Anglia-szerte és Walesben, valamint az USA több államában is elterjedt szokás, hogy az állami börtönökben textilműhelyeket és kisebb gyárakat működtetnek, melyekben az elítéltek ruhát, ágyneműt készítenek saját, belső használatra. Ez önmagában nem új keletű, hiszen már a ’30-as évek óta bevett gyakorlatnak számít. Viszont az elmúlt tíz évben több olyan projektum is létrejött, amely egészen más céllal fordult a börtönökhöz. Ezek a cégek és szervezetek valódi munkaerőként tekintettek az elítéltekre, akik alkalmazhatóak lehetnek egy profittermelő vállalkozás működtetésében.

Ez a megközelítés azonban számos kérdést vet fel. Érdemes talán a két legnyilvánvalóbbal kezdeni: Vajon üzleti szempontból lehet-e ténylegesen nyereséges egy ilyen együttműködés? Ha pedig nyereséges, akkor mennyire etikus: segíti az elítélteket, vagy pusztán kihasználja a szorult helyzetüket?

Az eddigi próbálkozások tapasztalatai azt mutatják, hogy üzleti szempontból nem a legjobb befektetés, még az alacsony bérezés ellenére sem.

Ilyen példa a berlini Haeftling nevű cég is, mely 2003 és 2013 között működött, és kollekciói legyártásához elítélteket alkalmazott. A fizetést az általános börtönbeli bérnek megfelelően határozta meg, mely igen alacsony. Viszont végül így is csődbe ment a vállalkozás, mert képtelen volt lépést tartani a vásárlói igényekkel: jelentős gondjai akadtak már az anyagbeszerzés és a kivitelezés során.

A Tegel Penitentiary szintén német vállalkozás. Ez az ország legnagyobb, 1700 fős börtöne. Az elítéltek szabóműhelyükkel megpróbáltak egy online boltot működtetni, ám profittermelő munkaerő hiányában kénytelenek voltak feladni a próbálkozást. 

Az üzleti szempontból kevésbé sikeres projektumokon kívül olyan együttműködések is születtek, amelyek egészen más jellegű, ám kétségtelenül pozitív eredményeket remélnek és érnek el.

Az egyik legsikeresebb ilyen vállalkozás a perui Pietà Project, melyet 2012-ben alapított Thomas Jacob, aki egy börtönlátogatás során szerzett tapasztalatai alapján döntött a projektum elindításáról. A limai börtönnek már volt egy viszonylag jól felszerelt műhelye, Jacob pedig első lépésben egyszerűbb darabok terveit adta meg kivitelezésre. Az elképzelése és megvalósításának módszere pedig bevált, vagy legalábbis Jacob állítása szerint profitálóan működik. Elítéltek egy csapata azóta is szab, varr, hímez és szitáz streetwear-kollekciókat helyi, természetes alapanyagok — például gyapjú és alpaka — felhasználásával.

2014 óta egy céljaiban hasonló és egyelőre sikeresnek bizonyuló vállalkozást indított el a London College of Fashion az Egyesült Királyság igazságügyi minisztériumával együttműködve. Egy ruhamanufaktúrát hoztak létre egy londoni női börtönben, a HMP Hollowayben. A munkával az elítéltek lehetőséget kapnak rá, hogy olyan szaktudást sajátítsanak el, amelyet a börtön elhagyása után is tudnak hasznosítani ruhagyártó cégeknél vagy akár a saját ruhajavító üzemükben. A nemes cél mellett jelentős gazdasági megfontolás is motiválja a projektumot, melynek lényege, hogy a divatipar belföldi gyártási szférájának hiányait szeretnék pótolni. A vállalkozás célja tehát nem az anyai nyereség, hanem a társadalomban és a divatiparban létező gondok kezelése.

Az utóbbi években a börtönmunka a divatipar fontos beszédtémája lett. Mivel az elmúlt húsz évben a brit és az amerikai cégek is külföldre helyezték át a termékeik gyártását, saját hazájukban ezzel egyidejűleg hiányszakmát generáltak. Az LCF projektumának kitalálói erre alapozva vonják be az elítélteket abban bízva, hogy szakképzett munkaerőt hozhatnak létre.

Egyszersmind arra is figyelnek, hogy projektumukkal a már meglevő belföldi gyártókat semmilyen formában ne hátráltassák. Emiatt például az angliai és a walesi börtönök kizárólag olyan vállalkozásokkal működnek együtt, amelyek a külföldre helyezett gyártásukat szeretnék visszatelepíteni.

Az alapelképzelés divatipari használhatósága megkérdőjelezhető ugyan, ám a társadalmi jelentősége annál nagyobb. Egyesek a munkaerő bérezését vitatják, mások etikátlanságról beszélnek. Emellett egy-egy projektum sikerességében döntő szerepük van a vásárlóknak is, akik közül többen a munkaerő kizsákmányolásának tekintik mindezt, mások pedig úgy gondolják, hogy ezek a cégek bűnözőket támogatnak.

Ami viszont minden kétkedés ellenére biztos, az az, hogy a Pietà Project és a LCF vállalkozása az újszerű szemléletmódja miatt mindenképp említésre méltó és továbbgondolandó. A projektumok mellett érvelők annak a fontosságát is hangsúlyozzák, hogy ez a munka egyúttal lehetőség is az elítélteknek arra, hogy a börtön elhagyása után könnyebben be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Emellett az önértékelésüket is javítja, ha úgy érezhetik, hogy a közösség számára hasznos munkát végeznek. Az ilyen célok és kísérletek pedig kétségtelenül szükségesek — az elítéltek, a szélesebb társadalmi közeg és a divatipari gondok megoldásának szempontjából is.

(Forrás: Businessoffashion.com, Oyster.com, Haeftling.com)