Pech az utolsó körben

Pech az utolsó körben

A szabadkai származású, jelenleg Kiskunhalason élő motorversenyző, Györfi Alen a 2. helyen zárta az Alpok–Adria-sorozat idei kiírását.

Nagy esélye volt arra, hogy megnyerje a rangos sorozatot, egy lekörözött versenyző figyelmetlensége miatt azonban meg kellett elégednie a 2. hellyel. 2007-ben Európa-bajnoki címet szerzett, 2011-től pedig három éven át a Superstock 1000 világbajnokság futamain hajtott, ahol 2012-ben összesítettben a 6. helyen végzett. Versenyzett a német bajnokságban is, a tervei között pedig az utánpótlás-nevelésen kívül a legendás daytonai versenyen való indulás szerepel. A visszavonulás gondolatával is foglalkozik, de a következő évben még mindenképp rajthoz áll az Alpok–Adria-sorozatban.

* Mikor kezdtél motorozni, és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?

— Nyolcéves korom óta motorozom — kezdte a beszélgetést. — A motorozás szeretetét édesapámtól, Györfi Zoltántól örököltem, aki az egykori Jugoszláviában 1985-ben országos bajnok volt az 50 köbcentiméteres motorok kategóriájában. A Magyarországra való áttelepülés után magasabb géposztályba lépve öt alkalommal nyert magyar bajnokságot, egyszer végzett az élen az Alpok–Adria-sorozatban, 1996-ban pedig az év motorversenyzőjévé választották. Édesapám egy 50 köbcentiméteres PV 50-es motorkerékpárt vásárolt nekem, mellyel azonnal megnyertem az egyik budapesti autóparkolóban tartott versenyt. Később a krosszmotort is kipróbáltam, majd a motorozási kedvem alábbhagyott, így eladtuk a masinát.

* Tizenhárom éves korodig több sportágat kipróbáltál, végül ráébredtél arra, hogy a motorozás a te világod.

— 2003-ban egy 50-es váltós motorral folytattam pályafutásom, majd egy évvel később kategóriát váltottam: egy 125 köbcentis Honda RS nyergébe pattantam, és ezzel a motorral összesítettben a 6. helyen végeztem a kilenc versenyből álló, főleg közép-európai országokat felölelő Alpok–Adria-kupán. A következő idényben ugyanebben a sorozatban a dobogó 2. fokára állhattam — az olasz Gabriel Grandi csak néhány ponttal előzött meg —, emellett három Európa-bajnoki futamon is rajtvonalra álltam.

* 2006-ban már senki sem tudott megállítani, és magabiztosan nyerted meg az Alpok–Adria-sorozatot.

— A kiírásban öt futamot megnyertem. Olyan fölényesen vezettem a többiek előtt, hogy az utolsón már el sem indultam. Az Európa-bajnoki futamok közül négyen álltam rajthoz, összesítettben pedig a 9. helyen zártam az évet.

* A többéves munka gyümölcse 2007-ben ért be, amikor a Bíró Racing Team csapat színeiben, Aprilia motoroddal Európa-bajnoki címet nyertél.

— A kiírásban öt futam (Rijeka, Róma, Most, Svédország, Cartagena) szerepelt, melyek közül kettőt — Horvátországban és Svédországban — sikerült megnyernem. Az olasz fővárosban hatalmasat estem, mindkét térdem megsérült, a bokám és a lábfejem összezúzódott, de valahogy felraktak a motorra, és végül 3. lettem. A csehországi Mostban a 2. helyen értem célba, de a verseny utáni technikai ellenőrzés alkalmával nem indult be a motor, ezért kizártak. Ekkor összesítettben lecsúsztam a 2. helyre, de a svédországi győztes futam után újra a mezőny élére álltam, és hatpontos előnnyel vágtam neki az utolsó, spanyolországi, mindent eldöntő futamnak. Cartagenában a minél biztonságosabb haladásra összpontosítottam. Nem arra törekedtem, hogy 1. vagy 2. legyek, hanem a célba érkezés és az Eb-cím megszerzése lebegett a szemem előtt. Végül 11.-nek értem célba, de az Eb-cím megszerzéséhez ennyi is elég volt.

* Belekóstoltál a világbajnokság légkörébe, hiszen a törökországi és a valenciai futamon is elindultál.

— Isztambulban motorhiba miatt kiestem, Valenciában azonban 29.-nek intett le a kockás zászló. Elégedett voltam a teljesítményemmel, hiszen mindkét versenyen a futam befejezése és a tapasztalatszerzés volt a cél. Nagy élmény volt azok között a sztárok között mozogni, akiket addig csak televízióban láttam.

