home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Rengetegen futottak Szabadka utcáin
Tóth Tibor
2018.09.07.
LXXIII. évf. 36. szám
Rengetegen futottak Szabadka utcáin

Több mint 1100-an futottak át a történelmen vasárnap délelőtt a városnapi ünnepség keretében második alkalommal megtartott Szabadkai Félmaratonon.

A gyermekeknek szervezett 150, 300, 400 és 500 méteres távon 429-en álltak rajthoz, a félmaratonon 383-an, az 5 km-es távon pedig 296 futó vett részt. A hazaiakon kívül külföldi versenyzők is elindultak, a legtöbben Magyarországról érkeztek, rajtuk kívül pedig nepáli, norvég, horvát, német és osztrák futót is fel lehetett fedezni a mezőnyben.

Elsőként a gyerekek álltak rajthoz Szabadka főterén, akik az Active Kids és a Horizont Sportegyesület szervezésében nyolc korosztályban mérettettek meg négy távon. A fő futamok rajtja előtt a sportolókat elsőként Mester Gyula olimpiai bajnok röplabdázó, a II. Szabadkai Félmaraton hivatalos arca köszöntötte, majd Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere szólt az indulást már türelmetlenül váró versenyzőkhöz. A bemelegítés után eldördült a rajtpisztoly, majd a tömeg percekig hömpölygött a város főterén. A pálya a Harcosok sorakozója lakótelepen, a sugárúton, a Szegedi és a Zentai úton át vezetett, továbbá a zsinagógát és a Raichle-palotát is érintette.

Elsőként az 5 km-es táv bajnokait köszönthette a szabadkai közönség. A férfiak mezőnyében a zentai Nagy Gellért Béla szakította át elsőként a célszalagot 16 perc 37 másodperces idővel. A második helyen a Spartacus atlétája, a 14 éves Maksim Puškar (17:22) végzett, harmadikként pedig a topolyai Becskei Dániel (18:38) futott be. Az 5 km-es távot sikeresen teljesítette családjával Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke is. A nők mezőnyében címvédésre került sor, hiszen a leggyorsabbnak az idén is a belgrádi Katarina Pohlod bizonyult 18 perc 27 másodperces pályacsúccsal, megelőzve a zombori Tijana Kаbićot (19:32) és a szabadkai Luna Vodana Jovićot.

— Nem hittem volna, hogy el tudok jönni a versenyre, mivel ma dolgoznom kellett volna, viszont hála a munkaadómnak és a kollégáimnak mégis rajthoz állhattam a szabadkai versenyen. Egyéni csúcsomból 9 másodpercet lefaragtam, amivel elégedett vagyok. A futam elején azt hittem, hogy jobban meg kell küzdenem az első helyért, viszont 3 km megtétele után már láttam, hogy az általam diktált tempó elég lehet a győzelemhez. Az idei, egyébként több első helyben bővelkedő évemet az apatini félmaratonnal zárom — mondta a célba érkezés után Nagy Gellért.

A férfifélmaratont a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által hitelesített pályán a belgrádi Aleksandar Adžić nyerte (1:15:47-es pályacsúccsal), Danilo Jovanović (1:21:35) és Zoran Radičanin (1:22:20) előtt.

— Az elképzelésemnek megfelelően versenyeztem Szabadka utcáin. A pálya csodálatos, egyenes, viszont az időjárási körülmények alaposan megnehezítették a dolgunkat. Sokáig az 5 km-en rajtoló futókkal tartottam, én is az általuk diktált nagyobb iramban futottam. A táv második felében ezt a tempót tovább tartottam, és rutinosan, előnyömet megőrizve értem be a célba — nyilatkozta a Vojvodina színeiben versenyzett Adžić.

A női félmaraton győztese a tavalyi ezüstérmes, a szabadkai Nora Trklja lett 1 óra 22 perc 30 másodperces idővel. A második helyet több mint negyedórás (1:38:19) lemaradással Aleksandra Burkanović, a harmadikat pedig a Tron tagja, Jamanta Šafranj (1:43:53) szerezte meg.

— Csodálatosan érzem magam, hiszen szülővárosomban nyertem meg a félmaratont. A helyezéssel elégedett vagyok, az időeredményemmel nem annyira, viszont ilyen melegben nem igazán lehetett jobbat futni. Egy héttel ezelőtt még Bangkokban teljesítettem a maratont, a lábaim még túlságosan fáradtak ahhoz, hogy akár egyéni csúcsot döntsek. A pálya gyönyörű, Szerbiában a legjobb, tele van hűvös szakaszokkal, így élvezet rajta futni. A következő hétvégén a šabaci félmaratonon állok rajthoz, majd a belgrádin, és ha minden jól alakul, akkor ezután egy thaiföldi maraton következik — számolt be terveiről Trklja.

A Szabadkai Félmaraton egyre jelentősebb rangot vív ki magának, hiszen a tavalyihoz képest sokkal többen indultak el a versenyen, valamint a közönség is nagyobb számban képviseltette magát.

— Örömmel tölt el, hogy a szabadkaiak egyre inkább felfedezik és sajátjuknak érzik ezt a versenyt. Jövőre természetesen ismét lesz félmaraton, újításként pedig elképzelhető, hogy az érdeklődésre való tekintettel váltókban is indulhatnak majd a részvevők. Dolgunkat egy kicsit nehezíti, hogy 2019-ben szeptember 1-je vasárnapra esik. Kérdés tehát, hogy a versenyt meg tudjuk-e majd tartani magán a városnapon. Az azonban biztos, hogy a városnapi rendezvénysorozat keretében újra helyet kap a Szabadkai Félmaraton — nyilatkozta Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, a szervezőbizottság tagja.

A II. Szabadkai Félmaraton hivatalos arca, a 2000. évi sydney-i nyári olimpián a válogatottal aranyérmet szerzett röplabdázó, Mester Gyula kiemelte, nagy megtiszteltetés számára, hogy a verseny hivatalos arca lehetett. Előzetesen úgy tervezte, hogy rajthoz áll a futamon, de ez most nem sikerült, jövőre azonban mindenképp elindulna az 5 km-es távon.

A díjátadó ünnepségen a kategóriánkénti legjobbak is elismerésben részesültek, valamint a szervezők több különdíjat is átadtak.

A II. Szabadkai Félmaratont a Horizont Sportegyesület szervezte, a társszervező pedig Szabadka Önkormányzata volt.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..