home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Pályázatok, beruházások, helyi közösségi választások
Tóth Lívia
2013.02.13.
LXVIII. évf. 7. szám
Pályázatok, beruházások, helyi közösségi választások

Belső pénzügyi és politikai biztonság jellemzi mostanság a csókai önkormányzatot, de említésre méltó az is, hogy a múlt év második felében a köztársasági és a tartományi pályázatokból több mint húszmillió dinár került a községi kasszába. Lassan készülnek a március 17-én megtartandó helyi közösségi választásokra. A felsorolt történésekről Balázs Ferenc polgármester számolt be.

— A pénzügyi stabilitást elsősorban a házon belüli takarékoskodással értük el. Ennek eredményeként több beruházásunk lesz az idén, de marad pénzünk például az utak javítására is. A 2013-as költségvetésünk merész, 721 millió dinárt terveztünk, ebből a saját eszköz 460 millió, a többit köztársasági, tartományi és nemzetközi pályázatokból szeretnénk előteremteni.
Fontos megemlíteni, hogy elkezdtük az alapdokumentumok kidolgozását, például Csóka község területrendezési tervét, különös tekintettel azokra a részekre, amelyek eddig kimaradtak ebből a folyamatból. Ennek a költségeit a fejletlen községekkel foglalkozó köztársasági igazgatóság fedezi, Csóka után Padé és Tiszaszentmiklós kerül sorra. A megnyert pályázataink elsősorban a tavalyi évre vonatkoznak. A Tartományi Mezőgazdasági Titkársággal és a Vajdaság Vizei Közvállalattal közösen az egész község területén sikerül majd kitisztítani és felújítani a határban lévő csatornákat, árkokat, amelyeket nemcsak a felesleges víz elvezetésére, hanem szárazság esetén öntözésre is használhatunk. A projektumban az önkormányzat adja a szükséges eszközök egyharmadát. Az idei évben a mezőőrszolgálatra is kaptunk pénzt, valamint — szintén a tartománytól — egymillió dinárt a helyi gazdaságfejlesztési iroda megnyitására. Ez nem új munkahelyet jelent, hiszen a témával a meglévő osztályon belül dolgozók foglalkoznának, de hozzájárulhat a gazdasági élet fellendítéséhez, vagy inkább a holtpontról való elmozdításához.
Sajnos, a községben hatalmas a munkanélküliség, amit elsősorban a rosszul sikerült magánosítás idézett elő. A kialakult helyzet nem hozzánk köthető, nem azóta keletkezett, amióta mi vagyunk hatalmon, de nekünk kell vele megküzdenünk. A legégetőbb feladataink közé tartozik a befektetők idevonzása, de ez nem megy egyik napról a másikra. A meglévő kis- és középvállalatainkkal állandó kapcsolatban vagyunk, igyekszünk nekik tanácsot adni, segítséget szerezni. A munkanélküliség enyhítéséért közmunkákra is pályáztunk a Tartományi Munkaügyi Titkárságon. 

• Várhatóak-e beruházások az önkormányzathoz tartozó intézményekben?
— A csókai általános iskola régi részének a tatarozása, melyet a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásával, de saját eszközökből is végzünk, az idén valószínűleg befejeződik. Ez tulajdonképpen energiatakarékos beruházás, mely során lejjebb engedik a mennyezetet, felújítják a központi fűtést és a nyílászárókat. Az egészségháznak viszont a japán nagykövetség révén pályáztunk műszaki felszerelés vásárlására, de még nem tudjuk, hogyan bírálták el. A szociális központ útján jelentős összeget különítettünk el a házi látogatás és betegápolás részére, ezt a szolgáltatást ugyanis eddig elsősorban pályázati pénzekből végezték, egyre nehezebben.
Az idén kétszáz éves a csókai Szentháromság templom. Az ünnepi búcsúra parkolót szeretnénk kiépíteni a templomnál, illetve felújítani a bejárat előtti részt.

• Vannak-e a testvértelepülésekkel közös, határon átívelő pályázataik?
— A községben tavaly négy IPA-pályázatot adtak át, egy nyert. Ezek a projektumok azonban egyelőre inkább az emberek közötti kapcsolatok építéséről, a határok lebontásáról szólnak. Én inkább az olyan vidékfejlesztési pályázatokban látom a lehetőséget, amelyeket Magyarországon már alkalmaznak, de mi nem tehetjük meg, amíg Szerbia nem közeledik határozottabban az Európai Unió felé. A testvértelepülésekkel természetesen jó a kapcsolatunk, a szennyvíztisztítóra vonatkozó beruházást sem tudom másként elképzelni, csak határon átnyúló partnerséggel. Sajnos, a fejletlen községeknek nagyon nehéz biztosítaniuk az IPA-pályázatokhoz szükséges önrészt.

• A Szerbiai Kőolajipari Vállalat nemrégiben munkálatokba kezdett a községben. Mit várnak ettől a tevékenységtől?
— Mivel a munkálatok Egyházaskér közelében folynak, a környék útjairól egyeztettünk a vállalat vezérigazgató-helyettesével. Azt már vállalták, hogy a falu központjától a vadásztanya felé vezető mintegy három kilométeres aszfaltozott utat — melyen most nehéz járművekkel közlekednek — megjavítják, de számunkra fontosabb az Egyházaskér és Feketetó, illetve Oroszlámos közötti útszakasz, amely igen rossz állapotban van. Mivel regionális útról van szó, nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, de érinti azoknak az embereknek az életminőségét, akik ott élnek. Hogy a gázlelőhely milyen kapacitású, az csak három-négy hónap múlva derül ki, de ha a kitermelést hosszabb távra tervezik, az a községnek is bevételi forrást jelent. 

• Említette a helyi közösségi választásokat, melynek bizonyára van valamilyen tétjük, a tapasztalatok azonban azt mutatják, a lakosság nem veszi elég komolyan.
— Elsősorban azt kell tudni, hogy Csókán, Padén, Tiszaszentmiklóson és Egyházaskéren még van helyi járulék, Szanádon, Feketetón és Hódegyházán pedig már nincs. Bízom benne, hogy a polgárok azokat az embereket választják meg, akik tudnak és akarnak tenni a kisközösségek fejlődéséért. Ezeket a falvakat már nagyon nehéz megtartani, lassan elnéptelenednek. Az érdektelenséget, elfásultságot mutatja, hogy korábban volt olyan helyi közösség, ahol a választáson alig volt húszszázalékos a részvételi arány. Ismét a vidékfejlesztési programokat kell említenem, hiszen ezekkel lehetne segíteni a kis településeknek, például a helyi termékek, a kézművesség, a hagyományápoló tevékenységek népszerűsítésével. Addig is az önkormányzat igyekszik odafigyelni a helyi közösségekre, akár az infrastruktúra kiépítésével, akár azzal, hogy színvonalas oktatási, egészségügyi szolgáltatásról gondoskodjon.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..