home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Rettegésben
Tóth Tibor
2013.02.27.
LXVIII. évf. 9. szám
Rettegésben

Horgoson mind több a bűncselekmény. Az elkövetők rabolnak, fosztogatnak, illetéktelenül hatolnak be az udvarokba, házakba, s visznek mindent, ami mozdítható. Az emberek félnek, hiszen nem tudják, hogy a tolvajok útja a következő éjjelen hová vezet.

A közelmúltban a 75 éves Mányi Erzsébethez az utcára néző ablakon keresztül jutottak be. Kiszedték a tűzhelyből a kályhacsövet, s még egy tükröt is magukkal vittek. Az eltulajdonított tárgyak azóta már visszakerültek hozzá, de az idős néni továbbra is fél, hiszen nem tudhatja, hogy a hívatlan látogatók mikor térnek vissza hozzá. A mellette lakó Németh Györgyéknél ugyanazon az éjszakán félig lebontották a téglafal kerítést. Arra is vigyáztak, hogy a téglák sértetlenek maradjanak, a fűre rakták őket, nehogy zajt okozzanak.

— A fiam éjszaka valami neszt hallott, s szólt, nézzük meg, mi történik odakinn. Kiszaladt az utcára, rájuk kiabált. Erre a három elkövető az utca végéig szaladt, és a falu felé vette az irányt. Ha nem megyünk ki idejében, akkor bejöttek volna az udvarba. A füvön kést is találtunk, valószínűleg menekülés közben veszíthették el. Valamelyik éjjel is eszeveszettül ugattak a kutyák. Egymásnak nem felelgetnek ekkora hangerővel, valami mást észlelhettek. A Kapros utcában mindenki fél. Nappal sem vagyunk nyugodtak, hát még éjjel! Bízunk a helyi közösség vezetőségében és a rendőrségben, hogy megoldja a helyzetet — mondta Németh György.
Bacskulin Istvántól, a horgosi helyi közösség elnökétől megtudtuk, hogy ottjártunk előtt két nappal a rendőrség különleges egysége nagy erejű, rajtaütésszerű ellenőrzést végzett a Gunaras nevű romatelepen. A razziának az eltulajdonított tárgyak keresése volt a célja.

— A rendőri akciót követő éjjeleken nem történt a polgárok nyugalmát megzavaró esemény. A falu közbiztonságát eddig is nagy veszélyek fenyegették. Amikor ezt mondom, akkor nem kizárólag a roma nemzetiségű polgárokra gondolok — mert élnek itt más nemzetiségűek is, akik kirabolták a benzinkutat vagy fényes nappal leütöttek az utcán egy nőt —, de kijelenthetem, hogy az elkövetett bűncselekmények  90-95 százalékát roma nemzetiségű polgárok követik el. Remélem, hogy a végrehajtott rendőrségi akció elrettentő példa lesz majd, és hogy azok, akiket elvittek a rendőrök, sokáig nem térnek vissza Horgosra. Az emberek félnek, és félelmükben gyakran még tanúskodni sem mennek el. Én is szinte naponta kapok fenyegető leveleket — mondta Bacskulin.

A faluban lévő rendőrállomással és a magyarkanizsai rendőrállomás parancsnokával napi kapcsolatban vannak. A polgárok elég szkeptikusak, úgy vélik, hogy a rajtaütés nem fogja elrettenteni a gonosztevőket a további bűncselekmények elkövetésétől.

— A gunarasi romatelepen van egy 10-15 főből álló csoport, mely rettegésben tartja a környéket. Tagjai az elmúlt időszakban többször voltak már vizsgálati fogságban, de sajnos az ügyészség és a bíróság elegendő bizonyíték hiányára hivatkozva mindannyiszor szabadlábra helyezte őket. Távollétükben a faluban helyreállt a közbiztonság. Ezek ellen a személyek ellen 15-25 bűnvádi feljelentést is tettek már, de úgy látszik, ez nem elegendő a fogva tartásukhoz — szögezte le a horgosi helyi közösség elnöke.

