Római ősz

Római ősz

Amikor eldöntöttük a barátnőmmel, hogy az őszi kiruccanásunk helyszíne Olaszország lesz, a listánk első helyén természetesen Róma szerepelt. Colosseum, kis terek, romok, pizza, suhanó Vespák és persze a jó kis olasz mentalitás. Rómában nem lehet unatkozni.

Róma. A város, melyet látnia kell az embernek. Vannak még ilyenek: Párizs, Barcelona, s még sorolhatnánk sokáig. Az ősz egyébként a legjobb időpont arra, hogy elutazzunk, mert nagyon kevés a turista. Bele tudunk olvadni az igazi római életbe, az olaszokkal együtt.

A szállásunk egy kedves szőke hölgy lakásában volt (Airbnb, köszi, hogy vagy!), közel a 8-as villamoshoz, mely egyenesen a Piazza Veneziára szállított bennünket. Ez a központ központja. Lakásunk alatt egy jellegzetes olasz kávézó és mindenes bolt volt. Mert mire lehet egy olasznak szüksége a nap bármely órájában? Egy erős eszpresszóra, melyet a pultnál gyorsan lehajt, miközben kedvesen és jó hangosan elpoénkodik a pincérrel, aztán szüksége lehet még tésztára, pizzára, szendvicsre, esetleg egy jó borra, újságra, villamosjegyre, édességre, dohányárura. Hát, az olasz kávézók többsége ilyen. Minden van. S aki kiszolgál, az nem fizettet. Erre külön emberük van, a kasszás néni (aki általában valóban néni), ő kezeli a piszkos pénzt.

Ez a tésztamánia egyébként gyönyörű. Délben én még az első kávémat kortyolgattam a kávézóban, két bácsi viszont már borozott, s ott gőzölgött előttük a carbonara. Cinkosan összekacsintottak, tetszett nekik a pincérlány, aztán pedig nekiestek annak az íncsiklandó tál tésztának.

Rómában nincs nagyvároshangulata az embernek. A terek nem óriásiak, az egész sokkal inkább olyan, mint egy nagyon élhető nagyobb város. És minden sarkon ott egy pizzéria. Az olaszok egyszerűen nem tudnak hibázni, ha a pizzáról van szó, mindenhol kivétel nélkül finom. Kimérős, azaz kilóra vehetjük a parmezános, bazsalikomos, mozzarellás pizzát. Húst csak alig tesznek rá, ha igen, az is inkább hal vagy sonka.

Amit feltétlenül látni kell, az mind közel van egymáshoz, minden bejárható gyalogszerrel. A Colosseumra a maga hatalmas falaival hihetetlen élmény rátekinteni, mellette állni. Vagy sétálni a Forum Romanum körül. És a Trevi-kút... Oda éjjel érdemes menni, akkor kevesebb a turista. A látványa örökre beleég az ember retinájába. Az esti kivilágításban valóban olyan hatást kelt, mintha egy filmben volnánk vele.

Amit imádok, ha egy új városba utazom, az a piac. Rómában is kimentünk vasárnap reggel a piacra, s teljesen megdöbbentünk, mert annyira olcsón lehetett bőrkabáthoz, cipőhöz vagy csak ruhához jutni, hogy ha lett volna még egy táska nálunk, biztosan legalább 20 kilónyi bőrkabáttal utazunk haza. Így csak sétáltunk, hallgattuk az utcazenészeket, és nézgelődtünk. Mert mondanom sem kell, hogy volt mit.

És amit különösen díjaztam, az az, hogy a férfiak nem ócska tornacipőkben sétálgatnak az utcán, hanem bőrcipőben. Szép, ízléses bőrcipőben. S innentől kezdve teljesen mindegy volt, hogy milyen farmer vagy kabát van rajtuk, mert az én szememben a cipő az, ami számít. Akiken tornacsukát láttunk, azokról előre meg tudtuk tippelni, hogy valószínűleg turisták. S ez be is jött.

Az egyik különleges látványosság egy kulcslyuk, melybe ha belenézünk, pontosan a Szent Péter-bazilikát fogjuk meglátni a távolban. Csalafinta olasz építészek.

Az utolsó napon látogattunk el a Vatikánba, s ez tette fel a koronát a római kis kirándulásunkra. A Szent Péter-bazilika hatalmas terei, a Sixtus-kápolna monumentális festményei ámulatba ejtettek. Valahogy így kellene tanítani a művészettörténetet. Elvinni a fiatalokat ezekre a helyekre, s azt mondani, figyeld csak meg, hogyan festett Michelangelo! Ott ülve és a plafont bámulva ugyanis valóban olyan érzése van az embernek, hogy az alkotás 3D-ben készült. Csodálatos. Egyszerűen mágikus a zsenialitással így találkozni. Minden elvárásomat felülmúlta. És a vatikáni múzeum termeiben helyet foglaló szobrok, óriásszőnyegek, régi térképek s a termek minden milliméterét beborító festmények látványa is felejthetetlen marad.

Nem tudtuk, mire számítsunk, hiszen minden város egészen más képeslapon vagy felvételen, mint élőben. A méretek, az élmény, a látvány össze sem hasonlítható. Egyetlen fényképezőgép sem tudja visszaadni ezt. Ezért kell utazni, nem pedig fényképeket nézegetni. Hogy megtudjuk, milyen is egy-egy látványosság igazából.

Ide még visszajövünk. Valójában egy nagy olasz túrát kellene megtenni, körbeutazni az egész országot. Éhen nem maradna sem a szemünk, sem a szánk, sem a lelkünk.

 


 


Még több kép:▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink