A korábbi tapasztalatok is arra utalnak, hogy a kiterjedt birodalmakkal, a nagy civilizációkkal nem egy másik állam katonai térhódítása (noha végül rendszerint ez is vele szokott járni), hanem egyfajta öngyilkosság végez.

Európa esetében nem túlzás demográfiai öngyilkosságról beszélni. Emellett a hódítás egy viszonylag békés formája, a muszlim bevándorlás is, úgy látszik, alapjaiban formálja át kontinensünk jövőjét. A számadatok, a statisztikák és az előrevetített trendek azt mutatják, Nyugat-Európa már most is haldoklik, demográfiai öngyilkosságot követ el azzal, hogy az őshonos európaiak már jó ideje nem vállalnak annyi gyermeket, amennyi legalább fenntartaná a meglevő lélekszámot. A keletről és délről folyamatosan beáramló muszlim populáció foglalja el a megüresedett életteret. A részarányuk most még nem haladja meg a 10 százalékot, ezért sokan feleslegesnek tartják farkast kiáltani. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy a muszlim párok átlagosan 3,5 gyereket vállalnak, az úgynevezett posztkeresztény európaiak pedig ezzel szemben mindössze 1,3-at, akkor ebből az következik, hogy csupán két generációra van szükség, és a muszlim unokák ugyanannyian lesznek, mint a posztkeresztény társaik.

Amíg tehát sokan azt gondolják, hogy mindez egy lassú folyamat, addig megállapítható, hogy valójában igen gyors — bármilyen történelmi léptékben mérve, illetve akármelyik előzményhez viszonyítva is. Számos olyan hír lát napvilágot, hogy az európai nagyvárosok óvodáiban már most a muszlim gyermekek vannak többségben. Röpke tizenöt éven belül ők fognak belépni a munkaerőpiacra, ami egyúttal a jelentős társadalmi változások előszeleként is felfogható. A Bécsi Demográfiai Intézet adatai szerint 2050-ig a tizenöt év alatti osztrákok többsége már muszlim lesz. Egy olyan országra vonatkozik ez, amelynek lakosai nem olyan régen még 90 százalékban katolikusok voltak.

A kereszténység nem elsősorban a templomba járásról szól, hanem értékrend kérdése. Ahogyan az iszlám vallás, úgy a kereszténység is egy értékrendet képvisel, melynek elhagyása mélyreható társadalmi változásokat generál. A kontinens jelenlegi lakosainak többsége egyébként keresztény múltú családból származik. A Pew Research Institute legfrissebb felmérése szerint azonban mostanra jelentősen megugrott a „nem gyakorló európai keresztények” száma. A felmérést tizenöt olyan nyugat-európai országban végezték el, amely még keresztény nemzetnek vallja magát. Valójában viszont ezekben az államokban is csekély azoknak a száma, akik évente legalább egyszer elmennek szentmisére vagy istentiszteletre. A reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek 91 százaléka meg van keresztelve, 81 százalékát keresztényként nevelték, közülük pedig 71 százaléknyian még mindig őszinte istenhívőnek valljuk magukat. Viszont csupán 22 százalék jár rendszeresen templomba. A terhességmegszakítások, a válások és a házasságkötések száma azonban arra utal, hogy a legtöbben már nem ragaszkodnak az úgynevezett keresztény értékrendhez sem. A felmérésből az is kiderült, hogy a nem gyakorló keresztények 85 százaléka támogatja az abortusz legalizálását, 80 százaléka pedig helyesli vagy elfogadja a melegházasságot.

Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy Európában kurdarcot vallott az elmúlt ötven év iszlámintegrációs politikája, illetve súlyos társadalmi feszültségek alakultak ki a muszlim és nem muszlim lakosság között, akkor megállapítható, hogy ennek a fele sem tréfa. Sőt! Akár nagyon gyorsan létkérdéssé is válhat mindez. Sokak szerint azért jutottunk ide, mert az iszlámra Európában vallásként tekintenek — holott ez egy komplex civilizáció a maga jogi, politikai és vallási rendszerével. Az elmúlt ötven évben az EU vezetői figyelmen kívül hagyták, hogy az iszlám ideológia olyan alapelveket tartalmaz, amelyek összeegyeztethetetlenek az európai értékekkel. Már ha egyáltalán beszélhetünk még ilyesmiről, mindezek tükrében.