Ősz óta éjszakai ügyeletes rendőri szolgálat működik Horgoson.

— A horgosi állományból egész napra és egész éjjelre mindössze 2-3 rendőr jut a falura, a többiek a határsértők előállításával vannak elfoglalva. Az illegális migránsokat a horgosi rendőrök szállítják Magyarkanizsára, az előállításuk után pedig kihágási végzéssel Szabadkára viszik őket. Kértük már, hogy biztosítsanak a falu számára két rendőrjárőrt, aki éjjel-nappal posztolna az utcákon. Így a polgárok nyugodtabbak lehetnének, az elkövetők pedig nem tudnák, melyik pillanatban, hol találkozhatnak velük. A polgárokat arra kérem, hogy legyenek türelemmel a belügyminisztérium dolgozói iránt, ők becsületesen végzik a munkájukat. Értsék meg, hogy a rendőr nem mehet be senkinek se a házába bírói, ügyészi felhatalmazás nélkül. Ezeket a dokumentumokat csak akkor tudja a belügyi szerv beszerezni, ha konkrét bizonyítékai vannak arra, hogy bűncselekmény történt — hívja fel a figyelmet Bacskulin István.

Arra a faluban elterjedt szóbeszédre reagálva, hogy a helyi közösség előző elnöke, Takács József és ő szándékosan telepítették, illetve telepítik a romákat a faluba, elmondta: ez nem igaz, sem ő, sem az előző vezető egy romát sem telepített a faluba.

— Az itt élő romák mind tősgyökeres horgosiak. Minden családnak 7-8 gyereke van, tehát olyan sokan vannak, hogy nem ismerhetjük személy szerint valahányat — mondta a helyi közösség elnöke.

Rekecki Titusz, a magyarkanizsai rendőrállomás parancsnoka közölte, hogy mindent megtesznek a problémák orvoslásáért.

— Tény és való, hogy Horgos az egyik legkritikusabb település a községben, itt történik a legtöbb lopás, betörés. Arról azonban szó sincs, hogy ez a probléma oly mértékben elhatalmasodott volna, hogy ellehetetleníti a polgárok mindennapi életét. Kijelenthetem, hogy a közbiztonság elfogadható színvonalú, semmivel sincsenek nagyobb problémák településünkön, mint a környékbelieken. Tudjuk, hogy Horgos lakosságának zöme roma nemzetiségű, mégsem általánosíthatunk. Igaz ugyan, hogy vannak olyan családok, amelyek tagjait már jól ismerjük a bűntényeik miatt, és problémás személyek, de igyekszünk minden problémát megoldani. Azon vagyunk, hogy minél előbb felderítsük a bűneseteket és eljárást indítsunk az elkövetők ellen. A rendőrségi razziáról elmondhatom, hogy sikerült néhány bűncselekmény elkövetőit azonosítanunk, az eltulajdonított tárgyak közül is jó néhányat megtaláltunk — ezek majd bizonyítékul szolgálhatnak az eljárás során. Több előállított személy ellen a bizonyítási eljárás jelenleg is tart. Bízom benne, hogy a megfelelő bizonyítékok birtokában az ügyészség vádat emel, és az elkövetők példás büntetésben részesülnek — mondta a parancsnok.

A horgosi rendőrállomány létszámával kapcsolatban a parancsnok úgy véli, hogy bővíteni kellene, de erre egyelőre nincs lehetőség.

— A községben a magyarkanizsai rendőrállomáson kívül a horgosi rendőrőrsön teljesít a legtöbb rendőr szolgálatot — tudtuk meg.

A polgárok bizalmatlanok, bezárkóznak, hiszen sosem tudni, mikor érkeznek a hívatlan látogatók. Reméljük, a közelmúltban végrehajtott rendőri rajtaütésnek hála helyreáll a közbiztonság a településen, és végre a horgosi polgárok is félelem nélkül élhetnek.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..