A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ Süssünk, Főzzünk, Alkossunk gasztroklubja Morovici ízek elnevezéssel indított egy (egyelőre) háromalkalmas főzőtanfolyamot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A második alkalomra belestem én is. Ez alkalommal Seffer Lajos a bográcsos marhapaprikás, Seffer Katalin a paprikásba főtt tekert tészta, Bíró Zsófia és Tímár Gabriella a csipetkés borsóleves, Nagy Magdaléna pedig a hájaskifli és a kútbakelt elkészítését tanította a résztvevőknek.

A főzés közepébe csöppenek bele útitársammal, a csipetke már szárad, a borsóleves gyöngyözik, a kelt tészta frissen mosott kockás terítő alatt pihenve várja a sorát. A lányok éppen egy hosszú tésztát csavarnak fel és vágnak apró darabokra, ez kerül majd a marhapaprikásba. Hangos kacagás keveredik a sülő tészta illatával. Hellyel kínálnak, bár inkább magam is beállnék csavargatni, dagasztani, tölteni a kiflit, mint hogy csak üldögéljek és figyeljek haszontalanul. De oda se férnék — nyugtatom magam, kis kezek vegyülnek sok tésztát begyúrt nagymamakezekkel, közösen tépkedik a hájat a már kinyújtott tésztára.

— Imádok főzni — mondja közben Tímár Gabriella, aki maga is a nagymamájától tanult főzni, s a mai napig készíti ezeket az ételeket a család számára. A művelődési központ asszonyait sem kell félteni, ha a konyhatudományról van szó. Ezután elmondja, amit már néhány perc után én is érzek, hogy milyen jó közösségépítő esemény lehet egy közös főzés. Ők maguk is többször összejönnek, Márton-napkor vagy torkos csütörtökön, amikor disznóvágást tartanak, és végigfőzik a hagyományos disznótoros ételeket.

A lányok mind az Ifjúsági Értékőr csoport tagjai, egy kérdőív segítségével adatokat, hagyományos recepteket gyűjtöttek a faluban, s a különféle ünnepkörökhöz kapcsolódó kérdéseket tettek fel.

— Régi vágyam volt összegyűjteni a régi, moravicai ételeket egy receptes füzetbe, s arra gondoltam, akkor már készítsük is el ezeket a fogásokat, és tanítsuk meg a fiataloknak — folytatja Gabi, s elmondja, nagyon élvezték a lányok, akiknek tapasztalt asszonyok irányították minden lépését. — Hibázni is meg kell tanulni, ebből is tanul az ember. Nekünk sem ment elsőre. Mindent megkóstoltatunk a lányokkal, megtanulják az arányokat s azt, hogy mit jelentenek azok a bűvös szavak, hogy: megérzed a kezeddel, milyen kell legyen a tészta vagy amennyi lisztet felvesz. Ezt ők itt tényleg megtapasztalják — mondja.

Kíváncsi vagyok, mennyire kell félni kést adni a kezükbe, vagy a forró zsír közelébe engedni őket.

— Meg kell tanulniuk, hogyan vigyázzanak saját testi épségükre egy konyhában, de a forró olajba is bele kell tudni tenni, amit abban sütnek ki, mert ha én rakom be helyettük, soha nem tanulják meg. Nyilván korukhoz mérten kapnak feladatokat, de az egész kicsi gyerekek is nagyon ügyesek. Ráadásul a motorikus képességük sokat tud fejlődni akár egy csipetke elkészítésénél. Elmondjuk, mire vigyázzanak, hogy ne hadonásszanak a késsel, ők megfigyelnek, és utána meg tudják csinálni, tudnak magukra vigyázni. A lényeg, hogy nem szabad sietni. Mi ilyenkor ezt a délelőttöt, kora délutánt rászánjuk arra, hogy főzünk velük, odafigyelünk rájuk. Megtanulnak késsel zöldséget pucolni és vágni, elsajátítják, hogyan kell tésztát gyúrni és nyújtani. Fontosak a mozdulatok, ezt kell lemásolniuk.

* Gabi, esküszöm, ahogy nézem ezt a sürgés-forgást, én is kedvet kaptam, hogy részt vegyek nálatok egy főzőtanfolyamon.

