A tavalyi év sikerei után az idén a szervezők ismét színes és sűrű programsorozatot állítottak össze, melyet március 30-án a Trafóban nyitnak meg egy interaktív előadással.

Erről, valamint képzenészetről, fényművészetről, videoinstallációkról és a XXI. században egyre népszerűbbé váló, számítógépes programnyelvek által megalkotott audiovizuális művészeti alkotások, élmények és esztétika alakításáról, formálásáról beszélgettünk a Trafó előestjének két részvevőjével, Bordos László Zsolttal és Herczeg Tamással.

„Herczeg Tamás és Bordos László Zsolt a 2000-es évek eleje óta foglalkozik fényfestéssel, grafikus animációs és tárgy-, valamint épületvetítéssel számos hazai, illetve külföldi színházi, opera- és koncertprodukció vizuális tervező partnereként. A Bordos.ArtWorks 3D mapping alkotásaival a műfaj elismert úttörői közé tartozik Amerikában, Ausztráliában és Japánban is. Herczeg Tamás a digitális technológiák használata mellett szívesen kísérletezik analóg eszközökkel is. Szilágyi Csilla üvegművésszel közös TRANSFUSE c. performance-a az üveg-fény-hang médiumait egyesíti.”

* Hogyan mutatnátok be saját magatokat és azt a műfajt, amelyben tevékenykedtek?

HT: — Leginkább átfogó tudással bíró vizuáltechnikusnak gondolom magam. Attól függetlenül, hogy néha művészeti irányú munkáim is vannak, egy kicsit még magamban is nehezen tudom definiálni, hogy művész vagy technikus vagyok-e inkább. Ezen belül a fénnyel és a vetítéssel foglalkozom.

BLZS: — 2002-ben diplomáztam az MKE-n, festő szakon egy 3D animációval, viszont a másodéven elhagytam a festészetet, mert megtaláltam a 3D animációt mint potenciális eszközt művészeti kifejezésre. Azóta megszületett egy új vizuális műfaj, melyet térvetítésnek, 3D-mappingnek hívunk. Ennek legismertebb válfaja az épületvetítés, mellyel én is foglalkozom.

* Hogyan alakult ki ez az érdeklődés? Mesélnétek egy kicsit a személyes utatokról és arról, hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel az irányzattal?

HT: — A fraktálokkal, fraktálanimációkkal kezdtem — ezek matematikai formulák grafikus formában. Eleinte animációkat készítettem, aztán egyre jobban belemerültem a szakmába.

BLZS: — Nálam a számítógépek térhódításával kezdődött, 1998-99-ben, amikor még nem nagyon volt elterjedve az internet, sem a 3D-s szoftverek. Egy időszakomban, amikor videoinstallációkat kezdtem el csinálni, egy szobrász barátom mutatott egy ilyen programot, egy animációt, ami egyúttal reveláció is volt számomra. Akkor jöttem rá, hogy gyerekkorom óta ilyen alkotást képzeltem el magamnak/-ban. Ezután internet és külső segítség nélkül kezdtem el tanulni, és a festészetről áttértem a számítógépre, majd a 3D-s szoftverre. A 3D-animáció olyan virtuális tér, ahol a kezdetektől maga a tér felfedezése érdekelt. Az vonzott benne, hogy nem tudtam pontosan, mire való. Absztrakt animációkkal kezdtem, melyeket egy idő után partikon tudtam bemutatni és vetíteni. A kiszemelt célközönség az akkori fiatalok voltak, az úgynevezett kortárs érdekelt. A festészetben ezt a kortárs iránti vágyat nem tudtam kielégíteni. Egy buli alkalmával pedig teljesen esetlegesen, tervezés nélkül egy szemközti épület falára vetítettünk, és ez nagyon megtetszett. Nagyjából 2005 környékén kezdték el a művészek igényei és a technológia megtalálni egymást. Így született meg az épületvetítés műfaja. Egyébként Budapesten a kilencvenes években erős partikultúra volt, és sokan megéreztük, hogy az elektronikus zene által jött egy új hullám. Ezzel együtt az épületvetítés is, melynek viszont akkor még nem volt neve, és körülbelül egyidejűleg jelent meg a világon, de főleg Európa-szerte, tehát lényegében nem külföldről jött.

HT: — Nálam is a számítógéppel kezdődött, körülbelül 2002-ben. Tetszett, hogy ismeretlen, és meg akartam ismerni. A Linuxszal kezdtem el, és amikor megismerkedtem az említett fraktálanimáló programmal, ez az egész azonnal be is szívott. Majd rátaláltam egy akkor még nagyon kezdetleges VJ-szoftverre, melyet elkezdtem használni és tesztelni. Azóta pedig folyamatosan azon dolgozom, hogy megismerjem a naprakész technológiát. Mindig az éppen aktuális dolog a nagyon érdekes, viszont szeretem az analóg technikákat is, és előfordul, hogy ötvözöm a digitálissal is. Szeretem a közvetlenségét és az egyszerűségét.

