Van is már néhány ilyen stílusú kül- és beltéri alkotása, melyeknek a számát a közeljövőben növelni szeretné.

Ha valaki nem tudná, melyik házban lakik Feri, útmutató lehet az épület előtt álló hatalmas, nejlonnal borított kompozíció, mely három alakot rejt. A műhelyben — mint megtudom, nem ez az igazi, csak a másikban éppen hideg van — kellemes meleg fogad, beszélgetőtársam fahulladékkal táplálja a cserépkályhát. — Legalább van mivel fűtened — jegyzem meg, mielőtt helyet foglalnék. A hőmérsékletre egy-egy pohárka, a házigazda saját főzésű, kiváló nedűjével is ráerősítünk, és bekapcsolom a magnót.

— Már elemistakoromban egy darab fából kézi fűrésszel kifűrészeltem mindent, ami tetszett. A szüleimnek érdekes volt a tevékenységem, de ennyiben hagyták. Jóval később, 1996 körül intenzívebben kezdtem művelni a faragást, ami akkor a feszültség levezetését segítette. Éreztem, hogy összeborul felettem a világ, ebben viszont megtaláltam magamat. A NATO-bombázások idején szintén farigcsáltam, és nem érdekelt különösebben a nagyok játéka. Óbecsén fafaragó civil szervezetet hoztunk létre, a munkáinkat vándorkiállításokon mutattuk be. Egyre elhivatottabbá váltam, és gondolkozni kezdtem, hogyan lehetne ez a fő bevételi forrásom. 1983 és 2005 között a zentai laktanyában dolgoztam, majd technikai felesleggé nyilvánítottak. Négyen céget alapítottunk, melyből később kiváltam, egyedül folytattam tovább. A görbefa bútorok nagyon érdekesek, én hiszem, hogy a fa megmutatja, mi akar lenni. Amit meglátok benne, azt próbálom hangsúlyozni. Nálam az asztal fedele nem lehet téglalap vagy négyzet, hiszen a természetben sincsenek vonalzóval rajzolt egyenesek. A folyamatot másnak nem tudom elmagyarázni, mert én sem tanultam, egyszerűen látom, mi van a fában. Akik nem kedvelik ezt a stílust, azokat én soha nem akarom meggyőzni, hogy az egyenes vonalnál sokkal jobb a görbe. A fatálaknak én teremtettem meg a divatját Vajdaságban, jelenleg még ebből próbálok megélni, de most már érzem, hogy váltani kell. Főleg vajdasági vásárokba járok, de elárulom, igazából soha nem szerettem a vásárokat, mert mindig zavart a tömeg. Különben sem éri meg, mert nagyon kicsi a haszon. Ezt a munkát a tökéletességig fejlesztettem, ideje továbblépnem, mert nekem ez már egy érett gyümölcs, melyet le kell szakasztani. Sajnos nincs, aki átvegye tőlem, mégsem akarom folytatni, mert zsákutcába értem, a piac betelt, a létfenntartáshoz nem elegendő, az anyagot is nehéz beszerezni.

Feri elmondta, mostanában inkább a szobrászat érdekli, és büszke a már meglevő kültéri alkotásaira: Rákóczifalván a 2,5 méter magas kopjafára, a felsőhegyi parkban a juhászra, a zentai piacon az idős néni szobrára, az Anna panzióban a másik juhászra. Emellett a Kátai Tanyán is vannak művei, az egyik barátjának pedig olyan oszlopot faragott, amely a szoba mennyezetét támasztja alá.

— Amit az utcán láttál, az eredetileg egy hatalmas tölgyfarönk volt, számításaim szerint mintegy 3,5 köbméter famasszát rejtett. Három alakot álmodtam meg belőle, Szent István királyunkat, a feleségét, Gizella királynét és Imre herceget. Az alkotást a zentai emléktemplomba szánom. Nagyon élvezem, amikor láncfűrésszel faraghatok, csak a főbb vonalakat rajzolom rá a fára, hogy tudjam, meddig vághatom be az anyagot. A fűrészhez nem speciális kardot használok, hanem azt, amelyikkel a fát is aprítják. Semmihez sem szeretek úgy hozzákezdeni, hogy közben tudom, más munkám is van. Amikor dolgozom, teljesen átadom magam az alkotói folyamatnak, és olyankor megszűnik körülöttem a világ.

Arra a felvetésemre, hogy ebből talán még nehezebb lesz megélni, derűsen válaszolt:

— Nem biztos, de előbb ismertséget kell szereznem. Nem akarok innen elmenni, inkább a világhálót hívom segítségül. Felteszem az alkotásaimat, és remélem, lesznek olyanok, akiknek tetszik a stílusom, és megbíznak különféle munkákkal. A terveim között szerepel például az életnagyságú betlehem elkészítése. Egyébként rengeteg ötletem van, ha ezer évig élnék, akkor is tudnék mit csinálni.

A szerző felvételei