— Gyere, várunk, mert bár egyébként az első elképzelés az volt, hogy csak gyerekek részére csináljuk, nagyon sok fiatal asszony is érdeklődött azóta, úgyhogy lehet, kibővítjük, hiszen senkit nem szeretnénk kizárni. Számomra az a lényeg, hogy ezek a régi ételek fennmaradjanak. S ez csak úgy lehetséges, ha generációról generációra átadjuk egymásnak a tudást. Az asszonyok közül sokan élnek már egyedül, s ők maguknak nem fognak már meggyúrni egy tésztát, de amikor itt vannak a közösségben, akkor igen, s ez eseménnyé is válik. Az a baj, hogy manapság mindenre kevés időnk van. Arra, hogy órákon át főzőcskézzen valaki a gyermekével, szinte egyáltalán nincs. De szerintem nem az idővel s annak hiányával van gond. Azt a kérdést kellene feltenni magunknak, hogy mit tartunk fontosnak, mire, kire szánunk időt.

* Három alkalom, tizenhárom étel, ha jól számolok. Hogyan állt össze a menü?

— Próbálom valamiféle logika mentén összeállítani, és persze a kedvenceimet is belecsempészem. Az első alkalommal füstölt húsos sztrapacskaleves, kelt rétes, kenyérlángos és csőröge volt terítéken, ma csipetkés borsólevest, bográcsos marhapörköltet tekert tésztával, kútbakeltet és hájaskiflit készítünk, az utolsó alkalommal pedig gombócleves és krumplis fruta, káposztás cvekedli és túrós tészta, illetve káposztás pogácsa kerül az asztalra.

Végighallgatva ezt a három menüsort, nagyokat nyelek, ráadásul közben kisül az első adag kútbakelt is, melyet azonnal, még forrón meg is kóstolunk a lányokkal. Elégedett hümmögésekkel nyugtázzák, hogy bizony jót főztek.

Gabi folytatja a történetet. Elmondja, még sok terve van, amiben nem is kételkedtem.

— A Nagykunságból települt a falu ide, ezért szeretnék majd meghívni olyan szakácsokat, akik a kunsági ételeket tanítják vissza nekünk, mert sajnos sok ezek közül feledésbe merült. A birkapaprikás, mely egy kun étel, nálunk például máshogy készül, káposztával. Vajdaságban sok nemzetiség él együtt, erre felénk is a szállásokon muszlim asszonyok főztek együtt magyar és szerb asszonyokkal, eltanulták egymástól a másik nemzet eledelét. Az én családom egyik vonala sváb, ismerem tehát a sváb ételeket is, szeretném, ha ezek is belekerülnének a receptes könyvbe. Mert ez is a miénk. A vajdasági konyha azért specifikus, mert összefolyik több nemzet étele, s egy érdekes, egyedi dolgot hoz létre. Én készítek otthon bosanski lonacot, de egészen máshogy, mint ahogy azt egy bosnyák csinálná. Én rakok bele fülét, farkát, füstölt kolbászt, szalonnát, oldalast, disznóhúst, rizst, káposztát, hagymát. És lehet, hogy néhány év múlva az én receptem is hagyomány lesz. Eszter néném egy szálláson volt szakácsnő, tőle tanultak a nők a családból főzni, de mind az öten különbözőképp főzünk. Mindenki beleteszi a saját szája ízét. Azok az idősebb asszonyok, akik még erejük teljében vannak, most visszataníthatják ezeket az ételeket, de ez egy utolsó pillanatos dolog. A főzés szeretetét nem tudja megtanulni valaki, ha nem ebben nő fel, ezt is szeretnénk visszahozni, hogy ne legyen idegen a lányoktól a konyhában való sürgés-forgás.

Kisétálok az udvarra, ahol rotyog a marhapörkölt, már a tekert tészták is belekerültek, Seffer Lajos bácsi a pörkölt őre és készítője, aki le is diktálja nekünk a receptet. Azonnal meg is kell kóstolnom egy fakanálból. A pirospaprika íze valami egészen elképesztően érződik.

— Mert helyi paprika, ráadásul díjnyertes. Ennél jobb paprika nincsen — mondja. A nagyszülei is így készítették a paprikást, tésztával főzték, hogy az is átvegye a hús ízét. — A tészta a desszert a paprikásban — viccelődik Lajos bácsi a lányokkal. 