* 2008-ban géposztályt váltottál, és a 250 köbcentis Hondával két világbajnoki futamon indultál.

— Sachsenringen a csodálatos 18. helyen végeztem, a valenciai zárófutam első edzésén pedig kéztörést szenvedtem, így a versenyt nem tudtam befejezni, és a 17. helyről fel kellett adnom a futamot. Egy évvel később a spanyol bajnokságban versenyeztem, 2010-ben pedig nagymotorra váltottam, és a Superstock 600-as kategóriában vettem részt az Alpok–Adria-kupán. 2011-ben a Superstock 1000-be kerültem, ahol az úgynevezett tanulóévben a legjobb eredményem az olaszországi Monzában értem el, ahol a 16. helyen értem célba. 2012-ben a pontversenyt a 6. helyen zártam, a következő évben azonban összetörtem magam, és nem fejeztem be azt az idényt.

* A felépülés után 2. lettél az Alpok–Adria-kupán, mindössze egy ponttal lemaradva a győztes mögött, majd a német bajnokságban a 6. helyet tudhattad magadénak. A mögöttünk levő idényben újra az Alpok–Adria-sorozatban hajtottál.

— Az idei sorozat hat fordulóból, összesen tizenkét futamból állt. Az első három alkalmával gondjaim adódtak az újabb típusú Yamaha R6-os motorommal. Az idény elején egy futamon sem nyertem, a szezon második felében azonban a hatból ötön diadalmaskodtam. A bajnoki cím kérdése az utolsó, a németországi Oscherslebenben megtartott futamon dőlt el köztem és egy osztrák versenyző között. Szombaton előtte végeztem, amit másnap meg kellett volna ismételnem. Vasárnapra azonban lehűlt a levegő, és a hidegben a Dunlop gumik nem úgy működtek az első öt körben, ahogyan kellett volna. Vetélytársam Pirelli gumikkal indult, és a futam elején három és fél másodperces előnyre tett szert velem szemben. Ahogy a gumik bemelegedtek, úgy kerültem hozzá egyre közelebb. Körönként több mint fél másodperccel voltam gyorsabb nála, és az utolsó körben utolértem. Már azt is elterveztem, hogy melyik kanyarban hogyan is előzöm meg, egy lekörözött versenyző azonban igencsak keresztülhúzta a számításom. Az osztrák a belső íven kerülte a lekörözött motorost, ő pedig valamelyest kívülre, éppen elém jött. Nem mentem ugyan neki, de alaposan feltartott, ami az osztrák motorosnak elég volt ahhoz, hogy elsőként érjen célba. A lekörözött fiú nem vette figyelembe a kék zászlót, és nem húzódott le az ívről. Ha első helyen érek be, akkor kétpontos előnnyel nyerem az összesített pontversenyt, így azonban hét ponttal lemaradtam a bajnoki címről. Mindent megtettem, nem rajtam múlott a dolog, így hamar túltettem magam az egészen. Persze mérges és ideges voltam, de feleslegesen nem rendeztem balhét, hiszen utólag ezt már nem lehet visszacsinálni.

* Saját csapatod van, és már az utánpótlás nevelésén is gondolkodsz.

— Hat 6 és 12 év közötti gyermekkel foglalkozom, akik közül ketten Spanyolországban, ketten az olasz bajnokságban, ketten pedig itthon versenyeznek. A sport felé próbálom irányítani őket. A nevelés a szülők dolga, én próbálok irányt mutatni számukra, hogy merre kellene haladniuk. A fiatalok érdeklődnek a motorsport iránt. Foglalkozni kell velük, emellett a megfelelő támogatási és szülői háttérre is nagy szükség mutatkozik. Egy éve dolgozom velük, de már van elképzelésem arról, hogy kiből hogyan tudnék jó versenyzőt faragni.

* Milyen célokat tűztél ki magad elé 2019-re?

– Márciusban a daytonai versenyen szeretnék elindulni, majd bevállalok még egy Alpok–Adria-idényt, ahol az első hely megszerzése a célom. Minden bizonnyal ez lesz az utolsó versenyidényem, a későbbiekben ugyanis az élet más területeire szeretnék összpontosítani. Edzősködök majd, néha nyeregbe ülök, de már nem tervezek versenyszerűen motorozni. Segítem a fiatalokat, tapasztalataimat szívesen átadom nekik. Úgy tartom, hogy a csúcson kell abbahagyni, ahova a jövő évi Alpok–Adria-sorozatban tervezett győzelmemmel újra felérnék.

A borítókép Szalai Attila felvétele

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink