home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Páva-döntő szombaton, április 19-én: Szurkoljunk a Cirkalomnak!
(Az MTVA alapján)
2014.04.18.
LXIX. évf. 16. szám
Páva-döntő szombaton, április 19-én: Szurkoljunk a Cirkalomnak!

A Fölszállott a páva döntőjét nem a megszokott időpontban láthatják, hanem 20.25-kor az M1, a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának döntőjére április 19-én, szombaton kerül sor. 2014-ben mind a négy kategória győztesét az OTP Bank jutalmazza 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további kettő millióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlott 2-2 millió forintot egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak. Az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal jutalmazza a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit.

Szurkoljunk a topolyai Cirkalom Táncegyüttesnek, amely a Vajdaságot képviseli a szombat esti döntőben! És... szavazzunk!

A Cirkalom Táncegyüttes Mátyusföldi és Al-dunai székely táncát már láthattuk, de a doroszlói mulatság előadásuk még csak most következik! Zsuráfszky Zoltánnak a szívét dobogtatta meg a Cirkalom nyitottsága, Sebestyén Mártát pedig népviseletük varázsolta el. Olyanok mint a jó bor, ahogy múlik az idő, úgy érnek és testesednek – mondta Mihályi Gábor felkészítő mester csapatáról Diószegi László. Ezen az együttes tagjai cseppet sem sértődtek meg, hiszen egyrészt a jó bort is szeretik, másrészt úgy gondolják, hogy egy kis pocak csak még autentikusabbá teszi az előadást.

A döntőbe (április 19.) bejutott 10 produkcióból a nézők mind a 10 produkcióra szavazhatnak és a legtöbb szavazatot kapott produkció lesz a közönségdíjas, aki az MTVA által felajánlott 2.000.000.-Ft azaz kettőmillió Forint díjat kapja.
Szavazzunk a Cirkalom Táncegyüttesre!

További részletek a www.mediaklikk.hu/pava oldalon, ahol az élő adás után rögtön be is kapcsolódhatnak a Páva online táncházának forgatagába, bepillanthatnak a kulisszatitkokba. Nem utolsó sorban pedig jobban megismerhetik a fellépőket – akiknek üzenhetnek is a műsor hivatalos Facebook oldalán (www.facebook.com/folszallottapava).

(Fotó: MTVA - Nagy Zoltán)

 

 

 

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..