Nagy Magdaléna a kelt tészta mestere, nagy mennyiségben is készíti egy-egy ünnepre.

— A jó hájaskifli titka a tésztája. Ha túl keményre dagasztjuk be, akkor sütés után is kemény lesz. Érezni kell, de ez nekünk már benne van a kezünkben. Kell hozzá sokéves tapasztalat. Amikor tanultam, én is sokszor elrontottam. Gyerekként sokat főztem, mert a szüleim dolgoztak, így rákényszerültem. Előbb leveseket, aztán lassan minden mást. Kialakult, hogy a kelt dolgokat én csinálom, ez megmaradt. Sajnálom, hogy például a hájaskiflit ma már csak nagyon kevés konyhában sütik. Mindenki rohan, gyors ebédet készít, ehhez pedig idő kell. Régen a nagyanyáink otthon dolgoztak, fejték a tehenet, gyereket neveltek, a kenyeret is ők sütötték, mégis volt idejük egy kelt tésztára. S egészségesebb ételeket is ettek, mint ma.

— A főzés és a fehér terítős asztal, a közös étkezések mindig összehozzák az embereket, a családot, s ezt a gyerekeknek is meg kell tapasztalniuk. Közösséget is épít az, hogy közösen készítettük és fogyasztjuk is el az ételt — mondja Gabi.

Az ebéd lassan el is készül, a leves már ott gőzölög az asztalon, a lányok terítenek, rakják a tányérokat, az evőeszközt, mindenki szögre akasztja a kötényét, kezet mos, szép ruhában ül az asztal mellé. A felnőttek pálinkával koccintanak, én Zsófi néni házi csokilikőrébe nyalintok bele, s hát őszinte leszek, én ilyen finom csokilikőrt még életemben nem ittam. Ízrobbanás a szájban, selymes állag. A kislányok ráérnek még a likőrkészítéssel, én titokban begyűjtöm Zsófi nénitől ennek a receptjét is.

A lányok (Borbély Lilla, Kovács Renáta, Kovács Maja, Kiss Harmat, Baka Larissza, Nemes Kiara, Szedlák Luca, Kovács Vivien) közben egymás szavába vágva elmondják, hogy dagasztani volt a legnehezebb, mert nagyon ragadós volt a tészta, a legjobban pedig azt élvezték, amikor a hájat kellett csipkedni a tésztára. A kútbakeltet otthon is szívesen elkészítenék. A legtöbbjük otthon is főz, segít a konyhában, és van, amit már egyedül is el tud készíteni. Azért amikor a kedvencekről kérdeztem őket, természetesen a spagetti is ott volt a sorban, de kivétel nélkül mindannyian élvezték a közös főzést, s egyetértettek abban, hogy minden nagyon finom lett.

Eszünk. Közben mindenki mesél. Mert mindenkinek van egy-két jó története. És nagyokat nevet mindenki. Senki nem siet sehova, mindenki ráérősen, lassan falatozik. Van, aki már harmadszor szed a levesből. A lányok a hájaskifliből már ebéd előtt megettek néhányat, szerencsére az étvágyukkal nincs gond. Aztán már csak tőmondatok hangzanak el: Fújjad, drágám. Nem meleg? Szedjek még, vagy szedsz magadnak? Hát ez valami isteni! Tökéletes. Jó a sóssága, Lajos, ez igazán jól sikerült. Ilyen rosszul élünk, maradjon így. Végül csend, csak a porcelántányérhoz ütődő kanál hangja hallatszik, és néhány jaj nekem, kipukkadok.

Ebéd után szalvétába csomagolva természetesen egy kis hájaskiflit is kapunk az útra, nehogy éhen haljunk Szabadkáig. (Nehogy…) Még megállunk, és bevásárolunk a híres moravici házi pirospaprikából is. Jó volt lelassulni erre a fél napra. Vacsoráznom aznap már nem kellett.

A szervezők nevében Tímár Gabriella ezúton is köszöni Kiss Harmatnak a gyönyörű éneket, Csóré Tibornak és Marija Bereš Kuručićnak a friss hájat, Urbán Jánosnak pedig azt, hogy jó melegről gondoskodott a művelődési házban. 

A szerző felvételei