet szívesen olvas. Én csak szerettem volna egy olyan könyvet írni, amelyet én is szívesen olvasok, és szerencsémre az ízlésvilágom egybevágott az övékével, illetve az elbeszélővel is könnyen tudtak azonosulni.

* Átírnád?

— Átírnám, de nem is írnám át. Ez az akkori korszaknak, az akkori énemnek a lenyomata. Az író, ha rajta múlna, soha nem fejezné be a regényeit. Mindkét könyv esetében ezt éreztem. De ott vannak az írók legjobb barátai, a szerkesztők és a határidők. Így kénytelenek azt az utolsó pontot odabiggyeszteni a végére, és lehajtani a laptopot.

* Mondtad, hogy sikerült olyan regényt írnod, amelyet te is szívesen olvasnál. Mit olvasol még szívesen?

— Szeretem a krimiket, a kalandregényeket, de a klasszikus értelemben vett szépirodalmat is. Erre jó példa A rózsa neve vagy A Foucault-inga, ami szépen ötvözi ezt a két világot. Az utóbbi időben sok sci-fit is olvastam, és tudománytörténettel meg történelemmel kapcsolatos könyveket, ami meg is látszik a Samun. Megesik, hogy elolvasok egy könyvet, mondjuk, Cserna-Szabó Andrástól, s elkezdek úgyszólván úgy írni, mint ő. Vagy úgy akarni írni, mint ő. Mint amikor elmegyünk Erdélybe, s két hét után úgy beszélünk, mint a székelyek. Ezt érzem a könyveken is. Tudom, mit olvastam a Tükörtestvér előtt, és meg is látszik rajta. Mindeközben meg persze próbálnám megtalálni a saját hangomat ebben a nagy élményhalmazban.

* Milyen ez a Samu gyerek?

— Tízéves, és 2032-ben él Magyarkanizsán. Nagyon kedveli a kalandokat, a titkokat, szeret a kérdésekre választ adni, tudni, olvasni, kutatni. Ő egy magánnyomozó, egy igazi ifjú Indiana Jones. Mindenhol küldetést lát, és megoldatlan rejtélyt. Szereti a tudományokat, a csillagászatot, a történelmet, a társadalomtudományokat. Sokkal okosabb, mint, mondjuk, én. Elég nagy erőfeszítésembe is telt létrehozni egy zsenit. Izgalmasnak találja a felnőttek világát, és kutatja azt. A szociológus és az antropológus szemével nézi, illetve próbálja megfejteni őket — szigorúan szkeptikus módon, tényekre és megfigyelésekre hagyatkozva. Elméleteket gyárt, melyek vagy beigazolódnak, vagy nem. Egy gyerek szemén át nézve a felnőttek világa sokkal érdekesebb, még akkor is, ha ők unalmasnak tartják a saját életüket. Talán ez az egyik mondanivalója a regénynek, hogy nézzük gyerekszemmel az életünket, úgy sokkal izgalmasabb.

* Mielőtt elkezdtük, mesélted, hogy előbb volt meg a cím, mint akár egy sor is a könyvből. Azért valljuk be, ez nem szokványos.

— Rám sem jellemző, de egyszer csak bevillant a fejembe ez a két szó: Samu sejti. Nagyon beleszerettem. Sejtet is valamit, alliterál is, így erre a két szóra építettem Samu karakterét, s ebből a két szóból hoztam létre ezt a csaknem négyszáz oldalt.


Fotó: Szerda Zsófi
 

* Volt gondod a regény elkezdésével?

— Nem az első öt mondattal gyűlik meg a bajom, hanem rávenni magam arra, hogy most márpedig írni fogok, azaz nem a Facebookot és a Youtube-ot nyitom meg, hanem a Wordöt. Kattogjon a laptop. És leülni a legnehezebb. Az ember tologatja, takarít, kertészkedik. Olyan ez, mint a vizsgára való készülés. Az előtte levő napon csillog a lakás, a lányok körme kifestve, mindenki önmegvalósít, jógára jár, fekvőtámaszozik.

* Életed tortájában jó nagy szelet a slam poetry, mely egy picit előadó-művészet is. Ki kell állni, és elmondani, amit írtál. Ez miért kezdett el foglalkoztatni?

— Hát nem az előadói része érdekelt. Jobban örülnék, ha a színfalak mögül olvashatnám fel a szövegemet. A slam jó forma arra, hogy elmondjuk a világnak a gondolatainkat, a kritikánkat, az érzéseinket. Nem vagyok költő, de mégis kiélhetem vágyaimat a rímeket illetően. Szeretem a slam által megnevettetni az embereket. Az előadói rész még mindig nehézkes. A nyáron voltunk Orfűn, az első slamtáborban, és megtapasztalhattuk, hogy milyen színvonalas is tud lenni az előadói rész, amellett, hogy a szövegek is nagyon jók. Láttuk, mennyit kell még fejlődnie a vajdasági slam poetrynek. Nálunk egyelőre csak a szövegek jók. Vajdaságban évi egy-két esemény van, de remélem, ez a szám növekedni fog a Malomfesztiválnak és a Vajdasági Slam Poetrynek köszönhetően.

