home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Pályázati felhívás az Európa Kollégiumban való bentlakásra
MNT
2017.10.11.
LXXII. évf. 41. szám
Pályázati felhívás az Európa Kollégiumban való bentlakásra

Az MNT pályázati felhívása az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezés odaítélésére a 2017—2018. évben (második kör)

I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

A Magyar Nemzeti Tanácsnak (a továbbiakban: Tanács) az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak a második pályázati felhívás alapján kollégiumi elhelyezés odaítélésére a 2017–2018. évben, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:

 először nyertek felvételt egy Újvidék területén lévő, Szerb Köztársaságbeli akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alapképzés bármely évfolyamára;

 magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesítette őket ezen alapfeltétel alól;

 nyilatkoznak arról, hogy a diplomázásuk után legalább 3 évig Szerbiában fognak dolgozni lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben;

 lakóhelyük nincsen a felsőoktatási intézménnyel ugyanazon város területén;

 felsőbb éves kollégiumi hallgatók esetében, hogy részt vettek a kollégium szakkollégiumi programjában;

 a kollégium igazgatása bentlakási joguktól nem fosztotta meg a házirend megsértése miatt.

A pályázatok beadási ideje: 2017. október 10. — október 20.
 

II. A KOLLÉGIUMI HELYEK ODAÍTÉLÉSE

Az odaítélésre kerülő kollégiumi helyek száma: 267.

A Tanáccsal megkötött szerződés éves időszakra megszabja az elhelyezés időtartamát, a jogosultsági feltételek megszűnését és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa kollégiumba való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat rendelkezéseinek értelmében.
 

III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a három nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani zárt borítékban.

A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2017. október 10-étől letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatok átadásának határideje: 2017. október 20.

A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH  információs irodáiban.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat alapján  kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról (www.mnt.org.rs).

A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt.

A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.

A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Tanács Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja. 

A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Tanács nem küldi vissza.

A Pályázati felhívás teljes szövege megtekinthető a http://www.mnt.org.rs/ weboldalon.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..