* Herczeg Tamás és Szilágyi Csilla Transfuse című projektuma jó példája a műfaji keveredésnek. Hogyan folyik a közös munka egy másik művésszel egy olyan projektum során, amelyben látszólag két igen különböző terület találkozik? Mit gondoltok a kollaborációról?

HT: — Én egy galériában is dolgozom mint világosító, amit nagyon élvezek, mert szeretek a háttérben tevékenykedni, és egy művész munkáját támogatni. Most például néhány kisebb kortárs táncprodukcióban is részt vettem, és abszolút együtt kell lélegezni. Nagyon fontos a koreográfia is, ettől is függ, mennyire tudsz szabadon dolgozni. Én egyébként jobban szeretem, ha irányítanak, ha az egésznek van egy határozott vonala, melyhez csatlakozhatok.

BLZS: — Én évekig dolgoztam együtt művészekkel, barátokkal különféle projektumokban. Szerintem a művészet olyan terület, ahol nehezen működik a demokrácia és az, hogy mindenki azt csinál, amit szeretne. Ezzel én is kísérleteztem, de egy idő után már úgy hívtam meg embereket, hogy konkrét koncepcióm volt. Aztán úgy jutottam el odáig, hogy lassan három éve szinte már csak egyedül dolgozom, hogy azt gondolom, ha van egy vízió a fejedben, akkor azt nagyon nehezen tudod megosztani mással. De ha el is mondod, a másik személy a saját világképének megfelelően valósítja majd meg. Persze vannak koncepciók, melyek működnek, de mindent át kell gondolni. Azok a kollaborációk, amelyekben mindenki a saját tudását hozza, szerintem akkor működnek, ha mindenki megcsinálja a saját verzióját.

HT: — Nagyon ritka, hogy két embernek ugyanazok a villanások legyenek a fejében, és ez azért hamar kiderül.

BLZS: — Ilyen szempontból nem vagyok híve a teamworknek, de például egy kiállításon, ahol mindenki hozza a saját munkáját, működik.

* Már csak a műfaji sajátosságok miatt is nagyon XXI. századi, modern és aktuális ez, amit csináltok. Viszont mennyire jellemző erre a műfajra, hogy, mondjuk, konkrét társadalmi vagy politikai jelenségekre, aktualitásokra reflektáljon?

HT: — Nem szeretek politikai kérdésekkel foglalkozni, habár van véleményem, de nem jellemző, hogy foglalkozom vele. Most éppen van egy társadalmi témájú felkérés, melynek kíváncsi vagyok a kimenetelére.

BLZS: — Én azt gondolom, hogy a politikai művészet — vagyis politikailag állást foglalni valamiben — az egyik legbátrabb cselekedet, melyet egy művész megtehet. A hatvanas-hetvenes években elég sok példa volt erre, manapság viszont annyira ellenőrizhetetlen egy-egy hírforrás, hogy nem tudod, milyen médiamanipuláción esett át, tehát nehéz letenni a voksodat valami mellett. Nekem is voltak politikai felkéréseim, de nagyon meggondolandó, hogy mit vállalsz el. Létjogosultsága van.

* Mit tanácsolnátok annak, aki érdeklődik a műfaj iránt, és szívesen tanulná, foglalkozna vele?

BLZS: — A hagyományos képzőművészeti oktatással az a legnagyobb baj, hogy nem követi azt a társadalmi változást, amely az elmúlt húsz-harminc évben végbement. Le van maradva a társadalmi igényekhez képest, és inkább megvárja, hogy elteljen a biztonságos húsz-harminc év ahhoz, hogy valamit kimondjon, műfajokat nevezzen meg. Azt érzem, hogy az oktatás elvesztette a kortárs követését. Egyébként én szoktam tanítani, illetve workshopokat tartani az épületvetítésekről. Ez elmélet, előkészület, illetve tartalomkészítés, és nagy rá az érdeklődés. Tanítok vendégtanárként Grazban, itthon pedig a METU-n média szakon. Elég sok forrásanyag van, mellyel el lehet indulni. A térvetítés szerintem lassan az általános kultúra része lesz. Ha valaki úgy jön egy workshopra, hogy érdeklődik, és alaptudása is van — persze ebben is vannak fokozatok —, akkor valamit el tud majd érni.

HT: — Ha feltételezzük, hogy minden érdeklődőnek van valamilyen alaptudása 3D-s vagy 2D-s animációban, akkor abszolút működhet. Mostanában pedig egyre több embert érdekel.

A Riders on the Mallt március 30-a és április 1-je között tapasztalhatjuk meg a Müsziben. Az esemény első estéjén a Trafóban a smART! XTRA programsorozatának keretében ismerhetjük meg Szilágyi Csilla, Bordos László Zsolt és Herczeg Tamás munkásságát, akik előadásaikkal és személyes útjuk bemutatásával közelebb hozhatják hozzánk az egyik talán legaktuálisabb és legkortársabb művészeti műfajt.