,,Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este... Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.'' (Wass Albert: Otthon)

A jogtalanul beköltözők

Borongós péntek délelőtt van, a Kozaraci utca felől közelítem meg a helyszínt. Mindjárt a sarok után a második utca az Apatini. Földút. A minap az eső is esett, ezért autómmal lassan haladok, nehogy elakadjak. Az első dolog, ami szembetűnik az arra látogatónak: a házak állapota. Sok közülük igencsak romos állapotban van, a kerítés, az ablakok, de némelyik épületről még a tető is hiányzik. Benn a háziak már várnak. Beszélgetőtársam Rutai Piroska, a ház asszonya, továbbá Skenderović Ana és Benkő Mária szomszédok, majd később csatlakozik hozzánk a közelben lakó Bódi Viktória is. A ház ura, Rutai Iván a tévét nézi. Gyorsan feltűnik, hogy a készülék nem egy szokványos tévéműsort sugároz, a bejárat, a nagykapu van a képernyőn.
- Mivel érkeztél? - kérdezi Rutai Iván.
- Autóval - felelem.
- Akkor jobb lesz, ha a kapu elé állsz, mert nem garantálok a jármű biztonságáért...
A tanácsát megfogadva gyorsan arrább is állok. Feltűnik, hogy a ház mozgásérzékelőkkel, riasztóval van felszerelve.
- A 90-es évek elején kezdődtek a bajok - vág a közepébe a házigazda. - A ,,szomszédjaink'' nem menekültek, hanem helybeli romák. Körülbelül 20-an lehetnek, pontos adatokkal nem tudunk szolgálni, mert létszámuk változik, mindig érkeznek újak is. A 3-as szám alatt lakik egy idős roma asszony, akinek a rokonsága igencsak népes. Idővel jogtalanul beköltöztek a szomszéd házba, az 5-ös-be - miután előzőleg teljesen kifosztották. A tulajdonos Kelebián dolgozik, s a rendőrök azt mondák neki, hogy bírósági végzés kell ahhoz, hogy kilakoltassák a romákat. Mivel egy régi vályogházról van szó, és a megfélemlített háztulajdonosnak nincs pénze fedezni a bírósági eljárás költségeit, ezért nem tett semmit a gondok megoldására - panaszolják beszélgetőtársaim.
Nem is a jogtalanul beköltözőkkel kezdődtek az igazi bajok, hanem akkor, amikor a felcseperedett lányok idővel férjhez mentek.
- Főleg a vejkók okozzák a galibát. Az 1-es szám alatti ház tulajdonosa például külföldön él. Összkomfortos, takaros, parkosított családi háza - volt. Nézze meg, hogyan fest most! - mondják indulatosan a szomszédok. - Először a cserepeket kezdték leszedni róla, majd a csempéket, az ablakokat, és idővel fejteni kezdték a falakat, a gerendákat pedig feltüzelték. Amikor szóltunk a rendőrségnek, csak annyit mondtak: mit kezdjenek velük, szegények, valamiből élniük kell.
A romhalmazt idővel szemétlerakónak kezdték használni. A polgárok elmondása szerint nyáron szinte már elviselhetetlen a bűz, mert a szeméten kívül az állati tetemeket is oda hordják. Nem ez az egyetlen ilyen eset, több házat is lebontottak ily módon az utcában. Az egyik lakója a mái napig is ott él. Az egyedülálló fiatalembert először a bútoraitól szabadították meg, majd az ablakait szedték ki, most már a cserepeknél tartanak.
- Mi már jelentettük a történteket a Szociális és Munkaügyi Központban, hiszen ha nem cselekszenek, akkor halálra fagy az illető, s a rendőrségen kívül voltunk már a bíróságon meg az ombudsmannál meg persze a helyi közösségnél is. Mindenki a vállát vonogatja, azt mondják, tehetetlenek.