* Gördeszkázol is, és a Go Sk8 Days szervezői csapatában is benne vagy. Ekkora a mozgásigényed, vagy inkább csak a szubkultúra vonz?

— Mindkettő. Annak idején a szubkulturális rész fogott meg, de a gördeszka egy olyan szenvedéllyé nőtte ki magát, amely menthetetlenül rányomta a bélyegét az életemre. Életformává vált. Szívügyem lett a kanizsai gördeszkázás fejlesztése, a kanizsai gördeszkapálya építése, szépítése, fejlesztése, az újabb generációk kinevelése. Nem utolsósorban pedig mindez a mozgásigényemet is kielégíti. Persze mindig van — ahogyan most is — néhány zúzódás, seb a könyökömön, de ahogy mondani szokták: no pain, no gain. Az életben is mindenféle gondokat kell megoldanunk, ezért a gördeszkázás akár az élet metaforája is lehetne. Ugyanúgy ugrok át gördeszkával az akadályokon, ahogyan a nehézségeken is az életben, csak sokkal kreatívabban és stílusosabban.


Fotó: Szerda Zsófi

* Néha megsérülsz, de legalább megugrottad. Sikerült.

— Az adrenalin- és a dopaminszintem eléggé kiegyensúlyozottá tesz. Véresen, de boldogan térek haza a feleségemhez, aki még most sem tudja megérteni, miért is jó nekem a betonba csapódni és utána egy hétig sántítani.

* Polgári foglalkozásod is van, bicajjal jársz Martonosra angolt tanítani.

— Pályakezdő tanár vagyok, éppen a mindent tanítok korszakomat élem, ami jó, mert legalább nem unalmas, nem fásulok bele. Most éppen angol és biciklizés, amivel spórolok, kondiban tartom magam, és a környezetet is védem, ráadásul a vajdasági tájat is nap mint nap megcsodálhatom. A tanárságot is élvezem, szeretek gyerekekkel foglalkozni. Ha valaki ért a nyelvükön, és nem vesz mindent magára, akkor jól el tud szórakozni az órán. (Nevet.) Szórakozva tanítani és játszva tanítani. Szép kis tanár, mondhatnák rám...

* Hát de ez a cél, nem? Hogy mindenki élvezze, amit csinál.

— Igen. És ez a gyereknek is jót tesz. Nem is értem, miért ne lehetne szórakozva tanítani. Sok tanár ezt nem így éli meg, pedig a korszerű pedagógiai módszerek is ilyenek, és van, ahol ez működik is. A Samu sejtiben is van egy részlet, amikor az egyik tanárnő szülési szabadságra megy, helyette pedig a régi érából jön egy másik, aki nem tud alkalmazkodni ehhez a nem formális oktatási rendszerhez, úgyhogy emiatt a gyerekek is furán érzik magukat, nem értik, mi az, hogy karót kap, vagy móresre tanít, a tanárnő pedig nem tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik már elmondhatják a véleményüket, akiknek már mindent szabad, akik kreatívak lehetnek. Lehet, hogy mi még 2032-ben is itt fogunk tartani, ahol most. Félek ettől. Ez egy másik érdekesség a regény kapcsán, hogy bár sci-finek indult, s azt hittem, amikor elkezdek egy Kanizsát 2032-ben létrehozni, akkor írhatok majd kütyükről és szuperszonikus dolgokról, átalakulásokról, de ahogy egyre jobban kezdtem belemászni, észrevettem, hogy nem így lesz. Lehet, hogy szeretném, de ha reális akarok maradni, akkor látnom kell, hogy ez egy lassabb folyamat. Ha visszagondolok tizenhat évvel ezelőttre, körülbelül ugyanitt tartottunk, mint most.

* Nem igaz! Időközben a telefonok okosabbak lettek, mint az emberek.

— Haha. Valóban. És a net is gyorsabb, de csak egy kicsivel. Viszont az unióba még mindig nem léptünk be, a rendszerváltásról pedig csak álmodhatunk. Az a fajta sci-fi, amelyet kiterveltem magamnak, elkezdett átváltani egy tragédiába. A kiadó furcsállotta, mondta is, hogy kellene még néhány sci-fis elem, mire azt válaszoltam, hogy akármennyire is szeretném, az a bizonyos jövő nem fog olyan gyorsan eljönni, mint kívánjuk. Lehet, hogy 2032-ben tudunk majd a telefonunkkal hologramot vetíteni, és lesz robotkonyhánk, de ugyanúgy meglesz az a Vajdaság is, amelyet például a Rokon Ilonka képvisel. A csipkés terítő a mosógép tetején.

* Készül a következő kötet? Remélem, a címe már megvan.

— Képzeld, nincs még meg, de a Samunak lesz a folytatása. Trilógiát tervezek, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Mostanában kevesebb prózát írok”
Irodalom
Tuvalu, avagy a süllyedés poétikája
Irodalom
Facebook

Támogatóink