Ezek közül jó néhány a legjobb esetben is B besorolású film lett. A fekete Drakuláról szóló Blackula vagy a Marvin Gaye zenéjével legendássá tett Trouble Man emelhető ki, de a sor szinte végtelen. Jobb és rosszabb alkotások váltották egymást, viszont az elmúlt két évtizedben is jócskán akadt olyan, elsősorban az afroamerikai közönség számára készült mozi, amelyet nemtől és bőrszíntől függetlenül mindenkinek ajánlatos megnéznie.

Szemet szemért (Do the Right Thing, 1989)

Egy nagyon felkavaró és kemény film, melyet a fekete közösség egyik legfontosabb és legelszántabb rendezője, Spike Lee jegyez. Az afroamerikai büszkeség témájú mozijai mind közül a leghíresebbek. Nem alkotott mindig maradandót, a Szemet szemért esetében viszont végleg beemelte magát a legjobb rendezők közé. Brooklynban járunk, ahol a kilátástalanság és a reményvesztettség uralja az utcákat. A cselekmény egy olasz pizzéria körül bonyolódik, mely ellen bojkottot hirdetnek a helyiek. Egy fehér férfi összetöri egy fekete fiú magnóját, kiérkeznek a rendőrök, szó szót követ, majd elszabadul a pokol. Egy felejthetetlen alkotás, mely úgy mutatja meg az erőszakot és a pusztító ellentéteket, hogy közben humoros, önmagát itt-ott nem túlzottan komolyan vevő, szórakoztató film. Danny Aiello, Ossie Davis és John Turturro alakítását pedig külön is érdemes kiemelni.

Malcolm X (1992)

Egy újabb Spike Lee-film, mely szintén kötelező. Malcolm X egy amerikai muzulmán pap volt, aki nacionalizmusa és emberjogi harca miatt többször került a fehérek kereszttüzébe a XX. század folyamán. Még 1965-ben, halálának évében megjelent egy róla szóló életrajzi könyv, ebből forgatott filmet Spike Lee 1992-ben. Denzel Washingtont Oscar-díjra jelölték a szerepért. Malcolm X ellentmondásos alakja volt a színes bőrű társadalomnak. Amellett, hogy rengeteg követőt gyűjtött maga köré, többször azzal vádolták meg, hogy az erőszak mellett kampányol. Martin Luther King után ő az emberjogi küzdelmek másik jelentős vezéregyénisége, viszont az európaiak számára egy kissé talán kevésbé ismert. Ezért is érdemes megnézni Spike Lee róla szóló remek alkotását, mely csaknem három és fél órás játékidejével nem egy könnyed szombat esti mozi.

Holdfény (Moonlight, 2017)

Egy másik ellentmondásos alkotás, mely méltatlan módon inkább a 2017. évi Oscar-baki miatt marad emlékezetes. Ez pedig roppant sajnálatos, mert a Holdfény egy annyira metafilm (hiszen a fekete közösségen belüli kirekesztettségről és elfogadásról szól), hogy nem szabad nem tudomást venni róla. Barry Jenkins filmje egy fekete fiú, Chiron életének három szakaszát mutatja be: az elején még drogfüggő anyjával él együtt, majd felkarolja őt a gazdag és jó szándékú drogdíler (Mahershala Ali), végül pedig felnőtt férfiként szembesül elfojtott, valódi identitásával. Chiron fejlődéstörténete nem csak a feketéknek szól, hiszen ezekkel a belső démonokkal bárki küzdhet, kortól, nemtől és vallástól függetlenül — mégis elsősorban a színes bőrű közösségen belüli elfogadást, a diszkriminációt, a férfiasság és a másság mibenlétét veszi górcső alá. Valamint azt, hogy milyen következményekkel járhat, ha mindaz, amit egy ember élete során elhallgat, illetve elnyom magában, hirtelen irányíthatatlanul a felszínre tör.

Fekete Párduc (Black Panther, 2018)

A rövid összeállítás végére hagytam talán a legmeglepőbb választást, ennek pedig az az oka, hogy a Fekete Párduc óriási sikere egyenesen a blaxploitation zsáner újjászületését jövendölte meg — már a megjelenése napján. A fekete közönség az Egyesült Államokban amolyan legújabb kori bálványként imádta, rendezője és alkotói tudatosan építették bele a párhuzamokat és a mögöttes tartalmú jelenetsorokat. Az összes bevételi rekordot megdöntötte, ennek pedig talán az a magyarázata, hogy az afroamerikai közönség ötven éven át várt egy modern, fekete szuperhősre a vásznon. Shaft, Cleopatra Jones, Foxy Brown és a ’70-es évek egyéb ikonikus hősei az utca mocskában adtak reményt társaiknak, vagy tettek igazságot sajátos módszereikkel. Egykori bűnözők, zűrös zsaruk és kórházi nővérek voltak, akik a korrupció, a bandák és a drog ellen küzdöttek, de leginkább a fehér elnyomás láncát próbálták végleg leverni. Ryan Coogler rendező karizmatikus Marvel-hőse azonban végre a legyőzhetetlen fekete szupersztárt adta Amerikának, aki betölti az egész vásznat, és minden várakozásnak megfelel. Közben pedig felteszi a kulcskérdést: milyen is a ma társadalmában afrikainak lenni?