Késekkel, baltákkal

Beszélgetőtársaim történeteiből kiderül, hogy a lakosok zömét megfélemlítették. Az említett, kifosztott fiatalember is retteg a szomszédjaitól, mivel már többjüket is halálosan megfenyegették.
- Fényes nappal kezdték el a kerítést bontani. Amikor észrevettük, egyből kisiettünk a helyszínre. Szerencsére a fiam elég nagydarab, és a barátai is vele voltak. A téglákat visszahozták, de egyelőre nincs pénzünk helyrehozni a kárt. Miután jelentettük az esetet a rendőrségen, kést szorítottak a 28 éves lányom torkának, és megfenyegették: ha még egyszer szólunk a belügyi szerveknek akkor elvágják a nyakát - mondja felháborodottan Skenderović Ana.
Hetente legalább egyszer összeverekednek a romák. Késekkel, baltákkal, kaszákkal rontanak egymásra.
- A rendőröket hiába hívjuk ki, mert amint elhagyják a helyszínt, a bunyó tovább folytatódik. Ilyenkor az egész utca vérben úszik. Másnap a gyerekek a vértócsákat kerülgetve jutnak el az iskoláig, és a falakat is mosni kell. A rend őrei után a leggyakoribb látogatója az utcának a mentőszolgálat. Minden verekedés után elvisznek egy-egy embert. Halálos sérülés szerencsére eddig még nem történt. Előfordult az is, hogy a munkájukat végző mentősökkel is összebalhéztak a romák - panaszolják a szomszédok.
A lakosoknak egyetlen nyugodt éjszakájuk sincsen. Nappal - amikor az ember többnyire dolgozik, munkáját végzi - a romák alszanak, este pedig lármáznak. Beszélgetőtársaim elmondják, hogy az ablakukban bömbölő rádió miatt képtelenség nyugodtan aludni, sokszor még a televíziót sem lehet hallani.
- Egyszer átmentem hozzájuk, könyörögtem nekik, hogy legyenek tekintettel a beteg unokámra, akinek megműtötték a szívét, és pihenésre van szüksége - mondja reszkető hangon Skenderović Ana. - A cigányember azt kérdezte tőlem, hogy mit akarok én, talán azt, hogy agyonverjen... Meg azt is mondta, hogy ők azt csinálnak a saját portájukon, amit akarnak.

Kirabolták, majd agyonverték

Problémát okoznak a kutyák is, amelyek gazdátlanul kóborolnak az utcában. Esténként életveszélyes kimenni. A lopások mindennaposak, a jószágoktól kezdve a bútorokig, sőt egészen a téglákig minden mozdíthatót elemelnek. A polgárok ez esetben is tehetetlenek, hiszen a rendőrségnek nem tartozik a hatáskörébe, hogy ő indítson hivatalos eljárást - noha mindenki tudja, kik a tettesek. Nagyon kevés az a ház az Apatini utca környékén, ahonnan ne emeltek volna el valamit.
- A 10-es szám alatt egy magányos idős bácsi lakott. Egy este kirabolták, és annyira megverték, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Máskor pedig, amikor meghalt a ház idős tulajdonosa, a romák kinn az utcán kivárták, hogy a halottaskocsi elszállítsa a holttestet, s még ki sem hűlt a bácsi, máris ,,munkához láttak': egy éjszaka alatt kipakolták az épületet - emlékeznek vissza beszélgetőtársaim. - Olyan is előfordult, hogy mi, szomszédok seprűkkel, botokkal felszerelkezve mentünk nekik a romáknak. A kiérkező rendőrök azt mondák: ha ez még egyszer előfordul, akkor bennünket csuknak le.
A véget nem érő rémtörténeteket végighallgatva már tisztul a kép előttem, és már nem csodálkozom a házban levő mozgásérzékelőkön és a riasztón sem. A probléma megoldásán töprengek, és eközben hálás vagyok azért, hogy olyan környéken lakom, ahol efféle gondokkal nem kell nap mint nap szembesülnöm.
A polgárok megfogalmaztak egy petíciót az összes érintett aláírásával, s a többi között elküldték a helyi közösségnek és a szabadkai rendőrfőnöknek is. Elsődleges követeléseik között szerepel, hogy azokat, akik jogtalanul költöztek be az Apatini utca 5-ös szám alatti házba, költöztessék ki. A mai napig semmi sem történt. Az Apatini utcában a rémálom folytatódik.