Tizenkét ember hirtelen, erőszakos halála már önmagában is tragédia, de a múlt szerdai párizsi terrortámadás, mely során szélsőséges iszlamisták a Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen követtek el merényletet, nem csak az értékes emberéletek miatt tragikus és megrendítő. Szimbolikus cselekmény történt egy szimbolikus helyszínen: a szabad véleménynyilvánítás ellen irányuló fellépés a keresztény értékeket és a szabadságjogokat valló Európa szívében.
Európában, melynek eszméje szerint az ember áll a középpontban. Az ember, akinek méltósága sérthetetlen, és akinek joga elidegeníthetetlen. Az élethez és a szabad véleménynyilvánításhoz való emberi joga is.
A Charlie Hebdo karikaturistái nem az iszlám vallást, hanem éppen annak szélsőséges követőit akarták pellengérre állítani rajzaikkal, jelezvén, hogy a radikalizmus nem kívánatos Európában. Tudták, hogy veszélyes vizekre eveznek — nem véletlenül kértek állandó rendőri védelmet a szerkesztőség számára —, mégis vállalták a kockázatot, mert hittek a szabad sajtó erejében, és fontosnak tartották, hogy véleményüket kifejezésre juttassák.
Ezért is elgondolkodtató, hogy míg az iszlám (nem szélsőséges) vezetők és hívők minden tekintetben elfogadhatatlannak tartják, elítélik a terrorcselekményt, addig az európai elvek szerint szocializálódott emberek közül sokan a karikaturistákat hibáztatják halálukért. A rajzokat vallásgyalázásnak, a szándékot sértőnek nevezik.
Vajon ez már az öncenzúra? A félelem jele, mely — ha a szabadon kimondott gondolat véteknek minősül — az önvád elől a bűnbakkeresésbe menekül? Esetleg az emberek nem értik, mit üzent a világnak a Charlie Hebdo? Vagy egyszerűen ezt kívánta a „szemet szemért, fogat fogért” alapigazság mérlegének nyelve? Talán nem éppen a kitűzött eszményük elutasítása teszi értelmetlenné a karikaturisták halálát? És talán nem ez volna a lehető legfájóbb következménye a már így is borzalmas történteknek?
Nem kétséges, hogy a merénylők kinyitották Pandóra szelencéjét, hiszen az emberek fejében most gyász, indulat, bosszú, düh és félelem egyszerre kavaroghat, a remény pedig még valahol a szelencében rejtve maradva várja, hogy fényt, utat mutasson egy ilyen nehéz, felelősségteljes lépés idején.
Szimbolikus értékű volt a terrortámadás, és szimbolikus értékű lesz az Európa-polgár reakciója is. A terrorcselekményre semmilyen mentség nincs, nem lehet. Európának most mégis az a kötelessége, hogy megőrizze a szabad sajtó jogait, ahogyan az is, hogy megőrizze nyitottságát, előítélet-mentességét. Szabadnak lenni annyi, mint nem félni. Nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más vallásúaktól. Mert a félelem tárgya éppen az irányába táplált félelem érzése által válhat veszedelmessé. Az európai egység feladata most az, hogy a félelemmel szemben alternatívát mutasson. Európának az most a dolga, hogy legyen bátorsága nem félni.
Szalai Attila karikatúrája
